Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2021. május 11., kedd

Kert újratervezve

 Az utóbbi években a kertünk valahogy nem úgy működött, ahogy szerettem volna. Alig kelt ki, amit elvetettem, kevés termés volt (kivéve a gyümölcsfáinkat és bogyós bokrainkat). Az eprünk is csak sínylődött már évek óta. 

Tavalyelőtt aztán rátaláltam a magasmulcsozás technikájára. Ősszel vastagon beszalmáztuk a kertet, zöld növényzettel keverve. Ez egész télen szépen dolgozott magában, és szinte el is fogyott tavaszra. Vetésnél csak elhúztam a szalmát, beraktam alá a magot, krumplit, visszahúztam rá a szalmát, és vártam az eredményt. Kicsit könnyebb volt, mint kertet ásni... A krumpli, borsó szépen kikelt alóla, jó volt neki, a répaféléknek nem jött be. 

Ezért az idén a répaféléket egyrészt jóval korábban vetettem, másrészt nem húztam vissza rá a szalmát. Hagymával, rukkolával, büdöskével együtt vetettem, és gyönyörűen kikelt. 

Vettünk egy kisebb fóliasátrat is, hogy a paradicsom, paprika, uborka tenyészidejét megnövelhessük, és mert ki akartam próbálni a gyömbér termesztését is. Egyelőre tetszik az eredmény.

De mi legyen az eperrel, nem szeret a bodza alatt élni. Láttam videókon, hogyan termesztik PVC  csőben, gondoltam kipróbálhatnánk. Vettünk is csöveket, meg az Obiban epret (szezon után kicsit megkésve,  ezért a 6-os csomagban már volt, ami kiszáradt, és miután ezt szóvá tettük, féláron elhozhattuk... nem gondoltam, hogy az Obiban lehet alkudni...). Az itthonit nem akartam kiásni, mert már virágzik. Majd az új hajtásokat átültetjük. Szóval, vettünk olyan fúrófejet is, amivel megfelelő méretű nyílásokat tudtunk csinálni a cső oldalára. Belevezettem egy kilyuggatott rossz locsolócsövet, amit körbetekertem ronggyal. Virágföld-homok-marhatrágya-kókuszrost keverék ment bele, és ma végre a palánták is. A két csövet felkötöztük a tyúkól kerítésére kb. 130, 150 cm magasra. Ha beválik, még 3 csövet tervezünk készíteni, vagy majd akár többet is, van elég sok napos kerítésfelületünk, a kertben meg úgyis kevés a hely, az is egyre árnyékosabb.


A régi kertkapu már majdnem szétesett, úgyhogy újat csináltunk. A bal felső részt azért nem fedtük be, hogy a külső és belső zárat ki lehessen a másik oldalról is nyitni, ha kell. 


Petrus, sárgarépa, hagyma

Sárgarépa, rukkola, borsó, meg a tavalyról elbújt krumpli

Madáritató - ócska lavór újrahasznosítva


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése