Furcsa volt nem kántorként jelen lenni az istentiszteleten. Minden tiltakozásom ellenére kaptam megköszönő ajándékot és visszahívó szót is.
Az iskola szülinapi munkámhoz szükségem volt anyakönyvi adatokra. Mivel a lelkészünk egy kis csapattal több hétig Kenyában segített, a feleségétől kértem ebben segítséget. Készséges volt és kb 15 perc alatt ki is fényképeztem, ami kellett.
Menet közben az én osztályomé volt a családi istentiszteleten a szolgálat, amit meg is csináltunk. Utána megköszöntem a kolléganőmnek, aki a háttérben maradva gyakorolta a verseket a gyerekekkel. Aznap este Kenyából kaptam egy számonkérést - miért kényszerítem a tiszteletesasszonyt arra, hogy dolgozhassak az anyakönyvekből? Mit akarok én azzal, hogy külön köszönetet mondok a kolléganőmnek, akinek bent már meg lett köszönve a segítsége? ... Mi van????.... Kenyából idáig látó szeme van vkinek, vagy csupán vkinek árulkodni volt kedve - ráadásul hamis információval, hogy rámuszítsa a lelkészt? Mert ez itt kicsit üldözési mániára hajazott...
No, ment a harakiri a prsebiterek között is, úgyhogy mikor hazajöttek, vasárnap istentisztelet után ottmaradtak a presbiterek is, én is, aztán felvázoltam a problémámat, mások meg más egyéb problémákat is. Én végig nyugodt voltam, nem volt bennem semmi félsz vagy ingerültség. Bár a szenvedélyes beszédstílusom azért nem hagyott el most sem. Elmondtam amit gondoltam, s megbeszéltük a lelkészünkkel (aki láthatóan megnyugodott, hogy nem csupán vele van bajom és nem célom kicsinálni), hogy mikor beszélünk részletesen, amiről szükséges. Meg is beszéltük, és azóta tudunk normálisan együtt dolgozni. Visszamentem az orgona mellé és megkezdődött az énektanítás is.
Hála Istennek épülés lett a vége a történetnek, több szinten is, mert azóta van ifi is és a hangulat is békésebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése