A reformáció ünnepét gyülekezeti küldöttségünkkel Homoródszentmártonban ünnepeltük. Mi már szombaton elindultunk, mert Domáékat meg akartuk látogatni, mivel a lányok még nem találkoztak Imolával és csak ritkán tudunk feléjük eljutni. Hozzájuk már közel volt a határ, ahol kb. negyed óra alatt át is jutottunk. Eredetileg meg akartunk állni Nagyszentmiklóson, hogy Bartók szülővárosában körülnézzünk kicsit, de aztán ez nem jött össze, mivel a csapat egy részével találkozót beszéltünk meg Temesvár magasságában az autópályán, hogy onnan együtt folytassuk az utat. Az út nagyon szép volt. A Fogarasi-havasok tövében már naplementéhez közeledve haladtunk, csodálatos volt. Mintha valami meséből pottyantották volna oda a bársonnyal borított hegyeket, minden csipke és él látszott a tetején. Az út végét már telihold fényénél tettük meg, de legalább az út nem volt olyan rossz, mint legutóbb, mikor arra jártunk. Vendéglátóink (Robi és Eszter) nagyon kedvesen fogadtak bennünket, a teljes emeletet birtokba vehettük náluk.
Vasárnap együtt mentünk templomba, ahol Albert gyorsan megtalált a szolgálat lehetőségével, mivel most éppen nincsen kántoruk. Istentisztelet után kicsit náluk maradtunk kávézni, beszélgetni. Csillag ismerkedett a csacsijukkal. Délután Bükfalvára sétáltunk. Megnéztük a Román Viktor emlékparkot, amit eddig még nem sikerült, pedig voltunk már ott mellette. Utána felmásztunk a nyíresbe. Nagyon szép volt a kilátás. Edina mutatott egy geoládát, ami az emlékparkban volt. Nem is gondoltam, hogy ott is lehet. Aztán mondták, hogy több is van a környéken. Na, innentől kezdve mindenhol geoládáztunk, amerre jártunk. Sötétedéskor elmentünk Homoródszentpálra, ahol székely őrtüzet gyújtottak. Nagyon szép volt - sok zászló, huszárok, prédikáció, beszédek, himnusz... Láttunk még másik 3 tüzet is a távolban.
Hétfőn a két gyülekezet közös kiránduláson vett részt. 9 autóval utaztunk az 1000 éves határhoz Gyimesbükkre. Az út ismét csodálatosan szép volt. Ahogy kiértünk Csíkszereda fölé, alattunk teljes köd takarta be a Csíki-medencét. A szánk is tátva maradt. Aztán ahogy jöttünk felfelé a medence túlsó oldalán, ismét kijöttünk a ködből. Most már tudjuk, miért nem süt a nap október elsején Csíkkarcfalva mezején (azonkívül, hogy elvitték a legényeket katonának) - ha a medencébe beül a köd, hetekig is eltarthat, amíg kitisztul a levegő (aznap azért nem így történt, mivel délutánra kisütött a nap). Gyimes, a Tatros-völgye őszi színekben pompázott. Néhol azért még látszott a köd is. Csodaszép volt. A vasúti őrbódé fölött, a Rákóczi-vár tövében is volt egy virtuális geoláda, de mivel a várat éppen felújítják, nem tudtunk odajutni a táblához. Sasszemű Klári és Edina viszont így is kinyomozták, mi lehet a jelszó. És jó volt! Hazafelé menetben megálltunk Borospatakán, a Gyimes Skanzenben. Ez egy magán falumúzeum, egy csíkszeredai építész hozta létre. A kiállított házakat ki is lehet venni jó pénzért és lehet ott tölteni vendégéjszakákat. Nem győzte inni a szemünk a sok szépséget, amit láttunk.
Kedden részt vettünk a reformáció ünnepi istentiszteleten, ahol a mi tiszteletesünk szolgált. Utána úrvacsoraosztás volt, nekünk szokatlan módon - először a férfiak, aztán a nők álltak ki körbe az úrasztala körül, és így vettük az úrvacsorát. Utána szeretetvendégség volt, ahol jót beszélgettünk. Ott volt Juci is, jó volt találkozni, beszélgetni vele, hiszen rég nem találkoztunk már. Délután a küldöttségünk nagy része elindult haza, mi még maradtunk. Ebédre Eszterék a barátaikat is meghívták, hangulatos, gitáros-éneklős ebédet költöttünk el együtt az udvaron, mivel ismét szép volt az idő. Ebéd után Székelyzsomborra utaztunk, ahol van egy vár. Zsombor hazalátogathatott, rég nem (vagy inkább eddig még sosem) látott várába. 😂 Érdekes volt, hogy a nyáron egy középiskolás csapat kis tájékoztató ládikákat készített a vár felé vezető úton, ahol egy a várhoz kapcsolódó legendát mutatták be. A vár után még megkerestünk két geoládát. Az egyik Karácsonyfalván lett volna a gesztenyésben, de csak a fedelét találtuk meg, valaki szétríbolta. A másik a szentpáli halastavaknál volt, az meglett rendben. Vendéglátó gyerekeink nagyon élvezték a kutatást, Attila Edinával versenyezve kereste a ládákat.
Másnap november 1.-e volt, nem tudtuk, mire számíthatunk a hazafelé úton. Az idő esősre fordult. Korondon egy órát vártunk, mire kinyitott pár árus, hogy meg tudjuk venni, amit megígértünk. És még jó, hogy kinyitottak, mert a többség az ünnep miatt nem is nyitott ki. Az utak elég kihaltak voltak. Főleg az autópálya, ahol több volt a kamion, mint a személykocsi. Számtalan szerpentinen mentünk fel-le, a végére már szinte meg sem kottyant az alföldi lánynak ez a nagy szlalomozás a hegyoldalakban. Végül A Szilágyság után kiértünk újra a síkságra. Érmindszenten, mivel nem volt nagy kerülő, megálltunk. Nagyon kicsi falu, már csak 100 körül lakják. Vajon ki fogja gondozni Ady Endre örökségét 30-50 év múlva...? Vicces, hogy a románok Érmindszentet átnevezték Ady Endrének, ahogyan van Dózsa György nevű település is (ez utóbbi eredetileg Lukafalva volt). Miután megnéztük Ady szülőházát és a múzeumot, tovább mentünk Nagykárolyba, hogy megnézzük a kastélyt is. Az valami csodaszép. Fel van újítva, szép a parkja is klassz játszótérrel. Nyilván a Károlyi család (is) gondoskodik róla, hogy egykori tulajdonuk nem legyen az enyészeté. Bemenni nem tudtunk, de nem is baj, mert igen elhaladt az idő, és még Liszkára akartunk érni emberi időben Édesanyához. Természetesen Érmindszenten és Nagykárolyban is volt geoláda, amit sikerült is megtalálni. A határon sokat kellett várni, mert sikerült rossz sorba bevennünk magunkat. Ahogy átértünk, az utak minősége mutatta, itthon vagyunk. Érdekes módon Erdélyben (kevés kivételtől eltekintve) végig jó minőségű, rendesen felfestett utakon jártunk. No, itthon ez nem sikerült. Jól besötétedett, mire Édesanyához értünk, de hát ősz van, hamar lemegy a nap.
Annyira szép volt ez a pár nap, olyan sokat kirándultunk, nagyon jókat beszélgettünk Albertékkel és Eszterékkel is, igazi felüdülés volt a mindennapos hajsza után. Kicsit mindent elfelejthettünk, kikapcsolódhattunk, feltöltődhettünk. Szép őszi szünet volt, hálás vagyok érte.
