Családpolitika

Nagy port kavar az új bejelentés. A kormányt mindenért csak támadni tudók ennek sem tudnak örülni, ebben is csak mocskolódni tudnak és hibákat keresni. Kicsit nagyon kezd már sokk lenni az örökös piszkoskodás. (Nem mintha én magam nem látnám, hogy vannak bajok és nem is kicsik. Naponta tapasztalom, de ez a passzátszél már elviselhetetlen, amikor mindenben csak a rosszat látják sokan és folyamatosan hőzöngenek.) Néhány fb-os poszt kiverte nálam a biztosítékot, így inkább leírom a véleményem.

Nekem négy gyerekem van. 17, 14, 10 és 9 évesek. Nem a pénzért szültem. Azért szültem, mert a gyermeket elsősorban Isten ajándékának tekintem, másodsorban én is nagycsaládban nőttem fel és tudom, hogy ez mennyire jó. Harmadsorban már évtizedekkel ezelőtt, mikor gimis, főiskolás voltam, az iskolákban, ahová jártam, fontosnak tartották elmondani, hogy nagy a baj a népességfogyást illetően. (Tehát igencsak beképzelt és felületes felfogás, hogy a népességfogyás problémája a jelenkori kivándorlásból adódik...) Mi, akkor bő két évtizeddel ezelőtt sokan megértettük ezt és akinek egészsége engedte, vállalt is 3-4 vagy több gyermeket. Hozzáteszem, keresztyén iskolákról beszélek és keresztyén emberekről. És diplomás emberekről. Mivelhogy mind főiskolát, egyetemet végeztünk, akár többet is. Gyerekek mellett. És dolgozunk. Én iskolában, mivel tanár volnék. Sőt, osztályfőnök, megannyi gyerkőc mindennapi problémáival. És nem gondolom, hogy sikertelen a pályafutásom. Négy gyerek és a tanítás mellett két városi énekkart vezetek, alkalomadtán zenét szerzek. Kikerült egy jó hosszú helytörténeti könyv is a kezemből. A gyülekezetünk kántoraként is vannak feladataim. (És senki ne gondolja, hogy ez olyan egyszerű és könnyű - minden este korán zuhanok be az ágyba, mert jártányi erőm sincs  a nap végére.) Büszke vagyok ezekre az egyszerű dolgokra. Nincs hírnevem, nincs is rá szükségem. Nekem elég, hogy a helyi közösséget gazdagíthatom azzal, amim van. 

Van saját házunk. Hitelből és két gyerek utáni szocpolból, mert amikor belekezdtünk, csak annyi volt. A hitelt a kormány rendelkezésének köszönhetően hamarabb vissza tudtuk fizetni. A padlásteret a magunk erejéből készítettük el, állami támogatás nélkül, mert nem akartunk kínlódni a csok-hoz kötött nyavalyákkal, elég volt egyszer. 

Van autónk is. Akkor tudtuk megvenni, öregen, használtan, mikor megszabadultunk a lakáshitelünktől 5 évvel ezelőtt. (Addig bicikliztünk szélben, esőben, napsütéses verőfényben.) Még működik a jármű, nagyon szeretjük, nem is tervezzük lecserélni, amíg nem muszáj, bár egyidős a legidősebb gyerekünkkel. 

Nem mocskolódni kellene, hanem megköszönni, hogy vannak lehetőségek, melyekkel lehet élni (de nem kötelező). Mert volt, amikor nem voltak. A mai emberek sokasága nem tud se hálás, se megelégedett lenni. Csak hajszolja a jobbat aztán a még jobbat, de sosem lesz boldog, mert mindig lesz olyan, amit nem tud elérni. 

„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.”
Máté evangéliuma 6:19-21.