Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sorrend. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sorrend. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. február 25., péntek

A fiú hagyatéka

Egy vagyonos ember és a fia minden különleges művészi alkotást össze akartak gyűjteni. Minden megtalálható volt a gyűjteményükben Picassótól-Raphaelig. Gyakran leültek együtt és csodálták a nagyszerű munkákat.
Mikor a vietnami konfliktus kitört, a fiú elment a háborúba. Bátran életét adta, mikor megmentett egy másik katonát. Amikor az apa megtudta, mélyen gyászolta egyetlen fiát.
Hónapokkal később, épp Karácsony előtt kopogtattak az ajtón. Egy fiatalember állt az ajtóban, hatalmas csomaggal a kezeiben.
Így szólt: „Uram Ön nem ismer engem. Én vagyok az a katona, aki a fiának köszönheti az életét. Aznap sok embert mentett meg. Éppen engem vitt biztonságba, mikor egy golyó szíven találta, és ő azonnal meghalt. Gyakran beszélt nekem Önről és a művészet iránti szeretetéről. - A fiatalember felemelte a csomagját. - Tudom, hogy ez nem nagy valami. Nem vagyok nagy művész, de azt hiszem, a fia szeretné, ha ezt megtartaná.” Az apa kinyitotta a csomagot. A fiáról készült portré volt, amit a fiatalember festett. Csodálta, hogy a katona mennyire meg tudta ragadni a fia személyiségét. Az apa szemei megteltek könnyel. Megköszönte neki a képet, és felajánlotta, hogy kifizeti. „Oh, nem uram, soha nem tudom visszafizetni, amit a fia értem tett. Ez ajándék.”
Az apa jól látható helyre akasztotta a portét, így ha látogatók jöttek, a fiáról készült kép volt az első, amit megmutatott nekik a kollekcióból. Néhány hónappal később az ember meghalt. Sor került a képek elárverezésére. Sok befolyásos ember összegyűlt, és izgatottan várták, hogy megvehessék az értékes képeket a saját gyűjteményükbe. A fiúról készült kép az emelvényen volt. Az árverésvezető kopogtatott a kalapáccsal.
„Az árverést ezzel a képpel kezdjük.”
„Ki akarja megvenni ezt a képet?- kiáltott valaki hátulról. -Látni akarjuk a híres képeket. Hagyja ezt!” Az árverésvezető azonban hajthatatlan maradt.
„Mennyi a kikiáltási ára ennek a képnek? Ki kezdi el az ajánlást? 100$-ért, 200$-ért?”
Egy másik hang mérgesen kiáltotta. „Nem azért jöttünk, hogy ezt a képet nézzük! Mi Van Goghot, Rembrandtot akarunk! Gyerünk már az igazi képekkel!” De az árverésvezető tovább folytatta.
 „A fiú, a fiú. Kinek kell a fiú?” Végül egy ember szólalt meg a terem hátuljából. Ő volt hosszú ideig az embernek és fiának kertésze.
 „Elviszem 10$-ért.”  Szegény ember lévén, az volt minden, amit fel tudott ajánlani.
„Ki ajánl érte 20$-t?”
„Adja neki oda 10$-ért! Nézzük a mestereket!”
„10$ az ajánlat. Ki ad érte 20$-t?” A tömeg kezdett mérges lenni. Nem akarták ezt a képet. Sokkal értékesebb festményeket szerettek volna a gyűjteményükbe. Az árverésvezető csapott a kalapáccsal.
 „Először, másodszor, eladva 10$-ért.” Egy ember a második sorból közbekiáltott.
 „Gyerünk már a többi képpel!” Az árverésvezető letette a kalapácsot.
 „Az aukciónak vége.”
„Mi lesz a festményekkel?”
„Sajnálom. Mikor felhívtak, hogy levezessem ezt az aukciót, elárultak nekem egy titkot, mely a végakaratban feltétel volt. Egészen eddig nem mondhattam el. Csak a fiú portréja volt eladó. Aki azt megveszi, az örökölheti az egész vagyont, beleértve a festményeket is. Az, aki elviszi a fiút, megkap mindent.”
Isten is nekünk adta az Ő Fiát kb. 2000 évvel ezelőtt, hogy értünk meghaljon a kereszten. Hasonlóan az árveréshez, az üzenet ma is ugyanaz. A Fiú, a Fiú, ki viszi el a Fiút? Hiszen akié a Fiú, az megkap mindent vele együtt.

2010. október 14., csütörtök

Fontos sorrend az életünkben



Egyszer az etika egy jeles professzora egy hatalmas üres uborkásüveggel jelent meg az előadóteremben, az asztalra helyezte, majd súlyos hátizsákjából óvatos mozdulatokkal öklömnyi kövekkel rakta tele az üveget. Amikor a kövek már kikandikáltak a tetején, a hallgatóihoz fordult:

-          Mit gondolnak, fér-e még az üvegbe?
-          Ebbe már biztos nem! – hangzott mindenfelől. Akkor a professzor egy nagy zacskó kavicsot, és csurig töltötte vele a nagy kövek közét az üvegben, és ismét megkérdezte:
-          Vajon most fér-e még valami az üvegbe?
-          Most már igazán megtelt!
Erre ismét a zsákjába nyúlt egy nagy zacskó homokért, amit szintén az üvegbe töltött. Amikor megtelt, így szólt a meglepett hallgatósághoz:
-          Mi ebből a tanulság? – A tanácstalan csöndben így folytatta: - Úgy vélem, ugyanígy kellene berendezni az életünket. Először a legnagyobb dolgoknak kell megtalálnunk a helyét: hit, hazaszeretet, szerelem, család, hivatás. Ezek után még mindig marad hely az apróbbaknak: hasznos hobbik, mint nyelvtanulás, kertészkedés, sport. És végül belefér az alkalmi apróságok sokasága a bográcsos halászlétől a baráti tarokk-partiig. De a sorrend megfordítása végzetes hiba lenne! A homokkal töltött üvegbe egy kő sem fér! Hova vezet, ha a számítógépes játék megelőzi a közös családi vacsorát, ha a főnök partija előbbre való a becsülettel végzett munkánál, ha  a családtagok önpusztító becsvággyal hajszolva a sikert elveszítik a bensőséges kapcsolatot egymással, és a szeretet a közös életben való személyes részvétel nélkül gépies rutinná válik? Csak az az élet lehet nemes és boldog, amelyben az értékek súlyuk szerinti hierarchiába rendeződtek.
-Ordasi Péter-