Galagonya

 Majdnem egy éve készült a fénykép, tegnap az akvarell. Teljesen megdöbbentő volt az érett gyümölcs mellett virágzó bokor...

Szent ez a hely...

 ...az a hely, ahol Isten ott van.

Mózesnek ezt mondja Isten, mikor odamegy az égő, de el nem égő csipkebokorhoz: "Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, megszólította őt Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes! Ő pedig így felelt: Itt vagyok! Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz! Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor Mózes eltakarta az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre." (II. Mózes 3, 4-6)

Tisztelet. Hol van ma már a tisztelet, az Isten tisztelete? A Neki szentelt helyek tiszteletben tartása? A Neki szentelt idők és tevékenységek tiszteletben tartása?  

"Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Íme, elmegyek hozzád sűrű felhőben, hogy hallja a nép, amikor beszélek veled, és neked is higgyenek mindenkor. És elmondta Mózes a nép válaszát az ÚRnak. Akkor így szólt az ÚR Mózeshez: Menj a néphez, és rendeld el, hogy ma és holnap szenteljék meg magukat, és mossák ki a felsőruhájukat. Legyenek készen harmadnapra, mert a harmadik napon leszáll az ÚR az egész nép szeme láttára a Sínai-hegyre. És vonj határt a nép körül, és mondd: Őrizkedjetek fölmenni a hegyre, még a szélét se érintsétek! Meg kell halnia mindenkinek, aki érinti azt." (II. Mózes 19, 9-12)

Isten elé csak tisztán lehetett menni a papoknak is. Ha ez így volt, mikor a választott nép választottá vált, miért lenne máshogy ma? 

Két megdöbbentő esemény történt mostanában, ami miatt ezt most leírom.

1. Volt pár hete egy esküvő a templomban. Református pár, ősi református családokból. A menyasszony dédmamája a gyülekezetünk oszlopos, odaadó tagja volt, nagyon szerettük. Dédnagyapja presbiter. A menyasszony ugyan kb. csak a keresztelőjekor és konfirmációjakor járt templomban az esküvője előtt, a vőlegényt nem ismertem, nem helyi. A polgári szertartást a templomudvarban tartották, kaptak rá engedélyt. És akkor az történt, amire szerintem kb. senki sem számított. Miután a vőlegényt az édesanyja az anyakönyvvezető elé vezette, láttuk, hogy az utcáról egy talicskát kezdenek tolni a koszorúslányok párjai, miközben elkezdett üvölteni a Metallica a hangfalból... A talicskában pálinkás üvegek voltak, amit ott meg is húzott az ifjúság, természetesen a vőlegénybe is töltve egy-két kortyot... Aztán hirtelen váltás - szép zene és jöttek a koszorúslányok, menyasszony.

 Értem én, hogy legénybúcsú, de az már nyilván megvolt valamikor korábban. Ezt itt miért kellett? Egyáltalán nem volt odavaló a templomkertbe sem a zene, sem a cselekedet. Az Isten színe elé készülődtek. Így??? Tényleg az Isten színe elé készülődtek? Vagy csak egy családi hagyományt kellett követni azzal, hogy eljöttek a templomba. Tudták, hogy  hová jönnek? Hogy ott mi illik és mi nem? Nem csak ők nem tudták - a vőfélyük hangosan így terelte bent a népet a templomban: - Az oltártól ebbe az irányba legyenek kedvesek leülni! - Apám! Mielőtt bemész egy templomba, tájékozódj! A református templomban nincsen oltár! A fényképészek simán bevágták a táskájukat a Mózesszékbe, ami a lelkészek elkülönített ülőhelye a templomban.  ... Tényleg ennyire tájékozatlanok az emberek? Tényleg ennyire nem számít semmi sem? Tényleg ennyire nem érzik azt, hogy "szent az a hely ahol állsz"? 

2. A héten volt egy tüntetés Pesten. A Ferenciek terére szervezte az országgyűlési képviselő. A téren ott található a Ferencesek rendháza, temploma. A rendnek megvan a maga évszázados életritmusa, rendje, többek között, hogy este 6 órakor vesperás van - azaz misét tartanak a temploban. A templomba pedig harangszó hív. A templom előtt ott a tüntető tömeg, akik ordítoznak, hangfalakból szól az éppen aktuális felszólaló mondókája. Odabent gyülekeznek azok, akik szeretnének elcsendesedni és az Istenre figyelni a nap végén. És a kintieket zavarja az elhallgatni nem akaró harangszó. Az a harangszó, amely tiltakozik, mert már nem először fordul elő ez a közterületen zajló hangoskodás, mely nem veszi figyelembe azt, hogy odabent az Isten előtt szeretnének elcsendesedni az emberek. És bemennek megzavarni a misét. És amikor kijön a szerzetes, akkor a szervező nagy büszkén odamegy hozzá, hogy ő amúgy református kántor, és bocs, de nem tudja máshol tartani a rendezvényét... A szerzetes válasza - ez intelligencia kérdése... Igen, az. És a tiszteleté is. Tényleg nincs a hatalmas fővárosunkban gyülekezésre alkalmasabb hely, mint egy templom bejárata? Tényleg nincs annyi tisztelet egy állítólagos keresztyén, templomos emberben, hogy ne zavarjon meg egy misét? Mit szólna, ha valaki ezt egy olyan istentiszteleten csinálná, ahol ő éppen kántorizál??? És azon van fennakadva, hogy a szerzetes azt mondta, hogy bűnösök, akik odakint vannak, mert ebben a kérdésben csak Isten ítélhet. Igen, csak Isten ítélhet. De az ő szavát, ami adott esetben az Ő ítélete, vannak, akik közvetítik - pl. egy próféta, egy szerzetes, egy lelkész, de akár egy egyszerű ember is. Nem csupán a szálkát kéne észrevenni a másik szemében, de a gerendát is a sajátban... "Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát." (Máté 7,21) Az Isten akaratát cselekszed? Azt teszed, amit Ő mondott neked, hogy tedd meg? 

Jézus virágvasárnap kegyetlenül kiverte a templomból az árusokat. Miért? Mert megszentségtelenítették a helyet, ami az Istennek szentelt hely. Te, kedves képviselő úr, kedves kántor kolléga, ugyan mivel vagy különb azoknál az árusoknál??? 

Lakodalom volt a mi utcánkban...

Hát kérem, ez is eljött. Elsőszülöttem anyóst csinált belőlem. 

Nagy lakodalmat akartak. Én meg a hátam közepére se kívántam a nagy lakodalmat - kezdek eléggé antiszociális lenni. Több, mint egy éve szervezték, lefoglalták a helyszínt. Az egyetlen bíztató a történetben az volt, hogy vőfélynek, azaz nőfélynek az én kedves gimis barátnémat kérték meg, s ez reményt adott rá, hogy minden rendben lesz. Utólag azt kell mondanom, büszke vagyok a fiatalokra, jól megszervezték az egészet. 

Szóval szépen sorjában. A nyár vége azzal telt el, hogy koszorúslány ruhákat varrtam a két középiskolásnak. A kicsinek hála Istennek volt örökölt, úgyhogy azon csak igazítani kellett kicsit. 

A polgári eskvő itthon volt, augusztus 23.-án. Csak a testvérek és nagyszülők voltak itt. A tanúk Barni és Krisztián voltak. Utána nálunk volt egy kerti parti. Az esküvőn a muzsikás testvérek szolgáltatták a ki- és bevonuló, valamint a gyűrűhúzós zenét. Igazán megható, kedves alkalom volt több bénázással, de az bőven belefért. A délután folyamán még végig beszéltük, pontosan kinek mi is lesz a dolga, vásárolnivalója a lagzival kapcsolatban. Én péládul asztaldíszeket készítettem a szeretetvendégséghez az asztalokra (ezek most már a termemet díszítik a falon).

Szeptember 13.-án volt az egyházi esküvő Kispest-Rózsatéren, a lakodalom pedig Szigethalmon. Ez a két helyszín egymáshoz viszonylag közel van, Fót - Dunavecse között pedig kb. félúton. Előző héten nagy sütis-doboz bevásárlást tartottam, aztán csütörtök-péntek nagy sütés is volt. Péntekről elkértem a lányokat a suliból, úgyhogy mindebben nekik is részük volt. Anyuék vitték a virágokat és a szeretetvendégséghez a cuccokat fel Kispestre, ők készítették elő a szeretetvendégséget. Mi Szigethalmon díszítettünk délelőtt, mivel ott előző éjjel egy másik lagzi volt... (ez aztán a klienskímélő szervezés a rendezvényhelyszín részéről...). Aztán rohantunk Kispestre. Ott gyorsan átöltöztünk, ettünk pár falatot, amit anyu hozott mindenkinek, aztán már jött is a fiatalok búcsúztatása a családtól. Zsuzsi olyan szépen vezette ezt a dolgot, hogy nincsenek rá szavaim. A végén majdnem együtt sírtuk el magunkat...  Megérkeztek a vendégek, megtelt a temlpom. A fóti kántor játszott bevonulót az orgonán, az énekeket a szegedi egyetemi gyülekezet dicsőítő zenekara kísérte - és többségében énekelte is, mert nem ismertük az énekeket, amiket játszottak. A fóti Hála Énekkar is énekelt. Gyönyörű volt minden ének, én csak sírtam és sírtam. A szertartás végén a nagyszülők is megáldották a fiatalokat. Nagyon megható, szép esküvő volt. A szeretetvendégségben jól fogyott a sütemény, a szendvics mind egy szálig, de azért tudott még pakolni magának, aki akart. Hála Istennek sok segítség volt a rendrakásnál is - a testvéreim, Vörös Balázsék, egy pár fiatal barát. A lakodalomba mi értünk oda legkésőbb. Nagy fotózkodás folyt, aztán bementünk. Nagyon finom volt a vacsora, ügyes és gyors a kiszolgálás. Zsuzsi fantasztikusan vezette az estét. A mulatság kezdetén egy roma dicsőítő zenekar muzsikált egy órát, aztán voltak játékok és közkívánatra betetett zenék is. Csillag 10 óra körül majdnem ülve elaludt, úgyhogy el kellett mennem vele aludni. Mondjuk én is eléggé ki voltam addigra purcanva. A szállás egy erdei iskola konténerházaiban volt. Kívülről tök jól nézett ki, de belülről a hangszigetelése nulla volt, a másik szobában azt is hallottuk, ha valaki megfordult az ágyon... No, azért aludtunk is egy keveset. Barni, a hős sofőr ugyan a legkevesebbet. Másnap délelőtt aztán jött a rendrakás magunk után. Azt kell mondanom, a sütik, kaják teljesen jól elfogytak, csak nagyon keveset kellett hazahozni belőle. Életmentő volt a szeretetvendégségből megmaradt termosznyi kávé. Délben aztán már el is tudtunk indulni haza. Közben brutálisan megfájdult a fejem, egész délután vergődtem. 

De minden szépen és rendben lezajlott, szép és megható volt. Áldás kísérje a fiatalokat!

Nászúton Svédországban voltak. Szép volt az útjuk, csak a végére Janka megbetegedett, magas lázzal jött haza. (Követi nagyanyja péládáját, aki hasonlóképpen járt anno...) 

Nyár

Június végén volt Boti sógoromék esküvője Vámoson. Összegyűlt majdnem az egész család. Szerettük volna kirándulással egybekötni, de odafelé az eső mosta el a kirándulást, hazafelé meg a brutális fejfájásom. Azért szép volt ez az esemény és jó volt találkozni, beszélgetni a többiekkel.

Júliusban az egy hetes szabadságunkat ismét a Balatonnál, egészen pontosan Kádártán töltöttük. Hát ez most nem a legjobb nyaralás volt. Történt ugyanis, hogy hétfőn a vihar velünk együtt érkezett Veszprém határába. Hatalmas széllel, esővel. No, de kezdjük az elején. Délelőtt Tác felé vettük az irányt, hogy megnézzük a római kori emlékhelyet, Gorsiumot, amit eddig még nem láttunk. Jó meleg volt, túlságosan is. Azért szépen körbejártuk a területet, ahol igazán látványos épületmaradványok állnak, tényleg érdemes megnézni. Sőt még hatalmas nyuszikat is láttunk itt-ott ugrálni a területen Csillag nagy örömére. Innen indultunk tovább, s ahogyan már írtam, Veszprém határában átsöpört rajtunk a vihar. Mire Kádártára értünk, már csak csepegett az eső, szóval gyorsan el is szállt. Kádártán megálltunk a vendéglőnél, ahol igen finom ebédet ettünk. Délután lementünk Alsóőrsre, hogy a vihar elmúltával lenézünk a strandra, hiszen még nem volt olyan hideg, ám a hét további részére igen rossz időt ígértek. No, ott jött a meglepetés. Az egész falu tele volt letört faágakkal, félbetört és kidőlt fákkal. A vihar teljesen letarolt mindent, a strandot be is zárták. Szevasz fürdés. Visszamentünk Kádártára, s jobb híján rendezkedtünk a házban meg játszottunk és meglátogattuk a szomszédban Éva néniéket. Közben Barni is megjött egyszál rövid ruhában. Mivel a gyerekeink ilyen nagyon lazán készültek a rossz időjárásra, ezért boltozni is kénytelenek voltunk - némi melegebb ruhát kellett szerezni nekik. Meg vettünk a házba is egy pár kényelmi szerkentyűt, ha már így bezáródtunk. Minden nap másik kajáldát próbáltunk ki. A Tescónál vettünk gyrost, aztán pizzát, de a kifőzdét is kipróbáltuk, ami nem volt rossz. A kedd tehát nagyjából rendezkedéssel és vásárlással telt el. Meg felfedeztük, hogy a Tescóban van egy gyerekmegőrző játszóház, amit Csillag nagyon élvezett. Szerdán keresztanyunál jártunk, közben a fiúk papával bojlert szereltek a házban. Aztán Kádártán próbálták a vízvezetéket szerelni, de nem sok sikerrel. Én közben anyuval elmentem hűtőt venni, azt is beraktuk a konyhába. Este Annáéknál jártunk, ahol olyan jót beszélgettünk, hogy alig bírtuk abbahagyni... Csütörtökön délelőtt az állatkertbe mentünk, mert ezt megígértük Csillagnak. Ott is ebédeltünk - ár-érték arányban ez volt a hét legjobb választása. (Utána jött a Tescós kifőzde.) A játszótérről hamar elindultunk, mert cseperegni kezdett az eső. Este lementünk Alsóőrsre és sétahajóztunk egyet, mert az már működött. Kalandor gyermekeink megmászták a hatalmas kidőlt fát is a kikötő bejáratánál. Pénteken délelőtt Balatonfüreden voltunk. Sétáltunk a parton, mentünk a városnéző kisvonattal, ahol rengeteg érdekességet megtudtunk a városról, aztán elmentünk a Jókai villába is. Kicsit morogtam, hogy Zsombor miért kér idegenvezetést, de nagyon jól tette, mert a hölgy annyi érdekességet mesélt, hogy az hihetetlen. Ja, és közben még geoládáztunk is. Szóval ha nem is ez volt az évszázad legjobb nyaralása, azért mégsem volt annyira borzasztó, igyekeztünk a körülményekhez képest a legjobbat kihozni belőle. 

Szombaton Tahiba mentünk Ablonczy találkozóra. Itt történt egy igen szokatlan esemény. Unokatesóm világbajnok szkanderos fia hozott magával padot, és sorba szkanderoztak a fiúk. Zsombor is beállt. Egyszer nagy recsegés, fájdalom... Hát oké, nem erőlködött tovább, de a kezét sem igen tudta mozgatni, ámbár semmi sem látszott rajta. Másnap, mivel még mindig igen fájt neki és rágtam a fülét, beleegyezett, hogy menjünk át a sürgősségire. Nos, kérem, eltört az orsócsontja, be is gipszelték. Mondták neki, örüljön, hogy nagyobb baj nem lett, mert lehetett volna. Így aztán gipszelt kézzel ment a fiatalokkal a Csillagpontra. 

A következő hét végén volt Levente sógorom 10 éves szadai lelkipásztorságának ünneplése, amire minket is meghívtak, és el is mentünk. Onnan hoztuk el anyósomat, aki utána egy hétig nálunk volt. Hétfőn vissza kellett mennie Zsombornak ellenőrzésre, s addig gyúrta a dokit, hogy vigyázni fog a kezére, míg végül nem rakták neki vissza a gipszet. Megúszta bő egy héttel. De a kezét persze nem bírta kímélni - meghozták a fát, neki már talicskázni kellett. Azért a keze lassan rendbejött. 

Következő vasárnap istentisztelet után indultunk Maradékra anyósommal együtt. Baján megálltunk ebédelni a Zsilip Vendéglőben, amiben ismét nem csalódtunk, nagyon finom és bőséges ebédet kaptunk. Közben a gyerekekkel még a geoládát is megkerestük a közelben. Estefelé értünk Maradékra, ahol a Sándor családi találkozó volt, bár igen csekély létszámmal. Akik ott voltunk, jól éreztük magunkat. Megnéztük a lelkipásztori földet is a falu határában - igen klassz hely. Kirándultunk is egyet, a redneki várromot néztük meg, meg a háborúban szétlőtt tévéadót a közelben. Itt is kerestem a geoládát, de szerintem az elűnt, mert csak a helyét találtam meg. Szerdán ebéd után indultunk haza. Csütörtökön hazavittük anyósomat, a gyerekek itthon maradtak. Brutális forgalom volt az autópályán... Este még igyekeztünk tenni-venni a kertben egy kicsit - Zsombor füvet nyírt, én a szőlőt igyekeztem rendbetenni. Pénteken reggel aztán igyekeztünk haza. Hosszú volt a hét és rengeteget kellett vezetni...

Az iskolai alkotótábor augusztusban volt, és ismét itt voltak homoródszentmártoni barátaink is. Szép hét volt ez is. Hétfőn este mi láttuk vendégül a szentmártoniakat - nyársat sütöttünk meg tárcsáztunk. Jól érerzték magukat, úgy tűnt. Itt voltak Bandi bácsiék, Dóriék, anyuék meg Richárd is. Csak sötétedéskor a szúnyagok zavarták szét a társaságot. Kedden az öreg parókián volt közös vacsora, utána pedig Contini koncert a művházban. Nagyon jó volt és hála Istennek sokan el is jöttek. Szerdán Bandi bácsiéknál volt a vacsora, csütörötkön Erikáéknál. Pénteken az iskolában búcsúest. Nagyon sűrű hét volt, alig jutott idő beszélgetni, de azért remélem, nem csak mi éreztük jól magunkat közben. 

Az új magaságyásaink szépen teljesítettek - kb. 2 kg borsót raktam be a fagyasztóba, tavasszal fantasztikus retek volt benne. Nem panaszkodhatom a kertre - zöldbabot, paradicsomlét, lecsót és még spenótot is tudtam eltenni a télre. Volt uborkánk, kevés paprika és cukkíni is termett, paradicsom bőven. A répánk is egészen jó ahhoz képest, amennyit gondoztam. A virágok nagyon szélpen virítottak egész nyáron az ágyások között. A rézvirág a kedvencem lesz, azt hiszem. Gyönyörű a zeller is, csak éppen nem fejesedik. De a leveléből szárítottam is. 

Sajnos a nagy mandulafánk végleg elhalálozott, ki kell vágni. A sárgabarack fánknak is ez lesz a sorsa, mert abba meg élősködők költöztek - hangyák zabálták szét a belsejét és még egy hőscincér is beleköltözött... 

Keszthely - dalünnep

 Július elején Keszthelyre utaztunk a kórussal egy két napos amatőr kórusfesztiválra. Az utazást sok egyeztetés előzte meg nem csupán a szervezőkkel. Például a szállás díját, ami elég borsos volt, az önkormányzati támogatásból akartuk kifizetni. Ám ez abba a problémába ütközött, hogy kifejezetten szállás támogatására nem kértünk pénzt, úgyhogy kérvényezni kellett az átcsoportosítást. No, ez végül sikerült. Aztán a létszámot ugye előre le kellett jelenteni. No, de közben kiderült, hogy egyikünk nem tud jönni. Jó, beszerveztem helyette Klári lányomat, aki végülis már szerepelt egyszer-kétszer a kórussal fuvolistaként, most velünk énekelt. De az utolsó héten az is kiderült, hogy még egy valaki nem tud jönni. Nem akartuk veszni hagyni a befizetést, úgyhogy Ildi mentőötleteként elhívtuk Lillát, aki hosszú évekig, amíg el nem költözött Vecséről, velünk énekelt. 

Szóval Július 4.-én reggel beültünk három autóba és elutaztunk Keszthelyre. Először a szállást kerestük meg - Erika Panzió. Nagyon kedves fogadtatás, szép hely, nem is volt annyira messze a főtéri katolikus templomtól, ahol a dalünnepet rendezték, meg az étteremtől az állomás mellett, ahol az ebéd - vacsora volt. Sétálni kellett kicsit, de nem volt vészes. A szállás elfoglalása után elmentünk a templomhoz - ott csak éneklési szünetben, mikor a csoportok váltották egymást, lehetett bemenni. Mikor sikerült bejutnunk, egyből láttuk, hogy ebbe a nagynak nem mondható, ám igazán szép templomba bizony nem fér el 44 kórus egyszerre. Műsorszünetben elmentem regisztrálni is, ahol igen furcsán néztek rám - másnap éneklünk és én aznap akarok regisztrálni... De azért regisztráltunk és kaptunk egy szép nyakbavaló plakettet, hogy a városi fesztivál résztvevőitől meg tudjanak különböztetni minket - kvázi ez volt a helyszínekre a belépőkártyánk. Szóval lassan kezdett derengeni, hogy ez a fesztivál nem arról szól, hogy nonstop hallgatjuk egymás előadását a templomban - csak az egy blokkban éneklő kórusok, meg néhány érdeklődő fért csak oda be egyszerre. Ez egy kicsit csalódás volt. Ennek ellenére igyekeztünk minél több kórust meghallgatni, mert fantasztikusan szép előadásokat hallhattunk. Így adódott viszont, hogy elindultunk sétálni a városban. Először is természetesen fel a kestélyparkba. Nagyon szép volt. Jól esett, jókat beszélgettünk közben. Enyhítettük a meleg okozta kínokat a szökőkutak alatt. Én meg természetesen geoládát igyekeztem keresni. 5 állomásos multit... Jelentem, a két nap alatt meglett! A vacsoráért is időben kellett elindulni, mert pontosan kellett (volna) megérkezni. Ami a helyszínen kiderült, hogy nekünk sikerült, ám másoknak nem - sokan késéssel vagy jócskán hamarabb mentek, így várakoznunk kellett - kint állva a melegben, árnyék nélkül... Aztán jött az érdekesség - a vacsora valami tokányszerű cucc volt párolt grízzel. Poliészter tányéron, műanyag evőeszközzel. Mindezt 4000 Ft-ért. A tokány finom volt, a grízt pedig ha itthon tettem volna az uram elé, elzavart volna a háztól... Nem kis csalódás. És amikor kiderült, hogy másnap az ebéd bulgur lesz, akkor többen azt mondták, hogy köszönik szépen, inkább hagyják veszni a pénzüket, amit befizettek előre, de ezért a kajáért és felszolgálásért nem sétálnak annyit... megértettem. Az esti fáklyás felvonulásra a tásaság fele ment el, mivel igen elfáradtunk. Azt mondták, szép volt.

A szálláson éjjel nagyon meleg volt, és ablakot sem igen lehetett nyitni, mert teljesen odahallatszott a főtérről a zene. Szóval nem aludtunk valami jól. Reggel igyekeztünk valami helyet keresni, ahol kávét, reggelit szerezhettünk be magunknak. Aztán az első blokkot meghallgattuk a templomban, majd mentünk beénekelni, készülni a saját éneklésünkre. Egy igen hosszú blokk végén léptünk fel délben. Ja, a megadott 15 perces fellépő időt némelyek igen lazán kezelték, úgyhogy óriási csúszások voltak - utánunk pl. nem is tartottak szünetet, helycsere után azonnal indult a következő blokk... Nagyon izgultunk, bár nem kértünk minősítést, de mégis szakértő zsűri és szuper énekkarok előtt énekeltünk. Hát, mivel a műsorunk igencsak kilógott a többi közül (senki nem ismert egy darabot sem azok közül, amit énekeltünk), többen is felkapták rá a fejüket. Odajöttek utána gratulálni, kottát kérni. Ez jól esett. Délután a többség hazaindult, mi maradtunk estig, zárásig, hiszen szalagot kötöttünk a fesztivál zászlójára, emléklapot és ajándékot kaptunk, és még a zsűritagokkal is lehetett konzultálni az éneklésünkkel kapcsolatban. hiába a rettenetes fáradtság, ezt végig kellett csinálni. Így írtam ezt le utána a kórusnak:

"A zárórész után volt lehetőség a karvezetőknek személyes megkeresésre a két zsűris hölgyhöz, hogy elmondhassák a véleményüket - egy óra sorban állás után én is odajutottam az idősebbik hölgyhöz, aki végtelenül kedves volt.

• tetszettek neki a darabok, azt mondta jól áll nekünk, látta, hogy szeretitek énekelni ezeket, és csak folytassuk tovább, mert ez jó
• azt tanácsolta, énekeljünk acapella (hangszer nélkül) is minden előadáson legalább egy darabot, nehogy valaki azt higgye, hogy így nem tudunk énekelni - szóval ez egy elvárás (mondtam neki, hogy szoktunk így is énekelni, de most ide direkt ezeket hoztuk)
• azt is mondta, hogy a Juhász Gyulában javítsam ki azokat a részeket, amikben nem jó helyen van a zenei hangsúly a szöveghangsúllyal szemben (Jöjjön a hajnal 2x is, - ahogy ezt végiggondoltam), mert bántotta a fülét (ezt amúgy korábban már más karnagy is mondta, akinek Janka megmutatta a kottát)
• az első darabban pedig gyorsabban játszottam az előjátékot, mint ahogy elkezdtük (de kivételesen nem ti húztátok vissza, hanem én kezdtem alapból lassabban az éneklésnél) - szóval erre is figyelni kell."

Összességében nagyszerű élmény volt, igazi lelki felüdülés, feltöltődés. Fantasztikus kórusok előadásait hallhattuk, és mi sem énekeltünk rosszul. Irgalmatlanul elfáradtunk, de megérte.

Dunaföldvár

 Vár a gyógyfürdő ablakából. Ez a látvány van előttünk a gyógytorna közben. Igazán szép.

Ma egy kimerítő nap után, amikor az érettségi miatt teljesen felborult a megszokott iskolai rendünk, improvizálni és helyettesíteni kellett egész nap, hát kellett egy kis kikapcsolódás. Régóta terveztem, ma meg is festettem. Ezzel most meg vagyok elégedve. 😊 

Esti hangulatban

 Márti kapta el ezt a pillanatot, maga sem hitte, hogy így sikerült a lepkét lefényképeznie. 😊 Én meg kísérleteztem...