Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2022. szeptember 25., vasárnap

Pár nap Zemplénben

 A családi találkozó után, augusztus elején, hazavittük anyósomat, s egy pár napig még ottmaradtunk nála. Jó is volt, mert egyrészt egyik délelőtt elájult, s délután meg orvoshoz kellett vinni Patakra. Ez utóbbit én vállaltam, a többiek addig strandoltak. Janka és Marci is velünk voltak, s hogy a kocsiban elférjünk, Barni rendes volt, és önként itthonmaradt. 

Elmentünk kirándulni is - Karoson megnéztük a honfoglalás kori temetőt és az emlékparkot. Érdekes volt nagyon. Volt egy sötétben végigjárható hangosbeszélős kiállítás is - Csillag mindenáron ki akart volna menekülni... Ezután megmásztuk még a pataki tengerszemhez vezető utat is. Sokat változott, amióta ott jártunk. Marci ügyességének köszönhetően a geoládát is megtaláltuk. Közben pedig Klári elveszett... már megint... de azért megtaláltuk, lement a kocsihoz, csak egyikünknek se szólt. 





Hazafelé Jósfavőre néztünk be. Útközben átmentünk Bódvalenkén , a freskófalun. Hát, az valami gyönyörű, amit ott a házfalakra festettek. Egyszer mindenkinek érdemes lenne megnézni. Jósvafőn barlangot néztünk először. Csillag nem akart bejönni, mert félt, hogy medve lesz a cseppkőbarlangban. Aztán rájött, hogy nincs. És még tetszett is neki. Csak a nagyterem fényjátékától ijedt meg, pedig nagyon klassz volt. Kijőve ebédeltünk, aztán elindultunk geoládát keresni. Útközben láttunk két egymás melletti forrást, egy tavat kis vízeséssel (Klári kedvéért), csodás kis patakokkal teli falut és hegyeket, szurdokvölgyet. Mesébe illő, nagyon szép hely. Fóton kitettük a fiatalokat, aztán irány haza. Jól elfáradtunk de élményekben, szép látnivalókban nem volt hiányunk. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése