Mi szemüvegesek

- No, most nem a regényre gondoltam, bár kedves olvasmányom volt ki tudja hány éve (?).

Janka tavasszal panaszkodott, hogy nem jól lát. Akartam kérni időpontot, de csak nyár elejére lett volna, aztán az is kiderült, hogy itt nálunk meg se vizsgálják, mert nincs gyerekszemészet, úgyhogy át kell vinni a városba - pofátlanul beleröhögtem az asszisztencia szemébe az SZTK-ban, mondván, hogy bezzeg az én gyerekkoromban áldott emlékű Kollányi doktor bácsi bezzeg mindenkit képes volt megvizsgálni a csecsemőtől az aggastyánig... hová jut ez a világ???? :-)

Lényeg, hogy időpontunk nem lett sehol sem - mert nekem is kellett volna már erősen. Aztán az esküvő előtt Dórival vásároltunk a városban, és betévedtünk az Ofotértba, ahol megintcsak nem vizsgálták meg a lyányt. De Dóri tovább vitte egy másik üzletbe, ahol viszont megnézték, sőt, gyorsan frissen a gyerekszemészetet is felhívták és elintéztek neki egy gyors pupillatágításos vizsgálatot is - csak úgy. De ha már ott voltunk, én is megnézettem magam, és bizony már -1 -es lencsékkel láttam csak jól... De miután a vízszintes emelkedőnek, a párhuzamos pedig összetartó vonalaknak látszott, csak -0,75-t kaptam, hogy először ezt szokjam meg, aztán jöhet az erősebb lencse. Aztán Jankával is végigjártuk a vizsgálatot, aztán újra a boltot, és végül ezen a héten ő is megkapta a szemüvegét (én már egy hónapja hordom). Ő szokja, én sok év után újra szokom, de végre jobban látunk, és kevésbé fárad el a szemünk - merthogy ugyanolyan szemproblémánk van: nem egyformán töri a két szemünk a fényt, és mint megtudtuk, ezért kell a szemüvegünkbe cylinder.

Augusztusi emlékmorzsák

Volt egy szép családi hetünk a Sándorokkal. Sok játék, beszélgetés, látogatások, kirándulások, Dunában pancsolás... Azt hiszem kicsik-nagyok egyaránt jól érezhették magukat. :-)

Aztán volt egy Alkotótáborunk is az iskolában. Voltak erdélyi vendégek is a héten, de végre sok helyi gyerek is eljött, aminek nagyon örültünk. A műanyag-figuráknak a sokféle felhasználási módjával nagy népszerűsége volt, egész héten mindig volt, aki éppen készíteni akart valamit. De ezen kívül is nagyon sokféle szép dolgot lehetett készíteni, minden nap több újdonsággal. 

Ennek a hétnek az érdekessége még abban rejlett, hogy Klári nem volt itthon. Keresztanyja elvitte Sárospatakra, és egész héten ott volt náluk. Kíváncsiak voltunk, hogy fogja viselni az egész hetes távollétet mindannyiunktól, de nagyon jól érezte magát. Szerintem igencsak élvezte, hogy csak vele foglalkoztak és egyedül ő volt a középpontban. Ezt a megérzésemet a hazajövetelét követő két napos hiszti is megerősíti...

Alkotótábor képei

A tábor utáni hétvégén keresztelőre mentünk volna Délvidékre, de pénteken kiderült, hogy hétfőn jön az ÁNTSZ az iskolába, így a menetelünknek lőttek, ellenben egész hétvégén a suliban gályáztunk, hogy hétfőre rendben legyen minden. 

Közben Márti panaszkodott a fogára, amin egy igen nagy lyuk éktelenkedik, de fogorvos nem volt, csak hétfőn. El is vittem, és a dokinéni fúrt egy kis ablakot a fogára, hogy biztos, ami biztos, kijöhessen, ami akar, de komolyabb gondot nem látott. Valószínűleg csak a növekvő fogai nyomják egymást, és az fáj neki. Ellenben a fúrás után két nappal megint begyulladt  a mandulája. Minden bizonnyal a fogában tanyázhatott még némi baci a júniusi tüszős mandulagyulladás után, ami most visszafertőzte. Így szegény a hatodik szülinapját lázasan, doktornéni-látogatással töltötte. Pedig nagyon várta a nagy napot, már hónapokkal ezelőtt kérdezte, hány napot kell még várni. Azért így is megünnepeltük: volt kívánsága szerinti vacsora, jöttek a keresztszülei meg a papáék is vendégségbe, kapott sok szép ruhát és okosító-ügyesítő dolgokat ajándékba. ÉS a boldogság gyógyító hatással volt rá! :-)

Van egy nagy örömünk is - megszabadultunk az éjszakai pelusoktól. Megbeszéltük a nyár elején, hogy akinek szükséges, kap a lepedője alá egy darab viaszkosvászon terítőt (baleset esetére), és innentől kezdve nincs pelus. Figyelünk az esti ivásra, kb. két hétig apa éjfélkor keltegette a népet, aztán ez is elmaradt, és rájött mindenki, hogy egyedül is fel tud kelni és el tudja intézni a dolgát. Egy-két balesetet leszámítva meglett az eredmény! :-) Végre... :-)

Volt, aki élvezte a sok esőt - meg a pocsolyákat az utcán... :-)

Augusztus 20-a is tartogatott még meglepetéseket. Délelőtt Barni kint faragott a ház előtt. Egyszercsak jön befelé: - Apa, valami surrogott, aztán beleesett a homokozóba, aztán megint surrogott és nekiment a kezemnek... Nem tudta, hogy mi történt, mi sem értettük először. De aztán kiment és a homokozóban talált egy légpuskagolyót, aztán azt is megtalálta, ami a kezét találta el. Persze nem láttuk ki lövöldözött, bár az irány egyértelmű, merről jöhetett csak és kizárólag a lövés. Apa elindult körülnézni, kérdezősködött is, de lövöldözőt nem talált... Hála Istennek, hogy nem lett nagyobb baj... Tegnap is volt nagy durrogtatás, hallottuk a lövéseket, de golyó már nem repült az udvarba.

20-án délután volt az óvoda átadása a felújítás-bővítés után. Mártiék csoportja még egyszer utoljára összejött, hogy az ünnepségen szerepeljenek. Az átadás után, este is szerepeltek a városi ünnepségen, kint a téren. A szereplés után pedig ők osztották ki az új-kenyeret a nézőközönségnek. Aranyosak voltak! :-)

Most pedig már ezerrel készülünk az új tanévre. Márti például lelkesen tanulja az évnyitóra a versét, és minden nap többször is elmondja. Barni szorgalmasan olvassa a Rumini második kötetét (az elsőt a tanítónénije adta neki nyár elején, hogyha kiolvassa, kap egy tábla csokit) - ha ezt is kiolvassa, két tábla csokit kap. :-) Végre örömmel olvas!!! :-) Apa többek között gyakorolja magát a kombinatorikában - azaz készíts órarendet nehezített pályán, ha tudsz... :-) Azért megold minden nehézséget ügyesen - én nem tudom, hogy csinálja... :-) Én meg készülök az új osztályom fogadására. :-) Janka... ő elvan a maga kis világában :-) ...azért a füzeteit már becsomagolta :-).

Gyümölcslépároló

Igen megszerettem ezt az edénykészletet. Könnyű használni, és ezzel kibővült a szörpjeink köre is. Mivel ez a készülék a gyümölcsnek azt a víztartalmát csapolja le nekünk, amit egyébként elfőznénk a levegőbe, hasznosabbnak tartottam minden gyümölcsöt így eltenni. Így az idén lett sárgabarack szörpünk (és persze lekvárunk), szilva szörpünk (és lekvárunk), és fosókaszilva-szörpünk is, amivel egyébként nem kínlódtam volna, bár tudom, hogy nagyon finom, mert anyósom szokott csinálni. A maradék gyümölcsből készült lekvárt pedig egyrészt nem kellett nagyon sokáig főzni, másrészt nagyon jó sűrű lett - ilyen sűrű lekvárom tán sosem volt. Ennyi szörpöt sem készítettem még sosem, mint most, nem is igen tudom hová rakni, mert a spájzom bizony kisebb, mint amire szükségem lenne. Nem baj, azt hiszem úgysem lesz hosszú életű az üvegek tartalma - ismerve a család kapacitását :-)

Családunk nagy napja :-)

Több, mint féléves előkészület, rengeteg megbeszélés és feszültség után elközelített a nagy nap. Két testvérem kötött (remélhetőleg) életre szóló szövetséget a párjával. Az esküvő előtt egy héttel a templomban még állványok álltak és minden le volt fóliázva, mert több évtized után ismét kimeszeltetett belülről. Így a hét első néhány napját többedmagunkkal ott töltöttük és sikáltuk a padlót, a padokat, az ablakokat stb... Nehezen gondoltuk, hogy időben készen lesz, de készen lett. Közben húgom menyasszonyi ruhája is hasonló módon készült, bizonyos alkotóelemei csak kedden kerültek a varrónő kezébe. De azért időre készen lett az álomruha is. Izgatottan figyeltük az időjárást, mivel a lakodalmat az iskola udvarára tervezték a fiatalok (kb. 200 embert kellett leültetni, ahhoz pedig hely kell, nem is kicsi). 

A nagy alkalomra én is sok mindennel készültem. Nagyobbik húgoméknak egy Petőfi verset zenésítettem meg, amit a kórussal énekeltünk el nekik (mivel korábban ő is a kórus tagja volt). Most mást akartam, így jött a gondolat, hogy a bevonuló és kivonuló darabokat nem kölcsönöztem, hanem magam írtam meg még a tavasz vége felé. Egész héten az orgona mellett ültem, hogy a pedállal is boldogulni tudjak, mert azt nem sűrűn szoktam használni. Készítettem nekik egy diavetítést is gyerekkori fényképeikből - ezt a templomban vetítettük le. Mivel húgomék kaptak egy dobozban mindenféle jelképes dolgokat anyósáéktól, így anyu arra gondolt, az öcséméknek is kéne hasonló. A házasság tíz parancsolatára gondoltak, amihez még két bónuszt kitaláltunk. A jelképek elkészítését rám bízták, amit nagyon élveztem véghezvinni. Sütöttem még diétás sütiket is, aminek a különböző ételallergiáktól szenvedő rokonság örülhetett.

Miután a kerti-partyra nem lehetett jó előre megteríteni, ezért ebéd után kezdtünk hozzá. Hát... az idő kicsit rövidnek bizonyult az elvégzendő feladathoz képest... már jöttek a vendégek, amikor még mindig terítés folyt... volt kis kapkodás, kis idegeskedés, de aztán minden a helyére került, csak egy kicsit irányítani kellett a kiszolgáló-személyzetet :-)

Az esküvő több szempontból is különleges volt. Az utóbbi sok évtizedben szerintem nem volt olyan a templomunkban, hogy a polgári szertartás is ott lett volna. Most kivétel történt (pl. a meghívottak létszámára tekintettel). Dupla pár is ritkán áll az úrasztala előtt, főleg, akik úgy kapaszkodnak egymásba, ahogy tesóim tették. Előre féltek, hogy az esküt majd nem tudják végigmondani a pityergéstől, így volt egy jelszó, ami megnevettette őket szükség esetén... nos, ez el is hangzott közben, de olyan hangosan, hogy az egész templomban hallani lehetett... :-) . Énekeltünk nekik a tancsikkal, levetítettem a fényképeket is, megáldották őket keresztszüleik is (hogy, hogy nem, mindkettejüké lelkész :-). Anyu is elmondta nekik, amit még a lelkükre szeretett volna madzagolni. Bensőséges volt az egész, rengeteg emberrel. Rég volt így tele a templom. Olyanok is bejöttek a városból, akikről nem is gondoltam volna, hogy érdekli őket ez az esemény (persze az egész város tudta, mi készül, mondogatták is itt-ott :-). Jó és megható volt látni őket, viruló menyasszonyokat és büszke vőlegényeket.

A lakodalomban is voltak kisebb fennakadások, a felszolgálásban is segíteni kellett, meg az innivaló is kevésnek bizonyult (nagyon meleg volt így több fogyott, mint gondoltuk). A vacsora elejét középső öcsémmel emiatt Tesco-turizmussal töltöttük... :-). Volt zene, volt tánc és mulatság, a vacsora finom volt, elég volt a sütemény, még maradt is nem kevés. Mi 1/2 1-ig maradtunk, mert a lányok ekkorra már kidőltek. Volt két egyéni kérésre elkészült kinézetű és ízű menyasszonyi torta is, amit egyik osztálytársam készített. Nagyon finomak voltak (innen is köszönjük, Márti)! :-) Az égetett cukor tortákat újdonsült sógoromék családja hozta.

Érdekes, élményekben gazdag esküvő volt. :-) Én nem bántam azokat a momentumokat sem, ami esetleg kellemetlen is lehetett volna benne, élveztem, hogy tehetek valamit, helyzeteket menthetek - másokkal együtt. Büszke voltam a fiatalokra, annyira kis bájosak, ragyogók voltak :-). 

Ráadás: Sikerült felvenni, amit orgonáltam nekik :-)

Esküvőn jártunk

... még július közepén. Unokatestvérem ment férjhez abban a templomban, ahol nagyapámat keresztelték és ahonnan utolsó útjára kísérték. Kedves alkalom volt, kedves emberekkel körülvéve (miután az ifjú pár is rendkívül kedves páros :-) ). Jó volt velük lenni, látni a boldogságukat, élvezni a békés légkört, ami körülvette őket. Jó volt a rögtönzött családi kórussal énekelni nekik, látni meghatódottságukat az eskü alatt, aztán mikor egy személyre szabott verset kaptak felolvasva, bekeretezve... Jó volt találkozni a rokonokkal, látni az unokatesóim növekvő gyermekeit, kicsit beszélgetni. Remélem nem haragszanak meg rám a képért, amit felrakok, de nekem mindig megható, amikor egy édesapa esketi a gyermekeit :-)

Érdekességek színes műanyag flakonokból

Készülök az alkotótáborra, most éppen ezek a mintapéldányok lettek készen:

Pécsen jártunk

kettesben :-)

A hittantábor után a gyerekeink Mamával maradtak a táborhelyen. Mi hazajőve -távollétüket kihasználva- kipucoltuk a szobájukat (értsd: nagytakarítás, szivacsok az udvarra napozni, nagymosás az ágyneműknek, lomtalanítás - ócska játékok a kukába, plüssök a padlásra). Ráment a hétvége...

Hétfőn reggel buszra szálltunk, és irány Pécs. Azért ide szerveztem a "szabadságunkat", mert Zsombor még sosem volt itt, én meg csak gyerekkoromban, az meg már rég volt. Előre kinéztem, mikor mit tudnánk megnézni, hogy minél többet lássunk ebből a pompás városból. Direkt igényeltünk Irány Pécs! kártyát, mert így sokmindent kedvezményekkel nézhettünk meg. Az idő nem volt túl fényes, esett az eső, sok felhő volt amikor megérkeztünk. A szállást ügyesen megtaláltuk, elfoglaltuk, aztán irány a város. A helyi buszközlekedést ügyesen elbénáztuk, így a betervezett két délutáni néznivalóból az egyik elmaradt, ami engem rendkívül felbosszantott sajnos. Viszont amit láttunk, az szép és érdekes volt:

A Tettyei mésztufabarlangnál oly "sok" látogató volt, hogy csak kettőnknek tartott vezetést az erre megbízott fiatalember. Nagyon érdekes dolgokat mesélt a barlang "életrajzából", maga a barlang felszíne is igen érdekes formákat mutatott, nekem nagyon tetszett (főleg, hogy a két év föcitanítás miatt különösen ráállt az agyam ezekre a dolgokra).

A barlang után fel akartunk menni a TV-toronyhoz - nos, ez a programpont hiúsult meg a buszközlekedés és az idő előrehaladta miatt. Ez azért bosszantott nagyon, mert ott szerettünk volna vacsorázni, és már nagyon éhes voltam. Helyette maradt az Árkád, ahol így is finom magyaros vacsorát találtunk. Tele gyomorral a világ is más színben mutatott. :-) Még sétáltunk egyet a főtér felé, és gyönyörködtünk. :-) Egyébként minden este kimentünk a főtérre, és ott ücsörögve pihentük ki a napi iszonyat mennyiségű gyaloglást. Még utcazenész is akadt, akit hallgathattunk a mandolinjával muzsikálni. Nagyon hangulatos volt :-)

Kedden ismét buszra szálltunk és meg sem álltunk Orfűig. Itt megint kisebb pofon várt, amit kinéztünk, hogy meg kéne nézni, csak igen sokára nyitotta meg kapuit. Így bosszankodás helyett inkább bevásároltunk, reggeliztünk egy üres játszótéren és sétára indultunk. Végigjártuk a "Malomfő tanösvényt", aztán benéztünk a Malom múzeumhoz. Itt szerencsénk volt, mert éppen egy kisebb csoport akkor indult a vezetővel, hogy megnézze amit ott lehetett, így mi is csatlakoztunk hozzájuk. Nagyon érdekes információkat osztott meg velünk az idegenvezető általában a különféle malmokról, de sokminden egyébről is. Gyakorlatilag az egész délelőtt elment az ottani nézelődéssel, de nagyon megérte.

A faluba visszasétálva megnéztük a Kemencés udvart és a templommal egybeépített paplakban berendezett tájházat. Szép volt. Miután erősen korgott a gyomrunk, betértünk a Muskátli vendéglőbe, ahol nagyon finom medvehagymás mindenfélével töltött rántott husit ettünk. Finom volt és rendkívül bőséges.

Úgy döntöttünk, hogy nem várunk a buszra, elindulunk gyalog Abaligetre, hiszen nincs messze, még turistaút is visz oda, amit bizony ki kell próbálni, hiszen nincs nyaralás túrázás nélkül. Egy darabig a tóparton mentünk, aztán fel a hegyoldalba, ahonnan az egész tó látszott. Nagyon jó volt. :-) Abaligetre érve kiderült, hogy a következő barlangtúráig még van egy kis idő, ezért megnéztük a Denevérmúzeumot. Ez a múzeum még nekem is érdekes volt, aki nem igazán szeretem ezeket az állatokat. Bejutottunk a cseppkőbarlangba is, ami nekem éppen olyan érdekes volt, mint a tettyei. Kár, hogy itt fotózni nem lehetett. A barlang után még volt egy kis időnk a buszindulásig, úgyhogy csónakáztunk is egyet. Ez a nap egy fantasztikusan jó nap lett az induláshoz képest. :-)

A nyaralásunk hátralevő részében Pécset igyekeztünk felfedezni, amennyire lehetett.

Szerda volt a nyaralás mélypontja, amit kölcsönösen elrontottunk egymás számára. Itt derült ki, hogy a megszokott hétköznapjainkból nagyon nehéz kiszakadnunk és merőben más dolgokat csinálnunk, mint amit szoktunk. Mindent megnéztünk, amit szerettünk volna, de a hangulatot elszúrtuk, és ezt csak vacsora előtt sikerült újra helyrehozni. Láttunk szebbnél szebb és érdekesebbnél érdekesebb kiállításokat, a Leonardo-t ingyen tudtuk megnézni a pedagógusigazolványunkkal (egyébként piszok drága lett volna) és ez megint felért egy művészettörténet-órával, nagyon jó volt.

Megnéztük a Székesegyházat és az ókeresztyén emlékeket, sőt egy bónusz kiállításban is részünk lehetett, ahol egy különleges mesekönyv-illusztáció sorozatot nézhettünk meg.

Csütörtökön már teljes békében baktattunk ki a Zsolnay-negyedbe. Hát ez valami fantasztikusan szép volt. Csodálatos kerámiák, épületek, érdekes és tragikus gyár- és családtörténet (ahol ismét bebizonyosodott, hogy a kommunizmus csak rombolni tud). Nagyon nagy élmény volt. Írni nem nagyon lehet róla, inkább nézze meg mindenki! :-)

Végül csak eljutottunk a TV-toronyba is, ami nem várt kellemetlen élménnyel járt, de csak számomra. A kilátás gyönyörű volt, de én amíg fent voltunk, folyamatosan szédültem - gondolom a kilengéstől. És mondjuk így ebédelni nem volt egy óriási élmény. De csak nekem, mert Zsombor viszont kifejezetten élvezte.

A toronyból lejőve még gyorsan elmentünk Jakováli Hasszán pasa dzsámijába. Az országban ez az egyetlen olyan dzsámi, ami mellett a minaret is épségben megmaradt. Sőt, olyan érdekes információt is hallottunk -nesze nektek hamis töriórák-, hogy bizony a török korban itt egy táncoló dervis kolostor volt, akik olyan karitatív munkát (pl. ételosztás a szegény helyieknek) végeztek, hogy igen sok követőjük akadt. Szóval a törökök nem bántották, hanem segítették a lakosságot. (Ezt a tényt a kirándulásaink során több helyen is megerősítették.) Hoppá! :-)

Mit is mondjak. Gyönyörű város, érdekes és szép látnivalók, aki még nem volt itt, ne hagyja ki! Érdemes elmenni és megnézni, amit csak lehet. Nekünk fantasztikus élmény és kikapcsolódás volt. Köszönet érte anyukámnak, hogy vigyázott a gyerekeinkre, mert csak így kerülhetett sor erre a kettesben eltöltött nyaralásra, aminek az apropója az volt, hogy nemrégiben lettünk 15 éves házasok. :-)