Az év eddigi három és fél hónapja úgy elfutott, hogy husss, észre se vettük... Ebből is látszik, hogy nem unatkoztunk. De nem ám!
Január elején az első tanítási napon korizni mentünk az iskolásokkal Dunaújvárosba. Életemben először, én is megpróbáltam. Igaz, csak úgy, hogy kapaszkodtam a nem tudom minek hívják szerkezetbe, amit toltam magam előtt miközben haladtam előre, de nagyon élveztem. Meg a gyerekek is, hogy mindezt látták. Volt nagy nevetgélés. :-) Persze a gyerekeim ügyesebbek voltak, mint én.
Aztán dolgoztunk, meg dolgoztunk, meg dolgoztunk. Januárban az egyik csütörtökön, mikor nem volt minősítés meg hasonló nyalánkságok, felmentünk Zsomborral levéltárazni a Zsinati Levéltárba. Mit ne mondjak, értelme semmi. A szívélyesség, amivel fogadtak arról szólt, menjünk onnan minél előbb valahová jó messzire el. Amit megígért az illető, hogy beszkenneli és küldi, azóta is ezt teszi... Azért jó is volt ebben a napban. A Ráday utcában beültünk egy kellemes, nem túl drága helyre ebédelni. A falon fel volt festve az 5000 ember megvendégelésének története (mármint írva)... No, ilyet se láttam még sehol. Mellesleg az étel is finom volt, a kiszolgálás pedig udvarias. Kellemes hely volt. Aztán sétáltunk egyet az ELTE Lágymányosi tömbjéig, ahol egy fejtágítás volt Zsombornak. Útközben gyönyörködtünk a zajló Dunában - nagyon szép volt.
Februártól szinte minden hétvégén volt valami - gyerekdélutánt tartottunk, úgy, hogy most a munkáltatás is a miénk volt, nem csak az igei rész. Következő héten farsang - Erre elő kellett állítanom néhány jelmezt: Barninak medve álruhát, apának ősemberest, magamnak kottapapírost. A lányoknak nem kellett. Klári megoldotta magának az indián jelmezét (mint legkisebb a családban!!!), Mártiék osztályszinten öltöztek be, s a tanító néni mindent elintézett. Én a fehér kottapapíromra (sima lepedőanyag) három sorban három farsangi éneket kottáztam le, s aki kitalálta, mi van rám kottázva, kapott egy-egy ötöst. És volt, aki kapott! :-)
A következő hétvégén volt a Kalevala-est a Művelődési Házban. Most az iskolás gyerekek adták a műsort. Mi vittük a zongorát, ami most igen ciki helyzetbe hozott minket. Az elektronikája elromlott, azaz benedvesedett, mert nedves légkörben volt előtte hosszabb ideig, s össze-vissza váltogatta a hangszíneit. Nem lehetett rajta játszani. Még jó, hogy van ott egy kissé rosszacska pianínó, így azzal oldottuk meg a problémát. A műsor ennek ellenére szép és változatos volt. Énekeltek az iskolák énekkarai, táncoltak a néptánc-csoportok, volt kis balettozás, volt zongorázás, furulyaszó is. Én a furulyásaimmal két kis népdalcsokrot vittem két szólamban fújva. Rengeteget gyakoroltunk előtte, és szépen is sikerült előadnunk. A nagyobbakkal külön elfújtuk "Zöld fű közt árva kék ibolyácska" kezdetű kis háromszólamú reneszánsz kórusdarabot is.
Az ez utáni hétvégén volt az iskolánk születésnapja, amit szintén mi szerveztünk Zsomborral. A műsorunk hasonlatos volt ahhoz, amit a Kalevalán előadtunk, hiszen időben túl közel volt a kettő egymáshoz. Közben elkezdett járni hozzám vasárnaponként egy most érettségiző leányka, hogy segítsek neki felkészülni az ének felvételijére a tanítóképzőbe. Nem szeretem elvállalni az ilyesmit, de aztán valahogy mégis találok rá okot, hogy miért tegyem meg. Úgyhogy vele minden héten készülünk. Szépen fejlődik, nyílik ki a hangja. Öröm ez neki is, meg nekem is.
A következő hetünk szinte minden napja be volt osztva:
Szerdán szavalóverseny az iskolában. A gyerekeink nagyon kis ügyesek voltak. :-)
Csütörtökön délelőtt tanfelügyelet, este a Mácius Idusára készült színdarabok főpróbája (Karinthy: Kolombuc tojása, Menjen a sóhivatalba...), amikben Zsombor is játszott. Elvittük a gyerekeket, hogy nézzék meg, mert a Gálára már nem jöhettek.
Pénteken volt a Gála, ahol felléptünk a Nőikarral is a színdarabok előtt. Ezután díszvacsora volt - jó sokáig.
Szombaton Cegléden voltunk baráti látogatáson. Már reggel is fájt a fejem, de nem akartam gyógyszert bevenni. Jól meg is szívtam ezzel, mert ugyebár nem akarásnak nyögés a vége. Délután bevettem egy szokásos Algoflex fortét, de már nem használt. Mire elindultunk hazafelé, már minden bajom volt. Alig láttam, hányinger kerülgetett - Hello, migrén, megérkeztél?! Kénytelenek voltunk megállni Kecskeméten a Tesconál, mert ott volt nyitva gyógyszertár. Zsombor már úgy támogatott be, mert menni is alig bírtam - ja, és én vezettem az autót... Hát, elmondtam mi bajom, kaptam Aspirint, mondta a gyógyszerész, nyugodtan vegyek be kettőt is. Jó. Bevettem. Aztán vártunk. Úgy kb. fél órát. Mikor egy icipicit jobban lettem, elindultunk hazafelé. De még mindig nagyon gáz volt a helyzet. Kb. Solt-Kecskemét közt félúton járhattunk, mire végre tényleg jobban lettem. Én ilyet még nem értem meg. Borzasztóan féltem, hogy balesetet fogok csinálni, s mi lesz a gyerekekkel a hátunk mögött. De az Úr Isten ott volt velünk és hazasegített...
Vasárnap megint gyerekdélután volt.
Hétfőn szavalóverseny a Művelődési Házban. Ezen a héten elkezdődött az alsósok úszásoktatása is, úgyhogy borult az órarend is ezzel együtt.
Nem sokkal ezután szöget ütött a fejembe egy korábbi gondolatom, melyet eddig elvetettem. Anyu elkezdte összegyűjteni a volt Polgári Iskolánk emlékeit, amit aztán én folytattam. Jó sok anyag összegyűlt már, de még van gyűjtögetni való bőven. Szóval olyan dolgok is kiderültek menet közben, amit nem tudtam eddig eldönteni, hogy egy iskolatörténetben hogyan lehetne jól tálalni. Számomra ugyanis nagyon image-rombolóak voltak ezek a tények, amik kiderültek. Ezért aztán arra jutottam, hogy regény lesz az iskolatörténetből. Ott lehet kommentálni mindent. Szóval nekiültem, s a dokumentumok alapján elkezdtem írni. Aztán arra az elhatározásra jutottam, hogy beleírom a családomat is, egyrészt mert itt éltek, másrészt vannak olyan események a leírtak közt, melyekhez kapcsolódik az életük. Ezért elkezdtem kutatni jobban a családfát, itteni régi rokonságot kutatva. Kérdezősködtem, anyakönyveket bújtam. Rendkívül izgalmas volt ez a kutakodás. És nem értem még a végére. Össze kell még kapnom magam, s kérdezősködni akiktől még lehet, hogy minél hitelesebben írhassam meg, amit elgondoltam. Szóval kb. egy hónapja írás-lázban égek, s nem tudom mi lesz a vége. Vajon sikerül megvalósítanom, hogy élővé tegyem egy rég elhalt iskola emlékét és ezt úgy tegyem, amilyen tisztelettel emlékeznek rá az idősek, akik oda jártak, vagy jól melléfogok és nem fog sikerülni... Az idő eldönti, én meg próbálkozom. Nem vagyok se történész, se író, csak egészen egyszerűen érdekel és lázba hoz a múlt, ami körülvesz...
Zsombor meg a nagyobb gyerekeink irodalmi esteken is részt vettek kétszer is az elmúlt időszakban. Először egy Wass Albert felolvasó maratonon a farsang után közvetlenül, aztán meg most pénteken a a Versünnepen. Mind a kettő hangulatos rendezvény volt a Művelődési Házban.
A kép Katától származik, aki ITT számol be az eseményről.
Pihenésképpen voltunk színházban is. A gyerekeink egy rajzpályázaton ingyenes jegyeket nyertek Dunaújvárosba a Sajtkirály c. mesejáték előadására. Természetesen elvittük őket. Nagyon jó kis előadás volt, nekem ez volt az első pozitív élményem ebben a színházban. Volt rendes mondanivalója, vicces volt, szórakoztató. A gyerekek is nagyon élvezték. Lehet, hogy nekem csak gyerek-előadásokra lenne szabad járnom??? :-)
Szerdán hangverseny volt a Zeneiskolában. Fehért Teréz tanárnő növendékei léptek fel, köztük a mi két kislányunk is. Nagyon kis ügyesek voltak, büszke voltam rájuk.
Nagycsütörtökön csendesnap volt a suliban. Zsombor megint betanította a Passiójátékot, amit 3 éve írt. Előadták a gyerekek a társaiknak, aztán délután Solton is a csökkent munkaképességűek foglalkoztató műhelyében is. Szép volt. Most pedig végre itt a szünet. Szükség volt rá, elfáradtunk egy kicsikét...
