Bő egy hete kiállítás nyílt itthon, a Művelődési Házban. Helyi amatőr festők és kézművesek, egyszóval alkotók kiállítása. Egyikőjük a kórusunkban énekel, így, miután szívélyesen invitált bennünket a megnyitóra, Jankával el is mentünk. És biza, hogy nem bántuk meg! Először is, olyan megnyitóbeszédet hallottunk, ami ritkaságszámba megy összeszedettségében, mondanivalójában és előadásában is, ez már önmagában is megérte volna. De a lényeg ezután jött. Mikor végigtekintettük az alkotásokat, azt kellett mondanom, hogy ezek az alkotók csak azért amatőrök, mert nem ebből élnek, nem ez a hivatásuk, hanem csak a hobbijuk. Mert egyébként profi, művészi képeket, alkotásokat láthattunk. Szóval szenzációs, micsoda tehetségek élnek itt közöttünk, nagy élmény volt ezt tapasztalni, látni, s öröm, hogy ez valakinek az eszébe jutott és megszervezte a kiállítást.
Azóta elvittem az osztályomat is (7-es kamaszok), és őket is lenyűgözte a látvány. Miből másból lehet a legtöbbet tanulni, ha nem az ilyen személyes megtapasztalásokból? Amikor egy könyvelő fényképszerű, profi ló-illusztrációkat rajzol ceruzával, amikor egy altatóasszisztens életteli, csillogó, vidám festményekkel gyógyítja a mindennapi fárasztó munkája után önmagát, amikor egy édesanya éjszakánként fantasztikus tájképeket fest az ujjával, egy kommunikációs szakember csodás nyakékeket fűz gyöngyből és egy egyetemi hallgató egyéni, igényes, megkapó evőeszközöket, ékszereket készít gyurmából... Amikor valaki értelmesen tölti el a szabadidejét, úgy, hogy az önmagának és másoknak is a hasznára és gyönyörűségére válik. Ez az igazán jó példa.
Kisfilm a megnyitóról:
Tetszett a kiállítás, jó hogy közzé tetted. Nálunk is vannak lelkes festők, csipkeverők, fafaragók, kőfaragók. Nekik is szokott kiállításuk lenni.
VálaszTörlés