Túrmezei Erzsébet: Az égi asztal

Szereplők: Anya, Kislánya, 3 angyal, 3 gondanyó.

/Szekrényes szoba. Sápadt, beesett arcú asszony ül csüggedten az üres asztal mellett. A szín egyik oldaláról a három gondanyó közeledik szürke, vagy fekete fátylakba burkolódzva. Siri hangon megszólalnak./

1. Gondanyó:    Nincs kenyér az asztalon.

2. Gondanyó:    Nincs kenyér az asztalon.

3. Gondanyó:    Hazajön az iskolából
                          kis Iluskád nemsokára.
                          Éhes lesz majd. Mit adsz néki?

1. Gondanyó:    Mit felelsz majd, hogyha kéri
                          az ebédet? Mit felelsz?

2. Gondanyó:    Nincs kenyér az asztalon.

3. Gondanyó:    Nincs kenyér az asztalon.

1. Gondanyó:    /benéz a fásládába, kisszekrénybe/:
                          Nincs tüzelő! Üres minden!
                          Holnap? Ő, még mára sincs!

2. Gondanyó:    Erszényedben nincs egy fillér,
                          és nincs munka, s nemsokára
                          itt van a házbérnegyed

3. Gondanyó:    nincs, aki segítsen rajtad!

Anya:               /felsikolt/ Hát az Isten sem segít?!

1. Gondanyó:    /legyint/ Ó, az Isten? Hogy törődnék
                          Ő a porszem embereknek
                          porszénnél kisebb bajával?
                          hogy törődnék ő veled?

2. Gondanyó:    /legyint/ Ó, az Isten? Bűneidben
                          felemelni trónusához,
                          szemedet nem is mered.

3. Gondanyó:    /legyint/ Ó, az Isten?

Anya:               /csüggedten/ Ó, az Isten.
                          Igen, ő szent és hatalmas,
                          én meg oly bűnös vagyok.
                          Távol van ő, távol tőlem, /felsír/:
                          s nincs kenyér az asztalos.
                         Nincs kenyér az asztalon!

/A szín másik oldaláról három angyal közeleg./

1. Angyal:         Olyan távol?

2. Angyal:         Olyan távol?

3. Angyal:         Olyan távol a segély?

1. Angyal:         Hát ki biztat szeretettel:
                         “Megváltottalak, ne félj!?”

2. Angyal:         Nincs kenyér az asztalon?
                          A Megváltó láthatatlan
                          asztalán van néked is.

1. Gondanyó:    /tiltakozva rikoltja/
                          Ó, odáig vaj, ki ér el?
                          S ki merne bűnös kesével
                         Odanyúlni vakmerőn?

3. Angyal:         Ott, az égi asztalon
                          van kegyelem, bűnbocsánat,
                          üdvösség, szabadulás,
                          Van öröm, és van békesség,
                          van élet, - és van kenyér.

1. Angyal:         Akinek csak a kenyér kell,
                          az nem ér fel, az nem ér fel
                          a Megváltó asztalára
                         Más a szükséges dolog.

2. Gondanyó:    /ijedten tiltakozik/
                          Itt kenyér kell! Megjön éhen
                          a kis gyermek, itt kenyér kell!

3. Gondanyó:    Itt kenyér kell,  semmi más!

2. Angyal:         Hát nem kell a bűnbocsánat?

3. Angyal:         Hát nem kell a tiszta béke?

1. Angyal:         Nem kell a szabadulás?

Anya:               Ó, kell, hogyne kellene!
                         Bűnös szívem eped érte!
                         Elmegyek a Megváltóhoz!
                         Megtalálón asztalán!

l: Gondanyó /elsompolyog./

2. Angyal:        Ott áldás és kegyelem vár.
                         Nyújtsd ki csak a hit kezét.
                         Vedd el bátran, ami készen.
                         Add magad Neki egészen.
                         Add magad Neki egészen.
                         Gondoskodik ő örömmel
                         földi gyerekeiről.

3. Angyal:         Ha övé vagy, ha övé vagy,
                          van kenyér az asztalon!

2. Angyal:         Van kenyér az asztalon!

1. Angyal:         Olyan boldog az ő népe!
                          Üres kamra, üres erszény,
                          üres asztal nem riasztja.
                          Imádságos hívő kézzel
                          felnyúl az Úr asztalára,
                          s elvesz onnét hálaadással
                          mindent, amit az Úr néki
                          szeretettel készített.

Anya:                Uram, adj nekem hitet!

2. Gondanyó:    /közben mind hátrább húzódott,
           most elmenekül./ 

Anya:                 Uram, nézd, én tehetetlen,
                           kicsi gyermeked vagyok!
                           Tőled várok segítséget!
                           Ő, hiszem, hogy megadod!

3. Gondanyó:     /elmenekül./

l. Angyal:          Van kenyér az asztalon!

2. Angyal:         Van kenyér az asztalon!

3. Angyal:         Öröm is var, béke is van,
                          csendesség ás nyugalom.

1. Angyal:         Boldogság van, erő, élet!
                          Láthatatlan, égi asztal!
                          Boldog, akit oda hív meg
                          hű Urunk és ott marasztal.

2. Angyal:         Kit ne hívna? Boldog az, ki
                          hallgat hívó, szent szavára,
                          Égi áldás, égi áldás
                          hull le annak asztalár.
                          Hiszen Isten szeretet.

3. Angyal:         Hiszen Isten szeretet.

Iluska:               /lihegve szalad be, iskolatáskával a hátán,  teli kosárral a karján/:
          Anyukám, a Kovács néni,
          nézd, karomra akasztotta
          ezt a teli kosarat.
          Azt mondta: Isten nevében.
          Anyukám, most van ebéd!
          Ó, milyen jó az Úr Jézus!

Anya:                Igen, az Ő asztalához,
                          boldog, aki hittel nyújtja,
                          bízva nyújtja a kezét,
                          Hála Néked, Urunk, hála!
                          Boldog, aki a Tiéd!

Iluska:              /a táskájában kutat/:
                          Anyukám, képet is kaptam,
                          hibátlan tudtam a leckét.
                          Aranymondás van ráírva.
                          Olvasd, anyukám, milyen szép!

Anya:               /a kép Igéjét olvassa/:
                         “Jó  az Úr azokhoz,  akik várják Őt,  a lélekhez, amely keresi őt!”

                      

 /Kar a szín mögött énekeli/:         
               Óh mily jó az Úr azokhoz,                     Akik Őrá várnak,
                        A sebükre balzsamot hoz.                     Imáiknak szárnyat.
                        Fel szívünk a csillagokhoz,                     Félre földi árnyak.
                        Óh mily jó az Úr azokhoz,                     Akik Őrá várnak.

Ezzel a kis jelenettel jártuk idén karácsonykor a lakásotthonokat, bábozva, és a hittanos gyerekek ezt adták elő a gyülekezeti karácsonyon.

Betlehemezés közben, az idős gyülekezeti tagokat látogatva megérkeztünk egy özvegy nénihez, aki egyedül üldögélt a sötét konyhájában. A sparheltbe be volt gyújtva, rajta víz melegedett, de sehol semmi jele az ünnepi előkészületnek, annak, hogy lenne étel az asztalra. Csak ült a sötét konyhában és tördelte a kezeit. Miután dolgozott bennem is a fenti kis jelenet, nem nyughattam, míg másnap nem vittünk neki egy kis ennivalót, süteményt, gyertyát. Megint a sötétben ült, s nem értette miért megyünk megint hozzá, hiszen már kapott ajándékot előző nap (nem ételt), és gondnok úr is vitt neki a presbiteri karácsonyi vacsora maradékából.
A karácsonyt végig kísérte bennem a néni, ahogy ül a sötét konyhájában tök egyedül és csak tördeli a kezét....