Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2025. december 28., vasárnap

Nőikar - karácsonyi koncert

 Nagyon készültünk rá. Volt, aminek kellett volna még egy kis érési idő, és volt, aminek a zongorakíséretéről az utolsó pillanatban le kellett mondanunk, mert az egyik szólam képtelen volt azzal együtt elénekelni a részét, viszont, ha vezényeltem, kifogástalanul énekeltek. Ez van. Nagy tanulság, hogy nem szabad a gyertyagyújtás utáni időpontra tenni a koncertet - legalábbis, ha ott nekem is dolgom van, mert nem tudtunk megfelelőképpen beénekelni és ez ott helyben ugyan nem tűnt nagyon fel, de a felvételen hallatszik. Azért nekünk szép volt, és elégedett vagyok a csapattal. A közönség is tetszését fejezte ki. 

Ami amúgy nagy örömöm volt, hogy az iskolai zenekart sokan eljöttek a gyerekek és szülők közül is meghallgatni, és ez jó. Merthogy az iskolai zenekarunk is játszott, és nagyon jól szólt (kissé elfogult vagyok...). 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése