Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: öröm. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: öröm. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. június 5., hétfő

Szeremlén jártunk

Egy éve készülődtünk erre a napra. Akkor tudtam meg ugyanis, hogy kisgyermekkorom falujában Pünkösdkor újabban ismét nagy népünnepély van. Elhatároztam, hogy szeretném megmutatni a gyerekeimnek, hol éltem életem első 8 évét, és milyen gazdag néphagyomány van abban a kis faluban.
Vasárnap ebéd után útra is keltünk. Mire Szeremlére értünk, a főutcán már szép kocsisor parkolt. Én (jó?) szokásomhoz híven a templom elé álltam be. Az első, ami feltűnt, hogy a templom előtti első világháborús emlékmű igencsak megváltozott. Gyerekkoromban a lelkészlak udvarától csupán egy drótkerítés választotta el a tenyérnyi területet, ahol a szobor állt nagy bokrok között, borostyántengerben eldugva. Alacsony vaskerítése volt az utca felől ennek a kis elburjánzott zugnak, ahová bizony sokszor bemásztunk játszani, csigákat gyűjteni. Az emlékeim után igencsak meglepő kép tárult elénk...

A templom elég lepusztult állapotban van. Utoljára akkor volt renoválva, mikor mi még ott laktunk. Mondtam is a gyerekeimnek, hogy jól nézzék meg az óralapot, mert azt a papa festette le utoljára. A kőműves nem hitte el, hogy fel mer mászni az állványra és le meri festeni, s fogadott vele 10 liter borban, amit azóta is hoz, mivel papa megnyerte a fogadást. :-) Bent a templomban is nagy változások voltak. A templom belső terét gyerekkoromban egy üvegfal választotta ketté, hogy egy kisebb rész télen fűthető legyen. Nos, ezt a falat a műemlékvédelem nemrégiben kiszedette. Felmentünk az orgonához is, amin gyerekkoromban anyu játszott vasárnaponként. Mi meg kicsik mellette. Volt olyan, hogy az öcsém felmászott a karzat szélén lévő falra, s úgy jött fel a Szeremlei Mamánk, hogy le ne essen, amíg anyu orgonál... :-) Ma már nem orgonál senki. Az orgona néma, mert megszólalni sem tud, olyannyira beteg. 

A templomból kijőve a Kisközbe vittem a családot. Ez a Kisköz gyerekkoromban valahogy azért nagyobb volt... időközben összement. Téglából van kirakva az alja, s nagy házfalak veszik közre, ezért igen szépen visszhangzik. Egyik oldalán az iskola épületei, másikon a lelkészlak és magánházak. Az iskola felőli oldalon lukak voltak a téglafalban, mert a gyerekek ott másztak át az iskolából, ha a labda átrepült az egyébként igen magas kerítésen. A lukak még mindig megvannak, úgyhogy a falmászó verseny is beindult... :-) 
Innen a Sugovica partjára vettük az irányt, ahol már javában folyt a Pünkösdi ladikázás. A gátoldalban mondtam a gyerekeimnek, hogy itt mi régen bizony de sokszor legurultunk a fűben hengeredve. S nem csak mi, de a két nagyobb gyerekem is pár éve, mikor ott jártunk - nem is emlékeztek rá... A gát túloldalán legények és leányok népviseletben ültek a csónakokban, sétáltak a parton a népes érdeklődő közönség között. 

A kézzel húzós komp oda-vissza szállította a szigetre a népet, fedélzetén a Bácska Banda szolgáltatta a hangulatkeltő népi muzsikát. Kíváncsi voltam a szigetre, mert gyerekkoromban oda nem lehetett átmenni, ott volt ugyanis Kádár apánk vadászvityillója. Most megnéztük az erdészházat is. Visszafelé a kompon megörültünk egymásnak régi iskolás barátnőmmel - ő volt az egyetlen, akit megismertem - s invitált, hogy nézzük meg az esti műsort. Mondtam neki, hogy tervben van. :-)

Visszafelé megnéztük a két házat, ahol nagyon sokat játszottam gyerekkoromban. Zsuzsa néni és Szeremlei Mama (Margit néni) házát. A kertek alatt szépen látszott a templom is :-)


Mama házával szemben bekukkantottunk az iskolaudvarba, aztán kissé arrébb az óvodáéba is, ahová jártam.
 Aztán a Sz.É.K-ház felé vettük utunkat, ahol kiállítás volt a Szeremlei Néptáncegyüttes 90 éves múltjáról, fényképekkel, tárgyakkal. Meg lehetett tekinteni, hogyan készül a híres szeremlei szőttes, és leleményes népi fajátékokkal is lehetett játszani. Nagyon tetszett mindannyiunknak ez az épület, udvar és a sokféle látnivaló, ami benne volt. 
Aztán átmentünk a Falumúzeum udvarára, mert ott volt a borsoskalács, s a további programok. Ahogy beléptünk, mint a villám csapott belém: itt voltak régen a lakodalmak, ebben az udvarban, nagy sátorponyvák alatt! A lakodalmas menet végén vonultak mindig a népviseletbe öltözött lányok, s táncoltak. Nagy öröm volt, amikor én is beállhattam közéjük!
Híres-neves borsoskalács
 Most telis-tele volt az udvar székekkel, árusokkal, nézelődőkkel. Már készültek a Langaléta gólyalábasok a műsorukra. Gyorsan megvettük a  borsoskalácsainkat, aztán leültünk a maradék egy sornyi üres székre - az első sorba a színpad elé  - még időben, mert aki később jött, álldogálhatott órákon keresztül... Langaléták humoros műsort adtak, s bizony a gyerekeimnek sem kellett több, ők is beálltak műsorszámnak. Barni volt az első bátor jelentkező - kapott egy kalapot a fejére, amit az egyik gólyalábas ostorral csettintett le a fejéről. Aztán Klári is kedvet kapott, ő körhintáztatta magát kézben. Aztán a három kicsi együtt ment vonatozni a langaléták lábai alatt létrejövő kapuk között. Nagyon élvezték a helyzetet. Utána elmentek vattacukorért, amit ők maguk készíthettek el az árusnál. 
Közben az inkognitónkról kicsit lehullt a lepel, mert egy embernek megtetszett a szép családunk, s szóba elegyedett velünk. Végül kiderült, hogy kik vagyunk, s emlékezett még rá, hogy együtt focizott a papával, meg a papa akkor is már nagy ezermester lévén maga szerelte a központi fűtést a parókián a falusiak nagy megrökönyödésére. 
Aztán összefutottunk  egy fiatalasszonnyal, akinek barátnőm elárulta, kik vagyunk, s vele is beszédbe elegyedtünk. Az arca ismerős volt, a nevére már nem emlékeztem, csak amikor elárulta.
Jött az est egyik fénypontja - Szalonna és Bandája koncert. Fantasztikusan jó volt. A csodás muzsika mellett az összekötő szövegek is humorban bővelkedtek. Szalonna - "Azt hiszem, a nyári szezon után nevet kell változtatnom Tepertőre, mert kisül belőlem minden zsír..." :-) Egy másik: Erdélyben járt valakinél (nem emlékszem kinél), aki megkínálta a saját különleges pálinkájával, s várta, hogy kitalálja, miből készült a nedű. - Bodza? - Á, nem! Az bárkinek lehet! - Mi lehet? Rózsaszirom? - Nem! - Szabad a gazda! - Narancs-banán! - Az meg hogyan, hiszen itt Erdélyben egyik sem terem meg! - Nem ám, de én egy nagy üzletlánc egyik áruházában dolgozom, s összegyűjtöttem a kikukázott gyümölcsöt, s azt pároltam le!
A program már elég nagy csúszásban volt, s a gyerekek kezdtek fáradni, de még kicsit maradtunk a gálaműsoron is, mert szerettem volna, ha látják, micsoda kincs van ebben a faluban, ahonnan ered az én népzene, néptánc iránti szeretetem is. Szájtátva figyelték a velük egykorú gyerekeket, s a felnőtteket is, akik úgy dobbantottak a színpadon, hogy a mellkasunkban is éreztük. Csodás volt, amit produkáltak. Sajnos nem tudtuk végignézni az egész műsort, mert egyrészt feltámadt a szél és nagyon kezdtünk fázni, másrészt már 1/2 10 volt, s még haza is kellett jönni. 

Nagyon nagy élmény volt mindannyiunknak ez a délután. Ízlett a borsoskalázs, elvarázsolt a muzsika, a tánc, jót szórakoztunk a játékokkal, programokkal. Olyannyira jól érezték magukat, hogy kedvük van visszatérni is... Tudtam, hogy el kell vinnem őket ebbe a Sárközi varázsfaluba :-)

2015. december 25., péntek

Kecskeméten ... ismét

Rég volt ilyen, hogy egy hónap leforgása alatt háromszor is megyeszékhelyünkön jártunk volna. December közepén volt a megyei matematikaverseny díjkiosztója. A tavalyi esztendő után, az idén is jelenésünk volt ezen az alkalmon, mivel Janka ismét bejutott a korosztályában az első tíz közé. Sőt, javított is, mert idén kilencedik lett - a sok kecskeméti mellett... Zsúfolt héten (sőt napon) volt ez a jeles alkalom, mégis szívesen mentünk. Nem csak a büszkeség miatt.
Tavaly is az ÉZI-ben volt a díjkiosztás, és maradandó emlékként őrzöm a csilingelő gyerekkórus hangját, akik akkor énekeltek. Így már előre készültem rá, hogy vajon mi szépet fogunk most hallani. Kodály Karácsonyi pásztortánca után egy afrikai éneket adtak elő a lányok... fantasztikus volt :-) 
A másik, amiért jó volt ott lenni, egy-két találkozás volt. Gimis osztálytársam kisfia is szép eredményt ért el a versenyen, velük is összefutottunk, és egyik főiskolás csoporttársam kisfia is remekelt az idén is (tavaly is). Jó volt velük is találkozni, beszélgetni - főleg ilyen jeles alkalomból!

2015. november 14., szombat

Tiszakécskén jártunk

Tegnap Tiszakécskén jártunk a Református Iskolák XII. Mesemondó, Meseíró, Szépíró és Kézműves Találkozóján. 11 gyereket vittünk a suliból (ebből kettő az enyém meg még három az osztályomból is). Egyébként 30 iskola 260 diákja vett részt a találkozón.
Féltem a reggeli ködtől, mert én voltam az egyik sofőr - de hála Istennek, Kecskemétig semmi, utána is kisebb tejföl volt csak. 
Szeretném elismerésemet kifejezni a szervezők felé - hatalmas élmény volt ott lenni! Szívélyesen fogadtak mindenkit. Már a parkolónál odajöttek az önkéntes diákok segíteni, akik aztán az épületben is elkalauzoltak minket. A helyi pedagógusok mindenféle mesehőssé alakultak át erre a napra különféle jelmezek segítségével (a legizgalmasabb a hatalmas orrú banya volt :-) .) Mindenki kapott tízórai szendvicset, teát. Finom ebédet kaptunk, és hazaindulóban még egy hamuba sült pogácsás tarisznyát is némi enni- és innivalóval. Minden résztvevő kapott egy cserép-medált is ajándékba. 
A rendezvény áhítattal kezdődött a templomban, aztán elvonultunk a korosztályok és események szerint kijelölt termekbe. Én Mártival mentem, mert ő volt a legkisebb. Barni ügyesen bement egyedül a saját helyére. Márti eléggé izgult, de azért elmondta szépen a meséjét. Helyezést nem ért el, mert hát voltak ügyesebbek :-). Barnit nem sikerült meghallgatnunk, viszont ő Bronzminősítést kapott, tehát 3. helyezett lett :-).
Miután végeztünk, volt egy kis szabadidőnk. A gyerekek végre felszabadultak, és úgy kergetőztek az iskola udvarán. Mi meg attól féltünk, fel ne lökjék, össze ne törjék a kiállított agyagfigurákat. Ezek a figurák egyébként szenzációsak voltak. Egy sorozat a Holle anyó meséjét mutatta be hosszú soron, egy másik a Békakirály meséjét illusztrálta. 
A zárás ismét a templomban volt, ahol az iskola énekkara is énekelt nekünk a hosszadalmas díjkiosztást fellazítva. Szépen, ügyesen énekeltek :-). 
Nagyon büszke vagyok a lányaimra (mármint az osztályomból), mert a kézműves kategóriában abszolút győztesek lettek (egy ötödikes társukkal együtt), olyan fantasztikus házikót készítettek :-).
 Nagyon klassz nap volt, remélem, jövőre is megyünk! :-)

2015. július 13., hétfő

Irány az Őrség!!!! :-)

Az idén először pályáztunk az Erzsébet programon belül nagycsaládos nyaralásra, és nyertünk (4 éjszakányi szállást és étkezést - ingyen). :-) Tehát életünkben először elmehettünk családostul nyaralni - idegen helyre. A lehetőségek közül Lentit választottuk. A termálfürdő panziójában kaptunk szállást 4 éjszakára.
Mivel előző héten Kádártán voltunk hittantáborban, úgy döntöttünk, nem jövünk haza, hanem ott maradunk és onnan megyünk majd tovább - így spórolunk egy kicsit az utazáson és megnyújtjuk néhány nappal a nyaralást is. 
Szombaton egész napos Balatonozást rendeztünk Alsóörsön. Ilyenben még nem volt része a gyerekeknek, nagyon élvezték. Fürödtünk, vízibicikliztünk, vattacukroztunk, játszottunk, jól éreztük magunkat. 

Vasárnap Kádártán voltunk templomban. Számomra kicsit idegen hangnemben, de nagyon jó igehirdetést hallgattunk az ottani igen barátságos lelkész tolmácsolásában. Délután megnéztük unokatesómék új lakhelyét, aztán Veszprémben sétáltunk kicsit, ahol teljesen véletlenül másik unokatesómmal futottunk össze. :-)
Hétfőn megnéztük a Herendi Porcelángyár múzeumát. Meglepetésemre nagyon tetszettek a szebbnél szebb porcelánok a gyerekeinknek is! :-) Ezután továbbmentünk Kislődre, ahol bevetettük magunkat a kalandparkba. Mindent kipróbáltunk, amit csak lehetett és rendkívül jól szórakoztunk. Egy csalódásom volt csupán (meg Jankának és apának is), hogy mivel vizes volt a ruhánk a végén, nem próbálhattuk ki a drótkötélpályát. Viszont a kicsik igen, és boldogan hódították meg a különböző pályákat. Barni először félt csúszni, de aztán úgy belejött, hogy alig lehetett lekönyörögni a pályáról. Közben rájöttem, hogy ha én is szeretném ezt az élvezetet kipróbálni, akkor gyerekek nélkül kell odamenni, mert ezt velük együtt nem lehet csinálni...





Kedden indultunk Lentibe. Útközben megálltunk Keszthelyen, ahol kicsit elidőztünk a kastélyban - megállapítottuk, hogy ide még vissza kell jönni, mert idő hiányában nem tudtunk mindent megnézni. Továbbindulva még Zalavárra is bementünk. Itt megnéztük a Kisbalaton-házat, ami igazán érdekes volt. Nagyon klassz volt az udvara is - sövénylabirintussal, érdekes vízügyi játszótérrel (zsilipekkel, vízátemelőkkel). Megnéztük az árpádkori romtemplomot és az ásatások helyét is.  Négy óra körül értünk Lentibe, így miután elfoglaltuk a szobáinkat, vacsora előtt még el tudtunk menni a fürdőbe is. Ez lett aztán a bevett szokásunk - napközben kirándulás, este pancsizás a fürdőben, aztán vacsi. Apa egy plusz úszást is beiktatott magának minden reggel reggeli előtt. Merthogy a szálláshoz ingyen fürdőzés és egy erdei kisvasutas kirándulás is tartozott. :-)

Szerdán Szentgyörgyvölgy - Velemér volt az úticél. Közben Nemesnépen megálltunk megnézni egy híres fazsindelyes haranglábat. Aztán megnéztük, milyen is a Szlovén határ, hogy lássanak ilyet is. Szentgyörgyvölgyön megálltunk, és turistaúton sétáltunk át Velemérbe. Szép kis erdei séta volt. Velemérben az árpádkori templom aztán lenyűgözött minket a szépséges freskóival és fényjátékával. Megtudtuk azt is, hogy a török korban a templom mellől elpusztították a falut, így a templom magában maradt meg az új falu határán kívül és ma már alig észrevehető, mert körbenőtte az erdő. Visszatérve Szentgyörgyvölgyre, elmentünk Csótár Rezső fazekasmesterhez, ahol a gyerekek belekóstolhattak a korongozás művészetébe. Még éppen a vihar előtt értünk vissza Lentibe, úgyhogy  az eső már a fürdőben ért minket.


Csütörtökön, mivel nem volt túl jó kirándulóidő, délelőtt kisvasutaztunk Csömödérre. Érdekes út volt, láttunk szép madarakat, őzeket, maga a táj is gyönyörű volt. A csömödéri faluvégen nem csárda várt minket hanem egy szívélyes köszöntőtábla, és a "Büfé a gőzőshöz" nevezetű felfrissülő hely, nomeg egy pompás kis park szellemesen megoldott ülőalkalmatosságokkal. Délután Szécsiszigetre mentünk, ahol egy "kastélyt" és egy szépen felújított vízimalmot néztünk meg a Kerka partján. Este megint pancsolás folyt - a lányok egymással versenyezve próbáltak megtanulni úszni. Klári bátran úszkált a víz alatt, Márti inkább felette és kevésbé bátran, de azért ügyesen. 
Pénteken Zalalövő felé vettük utunkat. Megnéztük a római kori múzeumot és a romokat, léptünk néhányat a borostyánkő úton. :-) Ezután Őriszentpéter volt a következő állomás. Nehezen, de megtaláltuk a szintén árpádkori templomot, amiben freskók nem voltak, ellenben magyar nyelvű igeversek voltak a falra festve a hajdani református birtoklók jóvoltából :-) A templomtól nem messze egy régi téglaégető is volt. Innen Szalafőre mentünk, ahol Pityerszeren megnéztük a múzeumfalut. Érdekes házak, leleményes fejtörő játékok, és egy éjszakai életet bemutató szoba volt a látványosság része. Mivel aznap volt a 16. házassági évfordulónk, fagyiztunk is egyet egy szép szőlőlugas árnyékában. Hazafelé megnéztünk még több templomot is - Bajénsenyén, Magyarföldön, Szentgyörgyvölgyön - mindegyik egy élmény volt: Bajánsenye - a barátságos és szívélyes fogadtatás temploma, Magyarföld - egy alig néhány éves fából készült ökumenikus templom élménye, Szentgyörgyvölgy - kékre festett fakazettás templom, ami éppen akkor állt felújítás alatt. 

Szombaton reggel már pakoltunk, de apa a kislányokkal még elment fürdeni egyet. Reggeli után búcsút vettünk Lentitől, és elindultunk hazafelé - most a Balaton déli partján. Jó hosszan utaztunk, de a nagy kalandunk után jó volt hazaérni. 
Nagyon szép nyaralásunk volt, sok-sok élménnyel, kényeztetéssel. Köszönet a Magyar Államnak, hogy létrehozta az Erzsébet programot, amivel ez lehetővé vált!

--::--::--::--::--

Az egyik helyen, ahol voltunk, megjegyezte valaki, aki bemutatta nekünk a helyet, hogy milyen jó ennyi intelligens gyereket együtt látni (mondta ezt a gyerekeinkre!), sőt, miután elbeszélgettünk és kiderült, hogy pedagógusok vagyunk, még a belépőt sem kellett kifizetnünk a gyerekeknek sem... Ilyen is van és jó tapasztalat :-)
--::--::--::--::--

Találtunk olyan katolikus templomokat, aminek a fennmaradása, értékeinek megőrzése, különlegessége a református eleinknek köszönhető, és a belépőért cserébe képeslapot adtak a templomról :-). Olyan református templomot is találtunk, ami zárt ajtókkal fogadta a látogatót és nem is óhajtotta azt kinyitni az illetékes lelkész, de olyat is találtunk, ami nyitott ajtókkal várta az arra járót, magyar-német-angol újszövetséggel, vendégkönyvvel, röviden leírt templomtörténettel az úrasztalon - ez nekem nagyon tetszett! :-)

2015. március 4., szerda

Iskolánk 24. születésnapja

...tehát az idei tanévünk már a 25.!!!!!! :-)

Erre az ünnepségre már évek óta Zsomborral ketten állítjuk össze a műsort, vetítést az elmúlt esztendő képeiből. Már tavaly gondolkodtam egy daljátékon, ami az iskola életéről szól, de akkor nem volt energiám kivitelezni. Most viszont igen. Főleg, hogy a jelen ünnepünk nagyobb szabású is volt, mint általában - most volt az új épületrész ünnepélyes átadása is sok meghívott vendéggel. Tehát valami extra műsort kellett prezentálni. 
Január elején elővettem a régi tervemet, osztottam szoroztam a beválogatott dalok között, aztán elkészült a vázlat, amit elkezdtünk megtanulni a gyerekekkel. Aztán elkezdtem összeállítani a háttérvetítés anyagát is. Miután rájöttem, hogy nem fog menni, hogy élőben kísérjem is az énekeket és irányítsam is a darab folyását, így bevettem magam egy délelőtt a gyülekezeti terembe, és feljátszottam a zenei alapokat a dalokhoz. Olyan is volt, amihez a YT-ról csórtam zenei aláfestést. Aztán kamerával jártam szünetekben a sulit, hogy szünet-hangjaim is legyenek. Így aztán a vetítés alá elkészültek a hanganyagok is, és így gyakorolni is könnyebb volt - énekkaron, órákból lecsippentett néhány percekben.
 A néptáncos részt az iskolánkba járó és alsósokat tanító néptánctanárnő tanította be, és korábban már előadták a farsangunkon, illetve a Kalevala ünnepségen is. De ide is jó volt beilleszteni.
Részleteiben tanultuk a színpadi jeleneteket is, összpróba csak az utolsó két hétben volt. Egy hónapon keresztül másra se tudtam koncentrálni, csak arra, hogyan történjenek a jelenetek, melyik órához milyen díszlet, segédanyag legyen, azt el is kellett készíteni. 
Meg kell mondanom, nagyon élveztem az egész készülést - az ötletelést, zenei anyag összerakását, a vetítés elkészítését és a gyakorlást egyaránt. Azt is meg kell mondanom, büszke vagyok a gyerekeinkre. Nem lett tökéletes az előadás, sem annak a hangzása, ennek ellenére ők maguk is nagyot alkottak. Hogyan?
Nem válogattam össze a legjobb gyerekeket a színpadra - szinte az egész tanulósereg részt vett az előadásban, néhány kivétellel. Értsd - nem extra gyerekek játszottak, énekeltek, hanem a leghamisabbtól a legjobbakig mindenki. És mégis tetszetős lett, amit produkáltak. 
A gyerekek maguk is élvezték, amit játszottak a színpadon, és ez nagyon jó, mert így van értelme. Büszkék voltak rá, hogy szerepelhetnek, és ügyesen meg is csinálták. Voltak egyéni, nagyon odaillő mozdulataik is bőven, ami belőlük fakadt, és ez remek, hogy ilyeneket ki lehet belőlük hozni.
Sok olyan dolgot vittünk bele a játékba, ami új volt nekik - szünetbeli gumizás, fonalazás, ugróiskola - és ezek megmaradtak nekik, azóta jelen van a mindennapi szüneteikben és borzasztóan tetszik nekik. Tegnap vittem az alsós osztályoknak egy-egy gumit, hogy tudjanak játszani vele, és nagyon hálásak voltak érte. A fonalakért is állandóan jönnek.
A legkisebbek még sokszor hamisan énekeltek, de lelkesen - és majd belenőnek, tisztul a hangjuk is, és így szokják meg a szereplést. A szünetekben elég hangosak voltak, többször kellett őket csitítani, mert hangosan kommentáltak dolgokat - de ott voltak, és szokták, hogyan kell szerepelni, részt venni egy előadáson. Nem tudok rájuk mérges lenni - picik még, nehéz megszokniuk a csöndben maradást, a kötöttségeket. DE így alakulnak majd, folyamatosan, ha minél több ilyen dologban vesznek részt.
Ami még nagyon megérintett, az a próbák kapcsán jött elő - minden egyes próba előtt és után kérés nélkül jöttek a gyerekek, és segítettek szállítani a rengeteg eszközt, amire szükség volt...  ez is beszél valamiről :-)
Összegezve - elégedett  és büszke is vagyok, talán nem is ok nélkül :-)








Erre az alkalomra készült el Andi kolléganőm ötlete alapján az iskolásaink meséiből összeállított mesekönyv. A mesekönyvbe 7 gyermek írt 18 mesét, az illusztrációk pedig 3 tanár és 3 diák munkái. A végső formába öntés az én feladatom volt, a nyomtatás, kötés pedig anyu és Dóri húgom együttes munkája folytán ment végbe. Ha valakit érdekel, 500 Ft/db áron beszerezhető az iskolában ez az igencsak figyelemre méltó mesegyűjtemény.





2014. május 21., szerda

Éééééés megtörtént! :-)

... amiről azt gondoltam, hogy sosem fog: Megkaptam életem első pénzutalványát az Artisjustól! Az eddigi tapasztalataim alapján úgy gondoltam, hogy ez a cég csak arra való, hogy az embert bosszantsa, jogilag levédhesse azt, amit alkotott és ennyi. A kis halak éhen halhatnak a nagyok mellett, mert a bevételek csak hozzájuk csorognak. Jogdíjat fizessünk, mikor a kórussal a saját szerzeményeimet énekeljük, a másik oldalon viszont nem jön vissza a pénz a gépezetből. 
DE mégiscsak van igazság!!!! :-)
Persze ebből az összegből nyilván nem fogunk megélni, sosem gondoltam, hogy igen. Mégis nagyon jól esett ez az utalvány. Gesztus értéke van.  Valamiféle elismerése ez is annak, hogy nem hiába dolgozik az ember lánya. :-)
első "zeneszerzői" fizetésem :-)))

2014. május 8., csütörtök

Dalok anyák napjára

Úgy 2-3 éve (nem emlékszem pontosan) válogattam egy nagy csokorra való anyák napi verset, énekelhető formába öntöttem őket, megtanítottam az iskolásoknak és elő is adtuk. Akkor nem készült róla felvétel. Most azonban két igen rövid versikét ismét elővettünk, és miután átismételtük/megtanultuk őket, fel is vettem. Nagy öröm volt látni, mennyire szerették énekelni a gyerekek! :-) A hatodikosok egyenesen követelték, hogy a többit is énekeljük át (ők tudták még azokat is). Ilyenkor örülök, és úgy gondolom, érdemes dolgoznia, alkotnia az ember lányának :-)

2013. április 21., vasárnap

InternetVers Fesztivál


Kb. egy éve rádióriportot hallottunk az V. InternetVers Fesztiválról, ami Budapesten volt. Nagyon megtetszett a gondolat - amatőr zenészek fesztiválja megzenésített versekkel - egy lehetőség talán nekünk is a kórussal. Megkerestem a honlapjukat , és a dolog még jobban kezdett foglalkoztatni. Levélben megkerestem a szervező HANGRAFORGÓ együttest , akiknek már a nevük is magáért beszél. Azt mondták, nem akadály, hogy kórus vagyunk, nem zenekar, és várnak minket szeretettel. Innentől kezdve vártam az idei Fesztivál felhívását. 
A kötelezően választható kiemelt költők közül Weöres Sándor volt a legszimpatikusabb. De nem "gyerekverset" szerettem volna választani tőle, mert azokat sokan megzenésítették már, másrészt pedig mi nemigen szoktunk gyerekközönségnek énekelni. (Na, ezen azt hiszem változtatni fogunk a jövőben :-). ) Szóval, megtaláltam egy verset, amit Kodály feldolgozásában énekeltünk még főiskolás koromban. Már akkor is megfogott a mondanivalója. Címe: Öregek. (Akik mindig is közel álltak hozzám.) A verset kifejezetten Kodálynak ajánlotta a szerző. Így a dalban is utaltam erre - a kezdő 2 ütem a kórusmű első 2 ütemét idézi. Utána azonban teljesen más hangvételű - lévén, mi nem vagyunk vegyeskar :-), én meg nem vagyok Kodály, csak egy mezei műkedvelő, aki próbálkozik ezzel-azzal a zenében. Lassan készült a dal, az iskolai lyukasóráimban, a tanáriban - jó hely :-). Aztán, mikor elkészült, megmutattam a kórusnak. Mikor kinéztem a kottából a dal végén (gyanús csönd uralkodott  a levegőben...), a társaság fele könnyekben úszott... Nehéz mondanivalója van a versnek - sokáig kellett emészteni, mire be tudták fogadni, el tudták énekelni sírás nélkül. De úgy gondolom, érdemes volt megküzdeni vele.
Kellett egy mai költő versét is választani, aki felajánlotta erre az alkalomra a verseit. Nehéz volt választani, mert rengeteg költő volt, nekem időm nemigen, hogy végigolvassak mindenkit. Így néztem a fényképeket, kinek szimpatikus az ábrázata. Aztán megnéztem a verseiket is - ne legyen túl hosszú, az se baj, ha van benne valami fantázia, és a lényeg, hogy megérintsen, szóljon hozzám a vers. Végül egy kedves tekintetű, nagypapás bácsi, Haranghy Géza (mint utóbb kiderült: Krúdy-díjas író, költő, meseíró) egyik versét választottam - Szerelmes vers címűt. Keretes vers, mély érzelmekkel, amit végül tükör-szerkesztéssel írtam dallá. Ezt a dalt már könnyen bevette a kórus. 
Felénekeltük a dalokat, határidőre elküldtük (a felvétel olyan, amilyen szokott lenni - no komment). DE, a szakmai zsűri, aminek Sebő Ferenc is tagja volt, beválogatott bennünket így is a Fesztivál énekesei közé. Ez már magában kitüntetés. Felkerültünk a honlapra - dalokkal, képpel, bemutatkozással együtt. Közben kiderült, hogy  a Szerelmes verset még másik 2 előadó is kiszemelte magának...
Izgatottan készültünk, nekem egész héten gyomoridegem volt már a dologtól, főleg, hogy az egyik sofőr is én voltam és tudtam, hogy hazafelé éjszaka kell majd jönni, amit nem szeretek - és Gyomaendrőd bizony nem a szomszédban van... Az indulás előtt akadtak még megoldandó problémák, amiket sikerült leküzdeni. Aztán elindultunk. Ügyesen oda is értünk. Elfoglaltuk a szállásunkat - olyan turistaszállás volt, hasonlatos azokhoz, melyeken megboldogult iskolás korunkban osztálykirándulásokon szoktunk megpihenni. 

Rövid felfrissülés után megkerestük a Fesztivál színhelyét, ami már nagyobb problémát jelentett - egy jó hosszú utca másik végén kezdtük  keresést, de azért elértünk az innenső felére, egy jó nagy kör után - utóbb kiderült, milyen közel is vagyunk a szálláshoz :-) Már ment a szervező pár lemezbemutató koncertje, a terem zsúfolva gyerekekkel, szülőkkel. Állva hallgattuk, aztán az okosabbja kiment az udvarra, ott is ugyanúgy lehetett hallani, csak volt pad, napsütés és levegő is. Utána megpróbáltunk vacsora után nézni - nem tudtuk, hová is kell mennünk, de aztán útbaigazítottak minket. Fészek étterem - kellemes hely, kedves kiszolgálás, finom ételek - ha arra jársz és megéheztél, bátran nézz be hozzájuk.
Vacsora után visszamentünk meghallgatni Gergely Ágnes - költő, műfordító, írónő rendhagyó irodalomóráját (mi neveztük el így, mert annak éreztük). Beszélgetett, az erre kijelölt hölggyel, közben énekelt a Tűzmenedék (helyi) együttes néhány versét, műfordítását. Nagy élmény volt hallgatni a PEDAGÓGUST, aki megszólalt belőle. Mi a fény - Az ostobaság elűzése. Mi a halál - Bármelyik pillanatban megtörténhet veled, hogy életben maradsz... 

 
A beszélgetős - est után visszamentünk a szállásra, hogy önbizalmunkat kissé helyrepakoljuk - áténekeljük dalainkat, mert a nagy színpad, a rajta levő technika, a hatalmas terem kicsit megijesztett minket. De én közben meg is nyugodtam - haditervet kellett készíteni a többiek megnyugtatására is, hogyan állunk fel, mit kezdjünk magunkkal ilyen körülmények között. Énekeltünk, beszélgettünk, magunk közé vettünk egy legényt, aki szintén a fesztiválra jött egymagában, de a nevén kívül mást nem tudtunk meg róla. Jó későn sikerült nyugovóra térni, akkor sem tudtunk jól aludni - idegen hely, izgalom a másnap miatt - más fesztiválozók zajongása, akik később érkeztek meg a szállásra... 

Reggel frissen keltünk, reggeliztünk, kávéztunk, aztán beénekeltünk az egyik szobában, hogy minél kevésbé zavarjuk, aki esetleg még aludna. Nagy izgalmakkal elindultunk. Megérkeztünk - szinte üres nézőtér... Ja?! Lassan már nem lesz mitől félnünk. A harmadik fellépő voltunk aznap, és a többi résztvevő meg csak később szállingózott oda. Igazából csak a költők voltak ott, akik kíváncsian várták a verseik dal változatát. Egyéb közönség meg nem nagyon akadt. Tehát kb. 20 embernek énekeltünk. DE. A költőnk, mint kiderült, ott ült előttünk, és ahogy elindultunk fel a színpadra hátrafordult, biztatóan ránk mosolygott - így ismeretlenül is. Fent beálltunk, ahogy szoktunk  s miután nem kértünk mikrofont, nem is kaptunk, viszont a gitár elé benyomtak egyet - a kontroll hangfal ellenben nem szólt - így igyekeztem halkan játszani, mert fogalmam sem volt, mi hallatszik odalent, de inkább az ének szóljon, mint a gitár. Amit én fent hallottam, az nagyon jó volt - persze voltak tévesztések benne (milyen élőben nincs?), de mégis életünk egyik legjobbját hoztuk. Ahogy elindultunk lefelé, költőnk (mostmár Géza bácsi) felállt, odajött hozzám, megköszönte és egy dedikált verseskötetével ajándékozott meg, amit a felesége illusztrált gyönyörű grafikákkal... Uh... Ez nagyon meglepett - és volt folytatása is, mert kicsit később én is adtam neki egy kottát a verséből készült dalról, amiről azt mondta, ereklyeként fogja őrizni. Aztán adott még egy kötetet, amit gyerekeknek írt, mese egy békáról, amit pedig az unokái rajzai díszítettek. Még később megkértem, írja alá a szerzői jogi bejelentőlapot, mert szeretném beküldeni a dalt, és nagy örömmel aláírta, és még beszélgettünk kicsit. Sőt - a nap végén a közös fotózásnál odaállt közénk. PEDIG - még másik 3-an is zenésítettek tőle, sőt, egy nagy nevű, a könnyűzenében sokat letett, de annál nagyobb arcú (számunkra csalódás - ember, akinél sok amatőr sokkal-sokkal jobbat nyújtott) is, de egyiket sem tüntette ki azzal a figyelemmel, mint minket. Számomra Ő maga volt az elismerés. Neki tetszett, amit a versével kezdtem, és ez volt a legnagyobb élmény, elismerés, amit kaphattam ezen a fesztiválon. 


A nap további részében hallgattuk a többi fellépőt - voltak nagyon, sőt végtelenül jó alkotások, alkotók, zenészek, és voltak kevésbé jók is. Egy csapat volt, akiktől az elején elfogott a menekülési ösztön, és muszáj volt kimennem. Este Sebő koncert volt, amiért már önmagában is érdemes lett volna elmenni a fesztiválra - gyakorlatilag ez is egy rendhagyó irodalom és énekóra volt egyben, de alázattal a zene iránt, profi módon. Fergeteges volt!
A fesztivál zárásaként minden költő és zenész-csapat kapott egy kis ajándékcsomagot, emléklapot. Voltak, akik okleveleket is különféle dolgokért. Ígéret szerint fogunk felvételt kapni az egészről, kíváncsian várom.
Milyen hatással lesz a fesztivál a továbbiakra? Pl. megfogalmazódott bennem, hogy fogok gyerekeknek való hallgatni valót is írni, már tudjuk, hogy hol lesz ennek a helye is. Aztán, ha már ajándék kötetet kaptam, nem csupán 5 verssel, lesz miből szemezgetni új daloknak valót, és ha benyomásaim nem csalnak, a versek szerzője szívesen fogja ezt venni. Megkeresett minket egy költőnő is, hallván az előadásunkat, hogy szívesen felajánlja a verseit megzenésítésre. Igazából ez is egy nagy elismerés, azt hiszem. És kiderült, hogy a legény, aki a szálláson mellénk csapódott úgy estére, hogy ne unatkozzon, ő is költő, és szívesen veszi, ha esetleg... Szóval lesz hozadéka ennek a hétvégének úgy gondolom, csak legyen hozzá erő, meg idő és társaik is. A lelkesedés megvan :-)