Történt pedig, hogy az őszi fellépések végeztével, az előző éviekhez hasonlóan karácsonyi koncertre szerettünk volna készülni a Nőikarral. Éppen, amikor az első megbeszélést tartottuk volna ez ügyben, megjelent a próbánkon a helyi vegyeskar vezetője (aki egyben a katolikus kántor; a vegyeskar pedig katolikus kórusnak indult pár éve, aztán különös véletlenek folytán általnevezték világivá...). Szóval az említett fiatalember megjelent, egy erősítő személyzettel s felvetette az ötletet, hogy a katolikus egyház szokásos adventi koncertjén énekelhetnénk együtt, a helyi kórusok az ő templomukban. Eddig minden évben valaki vendégszereplő kórusokat hívott, az idén valamiért ránk lett volna vágyódása. Én inkább hallgattam, meg hallgattam... a többiek meg olvastak az arcomról... (Mégis hogyan vetemedhet rá, hogy minket hívjon, amikor pár éve, amikor idekerült, az első adventi koncertet velünk szervezte, két helyszínen is, amiből az egyik egy üzleti cserealkuja része volt, s akkor azt hallottuk vissza a minden bizonnyal leghitelesebb csatornán keresztül -ami a felesége szája-, hogy a helyi, második koncertet már nincs is kedve végigcsinálni velünk, mert úgy leégettük őt ott, ahová vitt minket. -- Pedig ez nem is igaz, szerintünk ott is jól sikerült a fellépés.) Aztán közben az is kiderült, hogy a Népdalkört is várják a szóban forgó adventi eseményre, meg van AZ Iskolának is (mármint a másiknak) énekkara, ők is mehetnének. Én még mindig csak hallgattam. Aztán valaki más felvetette, hogy van a Refinek is énekkara - talán ekkor szólaltam meg először: - Igen van, amióta csak az iskola létezik... Szóval kitalálták, hogy milyen szép is lenne így együtt énekelni egy koncerten, minden kórusnak együtt. Persze a katolikus egyház égisze alatt. Én meg csak morfondíroztam magamban - Hogyan gondolta ezt a fiatalember, hogy a református kántorhoz ilyen ötlettel állít be? (Mert, még ha jóban lennénk egymással, de!) Ráadásul nem küldhetem el melegebb éghajlatra, mert akkor megesznek a többiek, pedig megfogadtam évekkel ezelőtt, hogy én ezzel az emberrel soha többé nem vagyok hajlandó együtt dolgozni (nem a vallása miatt!). - Mikor aztán először megszólaltam, akkor csak annyit mondtam, hogy rendben, tényleg szép lenne a kórusoknak egy közös koncertet szervezni, de nem a katolikus templomban, hanem a Művelődési Házban, semleges és fűthető(!) terepen. Hála Istennek, voltak, akik mellém álltak ebben a kérdésben. A fiatalember is olvashatott az arcomról, mert miután nem kapott egyértelmű beleegyező választ, elment, hogy majd jelentkezik. Megkereste a Népdalkört is, meg a Művház vezetőjét is. Igyekezett a maga malmára hajtani a vizet mindenhol. Azzal viszont nem számolt, hogy a Népdalkör vezetőjével én is sűrű megbeszéléseket tartottam ez ügyben, ráadásul egyezett a véleményünk is. Pár hét múlva újra megjelent, de egyértelműen mondtuk, mi csak a Művházban éneklünk velük, ha ezt akarják. De ő oda nem szervez koncertet. Pedig szervezzen, ha már kitalálta! Jó, akkor két külön koncert lesz, de mivel ő találta ki, a szervezés joga és kötelessége őt illeti meg. Megbeszéltük a közös karácsonyi koncert időpontját, megbeszéltük, mit lehetne közösen énekelni, még kottát is adtam neki a kánonból, amit eredetileg magunknak másoltam le és éppen kéznél volt. Felvállalta, hogy bizonyos dolgokat megbeszél a Polgármesteri hivatalban is ez ügyben (plakátnyomtatás pl.), meg beszél a többi énekkarral. Ebben maradtunk. (Közben a Népdalkörben addig forgatta a dolgokat, míg a vezetőjük akarata ellenére is belement a katolikus templombeli koncerten való éneklésükbe - elkeveredett a két koncert között.) Elkezdtünk készülni a Nőikarral, meg a gyerekekkel is. Közben én beszéltem a másik suli kórusvezetőjével is (akit ő nem keresett meg), kiderült, ők nem tudnak jönni. Beszéltem a Művház vezetőjével is, s kiderült egy kisebb szókiforgatás a témában (mért nem csodálkoztam???). Aztán pár hét múlva kérdeztem azokat a kórustagjaimat, akik ott is énekelnek, hogy szervezkedik-e a fiatalember? Ő? Ja, nem, hát megmondta, hogy nem fog.... Na, ekkor kissé felment bennem a pumpa. Ez a "fogjuk meg és csináljátok" című történet. Kitalál valamit, de ha már egy kicsit nincs ínyére, akkor nem érdekli, mi lesz belőle, lesz-e egyáltalán valami. (S miután nekiálltunk a végleges szervezésnek, még hivatalos meghívót is várt volna, hogy énekeljenek a kórusával azon a koncerten, amit már megbeszéltünk és neki kellett volna megszervezni...)
Szóval, miután így alakultak a dolgok, úgy döntöttem, akkor is megszervezzük a koncertet, ha nem mi találtuk ki. A kórustagjaim, volt diákjaink, a Művház dolgozói nagyon sokat segítettek, nagy összefogással létrejött a koncert és a terem díszbe öltöztetése. És bizony, ha már rám maradt, akkor a saját szájam íze szerint szerveztem meg. Szerepelt a három felnőtt kórus, szerepelt a másik suli egy kis hangszeres és énekes csapata, versmondói, és szerepeltek a mi iskolásaink is (énekkar, hangszeresek és Janka, mint már végzett, de jól citerázó volt diákunk). Mindezt Kodály Zoltán születésnapján, az ő idézeteivel fűszerezve, mégis Karácsony jegyében.
Szépen sikerült, voltak megható pillanatai és voltak bakijai is, mint minden rendes koncertnek. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk. Az iskolánk énekkarától (mármint Refi!) egyenesen el voltak ájulva sokan - nem gondolták, hogy ennyi jó hangú gyerek van a suliban, ilyen szépen tudnak énekelni, ráadásul fejből és még hangulatosan is. Klárival négykezest zongoráztunk, néhány furulyásom ügyesen megtanult pár hét alatt karácsonyi dalokat, pedig a legtöbben az idén kezdtek furulyázni - sőt, még egy dalt 3 szólamban is fújtunk. Abban a pillanatban úgy éreztem, most éppen beérett a munkám egy kis gyümölcse, s rendkívül büszke voltam a gyerekekre, amit nem is rejtettem véka alá.
Nagy és örömteli munka volt ez mindkét kórussal, széppé tette a késő őszt, az adventet a készülődés - minden egyéb hozzáállás ellenére is. És ami a legfontosabb: sokak számára szereztünk örömteli, meghitt pillanatokat. Ezért érdemes csinálni. 😉
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése