Írások és gondolatok családról, keresztyén hitről, zenéről s egyebekről...
Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"
Legújabb vers-megzenésítésem az iskolánk születésnapjára készült. Fantasztikus kollégáimmal mindig nagyon jó együtt énekelni, muzsikálni, hálás vagyok értük Istennek.
Ez a vers számomra egy kicsit az iskolánkról szól, nem véletlenül került elő a készülésem során, a téli szünetben.
Az új Nat szerint az elsősökkel hangszereket is kell(ene) készíteni. Hát én először nem nagyon akartam, de aztán az egyik frászbúkos énektanár csoportban valaki megosztott egy "csináld magad hangszer" lelőhelyet. Csudaklassz dolgokat lehetett ott találni, ráadásul annyira nem is bonyolultak, úgyhogy csak belevágtam. A prototípusok annyira tetszettek Csillagnak, hogy neki is csinálnom kellett mindből. Az iskolában a gyerekeknek is nagyon tetszik amit csináltunk. Úgy tűnik, érdemes volt mégis foglalkozni ezzel.
A december java ezzel a készülődéssel telt el számomra. Vetélkedőt szerveztem a helyi általános iskolásoknak (6-8. osztályos korosztály) és egy koncertet a helyi énekkarok részvételével. Mindkettőben sok segítséget kaptam, amiért hálás vagyok.
Mindkét rendezvény szépen sikerült. A gyerekek jól érezték magukat a vetélkedőn, talán kicsit jobban megismerkedtek Kodállyal és talán kicsit közelebb kerültek a komolyzenéhez. Mindenesetre egy jó élménnyel gazdagabbak lettek.
A koncert is szép élmény volt azoknak a keveseknek, akik az éneklőkön kívül eljöttek meghallgatni. Nem lehetek elégedetlen mégsem, mert a Művelődési Ház nagyterme majdnem teljesen megtelt. A videót megnézve lehet, hogy úgy tűnik, ez egy igen gyenge történet - nagyvárosi viszonylatokban lehet, hogy az. A helyi viszonyaink között mégis jelentős, mert mindenki megmozdult, aki részes lehetett benne, és hozta a magáét, amitől színes lett az este. Felelősséget persze csak azért vállalhatok ebben is, ami az én részem volt...
Ami a videóról sajnos lemaradt, az a koncert végi közös éneklés. A kórusok az Adventi ének-et énekelték együtt egy szólamban, zongora és furulya kísérettel. Ezután a nézőkkel együtt bekapcsolódtunk egy kezdeményezésbe, ami éppen akkorra esett - együtt énekeltük el az "A juhásznak jól van dolga" és a "Röpülj páva, röpülj" kezdetű dalokat egy országos felhívás alapján, Kodályra emlékezve.
Hiába szidtam magam menet közben, hogy mi a csudának erőlködök, szervezek ennyi pluszt a saját és a mások életébe, mégis úgy gondolom, megérte. :-)
Történt pedig, hogy az őszi fellépések végeztével, az előző éviekhez hasonlóan karácsonyi koncertre szerettünk volna készülni a Nőikarral. Éppen, amikor az első megbeszélést tartottuk volna ez ügyben, megjelent a próbánkon a helyi vegyeskar vezetője (aki egyben a katolikus kántor; a vegyeskar pedig katolikus kórusnak indult pár éve, aztán különös véletlenek folytán általnevezték világivá...). Szóval az említett fiatalember megjelent, egy erősítő személyzettel s felvetette az ötletet, hogy a katolikus egyház szokásos adventi koncertjén énekelhetnénk együtt, a helyi kórusok az ő templomukban. Eddig minden évben valaki vendégszereplő kórusokat hívott, az idén valamiért ránk lett volna vágyódása. Én inkább hallgattam, meg hallgattam... a többiek meg olvastak az arcomról... (Mégis hogyan vetemedhet rá, hogy minket hívjon, amikor pár éve, amikor idekerült, az első adventi koncertet velünk szervezte, két helyszínen is, amiből az egyik egy üzleti cserealkuja része volt, s akkor azt hallottuk vissza a minden bizonnyal leghitelesebb csatornán keresztül -ami a felesége szája-, hogy a helyi, második koncertet már nincs is kedve végigcsinálni velünk, mert úgy leégettük őt ott, ahová vitt minket. -- Pedig ez nem is igaz, szerintünk ott is jól sikerült a fellépés.) Aztán közben az is kiderült, hogy a Népdalkört is várják a szóban forgó adventi eseményre, meg van AZ Iskolának is (mármint a másiknak) énekkara, ők is mehetnének. Én még mindig csak hallgattam. Aztán valaki más felvetette, hogy van a Refinek is énekkara - talán ekkor szólaltam meg először: - Igen van, amióta csak az iskola létezik... Szóval kitalálták, hogy milyen szép is lenne így együtt énekelni egy koncerten, minden kórusnak együtt. Persze a katolikus egyház égisze alatt. Én meg csak morfondíroztam magamban - Hogyan gondolta ezt a fiatalember, hogy a református kántorhoz ilyen ötlettel állít be? (Mert, még ha jóban lennénk egymással, de!) Ráadásul nem küldhetem el melegebb éghajlatra, mert akkor megesznek a többiek, pedig megfogadtam évekkel ezelőtt, hogy én ezzel az emberrel soha többé nem vagyok hajlandó együtt dolgozni (nem a vallása miatt!). - Mikor aztán először megszólaltam, akkor csak annyit mondtam, hogy rendben, tényleg szép lenne a kórusoknak egy közös koncertet szervezni, de nem a katolikus templomban, hanem a Művelődési Házban, semleges és fűthető(!) terepen. Hála Istennek, voltak, akik mellém álltak ebben a kérdésben. A fiatalember is olvashatott az arcomról, mert miután nem kapott egyértelmű beleegyező választ, elment, hogy majd jelentkezik. Megkereste a Népdalkört is, meg a Művház vezetőjét is. Igyekezett a maga malmára hajtani a vizet mindenhol. Azzal viszont nem számolt, hogy a Népdalkör vezetőjével én is sűrű megbeszéléseket tartottam ez ügyben, ráadásul egyezett a véleményünk is. Pár hét múlva újra megjelent, de egyértelműen mondtuk, mi csak a Művházban éneklünk velük, ha ezt akarják. De ő oda nem szervez koncertet. Pedig szervezzen, ha már kitalálta! Jó, akkor két külön koncert lesz, de mivel ő találta ki, a szervezés joga és kötelessége őt illeti meg. Megbeszéltük a közös karácsonyi koncert időpontját, megbeszéltük, mit lehetne közösen énekelni, még kottát is adtam neki a kánonból, amit eredetileg magunknak másoltam le és éppen kéznél volt. Felvállalta, hogy bizonyos dolgokat megbeszél a Polgármesteri hivatalban is ez ügyben (plakátnyomtatás pl.), meg beszél a többi énekkarral. Ebben maradtunk. (Közben a Népdalkörben addig forgatta a dolgokat, míg a vezetőjük akarata ellenére is belement a katolikus templombeli koncerten való éneklésükbe - elkeveredett a két koncert között.) Elkezdtünk készülni a Nőikarral, meg a gyerekekkel is. Közben én beszéltem a másik suli kórusvezetőjével is (akit ő nem keresett meg), kiderült, ők nem tudnak jönni. Beszéltem a Művház vezetőjével is, s kiderült egy kisebb szókiforgatás a témában (mért nem csodálkoztam???). Aztán pár hét múlva kérdeztem azokat a kórustagjaimat, akik ott is énekelnek, hogy szervezkedik-e a fiatalember? Ő? Ja, nem, hát megmondta, hogy nem fog.... Na, ekkor kissé felment bennem a pumpa. Ez a "fogjuk meg és csináljátok" című történet. Kitalál valamit, de ha már egy kicsit nincs ínyére, akkor nem érdekli, mi lesz belőle, lesz-e egyáltalán valami. (S miután nekiálltunk a végleges szervezésnek, még hivatalos meghívót is várt volna, hogy énekeljenek a kórusával azon a koncerten, amit már megbeszéltünk és neki kellett volna megszervezni...)
Szóval, miután így alakultak a dolgok, úgy döntöttem, akkor is megszervezzük a koncertet, ha nem mi találtuk ki. A kórustagjaim, volt diákjaink, a Művház dolgozói nagyon sokat segítettek, nagy összefogással létrejött a koncert és a terem díszbe öltöztetése. És bizony, ha már rám maradt, akkor a saját szájam íze szerint szerveztem meg. Szerepelt a három felnőtt kórus, szerepelt a másik suli egy kis hangszeres és énekes csapata, versmondói, és szerepeltek a mi iskolásaink is (énekkar, hangszeresek és Janka, mint már végzett, de jól citerázó volt diákunk). Mindezt Kodály Zoltán születésnapján, az ő idézeteivel fűszerezve, mégis Karácsony jegyében.
Szépen sikerült, voltak megható pillanatai és voltak bakijai is, mint minden rendes koncertnek. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk. Az iskolánk énekkarától (mármint Refi!) egyenesen el voltak ájulva sokan - nem gondolták, hogy ennyi jó hangú gyerek van a suliban, ilyen szépen tudnak énekelni, ráadásul fejből és még hangulatosan is. Klárival négykezest zongoráztunk, néhány furulyásom ügyesen megtanult pár hét alatt karácsonyi dalokat, pedig a legtöbben az idén kezdtek furulyázni - sőt, még egy dalt 3 szólamban is fújtunk. Abban a pillanatban úgy éreztem, most éppen beérett a munkám egy kis gyümölcse, s rendkívül büszke voltam a gyerekekre, amit nem is rejtettem véka alá.
Nagy és örömteli munka volt ez mindkét kórussal, széppé tette a késő őszt, az adventet a készülődés - minden egyéb hozzáállás ellenére is. És ami a legfontosabb: sokak számára szereztünk örömteli, meghitt pillanatokat. Ezért érdemes csinálni. 😉
Nőikarunk meghívást kapott Vámosújfaluba, a november 19-én
rendezett Református Bálba. A meghívást húgomtól kaptuk, aki középiskolás korában énekkarunk tagja
volt, s most férjével ebben a kis zempléni faluban lelkészek.
Gondoltuk a hasznosat összekötjük a
kellemessel, és a fellépés előtt kirándulunk egyet, hiszen nem mindenki járt
még azon a vidéken. Három autóval indultunk útnak. Utunk az Északi-középhegység
lábánál vezetett végig, így sokáig gyönyörködhettünk a hegyek látványában. Szerencsen
igazi élmény volt a „városkapu” látványa, mögötte a körforgóban kialakított
hármas-dombon álló kereszttel, mely nemzeti címerünk alapján készült.
Délben
értünk Sárospatakra, ahol egy kávézóban pihentünk meg a hosszú út után. A rövid
pihenőt séta követte az „Iskolakertben”. Ez a kert a Református Kollégiumhoz
tartozik, hatalmas fákkal, avarillattal, a városhoz kötődő híres emberek
szobraival (Lorántffy Zsuzsanna, Csokonai Vitéz Mihály, Egressy Béni, Pécsi
Sándor és még sorolhatnánk).
Egy
órára mehettünk a Református Kollégium Könyvtárába, ahol egy kedves
idegenvezető mutatta be nekünk a könyvtár igen különleges dísztermét, annak
történetét, legérdekesebb kiadványait. A hely hangulata annyira magával
ragadott mindenkit, hogy alig tudtunk tovább indulni. A könyvtár után az
Iskolamúzeumot tekintettük meg – Lorántffy Zsuzsanna hímzéseivel, a kollégium
hajdani tanítási eszközeivel (fizikai kísérleteket bemutató eszközök, laterna
magica, 3 dimenziós képet alkotó eszköz…), Dr. Újszászy László üveggyűjteményével.
Érdekes kiállítás volt – pedagógusaink bizony alig tudtak innen is
továbbindulni. Pedig volt még tervünk a délutánra vonatkozóan.
Következő állomásunk a Sárospataki
Vár volt. Megtekintettük a Rákóczi Múzeum gazdag kiállítását, majd idegenvezető
segítségével a Vörös-tornyot is. Idegenvezetőnk nagyon gyorsan kiderítette,
hogy mi egy kórus vagyunk, sőt a bálról is tudott, ahová készülődtünk, s így a
torony több helyszínén is megénekeltetett bennünket. Csodás akusztikája volt a
helynek, megkapó volt énekelni benne. Éppen szürkület előtti utolsó
pillanatokban értünk fel a torony tetejére, ahonnan így varázslatos látványban
volt részünk.
A
vár után szállásunkat vettük célba – Vámosújfaluban, a Búzavirág Alapítvány
vendégszállásán vártak már bennünket. Ez az alapítvány vak és gyengén látó
felnőtteknek biztosít védett munkahelyet, lakást. Sok mindennel foglalkoznak –
kerámiakészítés, szövés, vesszőfonás, de van önellátó kertészetük is. (Az idén
a Gróf Teleki Napon is találkozhattak velük, akik ott voltak.) Kis birodalmuk
elbűvölte kórusunk tagjait.
Miután
rendbe szedtük magunkat, elindultunk a Faluházba, ahol a bált rendezték. Kedves
fogadtatásban volt részünk. Rövid beéneklés és helyszíni próba után már
érkeztek is a vendégek. Kisgyermekek szavalatai után következett fél órányi
műsorunk, majd a finom vacsora. Közben igyekeztünk még vásárolni a tombolából,
hiszen sok értékes nyeremény sorakozott a színpadon (ezekből később szép
számmal nyertünk is). Vacsora közben már szólt az egyszemélyes ifjú zenekar,
mely kedves dalaival remek hangulatot teremtett. Alig vártuk, hogy kiürüljenek
a tányérjaink, és elsőként mentünk táncolni. Nagyon jól szórakoztunk.
Vasárnap
reggel még bekukkantottunk a „Vakoda” boltjába, és nagy nevetések közepette
kipróbáltuk a sokszemélyes kerékpárt, majd útnak indultunk. Egészen a szomszéd
faluig, Tolcsváig, annak is egy neves Pincéjéig, mely a Sajgó család tulajdona.
Itt kóstolgattuk Hegyalja terméseit, akadtak vásárlók is közöttünk. A
pincejárás után két kocsival elindultunk hazafelé, a harmadikkal még
kirándultak egy kicsit Regécet, Vizsolyt útba ejtve.
Tartalmas hétvégénk volt, a
fellépésünk mellett is sok élményben volt részünk. Köszönjük a meghívást!
- Ez az írás a helyi újságban is megjelent. Kicsit elkéstem a beszámolóval, most sikerült pótolni. -
Mégpedig nagyon aranyos, amiben egy kis manó mutatja be a hangszereket - hegedű, cselló, nagybőgő, fuvola, oboa, klarinét, fagott, trombita, kürt, harsona, tuba, üstdob, hárfa, gitár, zongora, harmonika. Ajánlom mindenki figyelmébe, aki kisgyerekeknek szeretné bemutatni a hangszereket - amíg színeznek, lehet hallgatni a hangszerek hangját. :-)
tegnap Kunszentmiklóson. A református templomban az Omega Oratóriumot hallgattuk végig a párommal.
Ahogy odaértünk, a templom mellett Bács-vizes autók... Ez meg minek? Ahogy beléptünk, már tudtuk - a templom belseje ködben úszott. Az úrasztala és a környező padok fölé színpad épült - különös látvány. Korán odaértünk, elöl volt helyünk. Aki későn jött, az alig talált helyet, ugyanis tömve volt a templom - jöttek a népek az egész környékről erre a kivételes alkalomra. Amíg vártunk, a színpadot figyeltem, találgattam - hányan, hogyan lesznek ott fenn?
Aztán felvonultak az előadók, és a helyi lelkész. Köszöntőjében szép keresztyén gondolatokat mondott - számomra ezen az estén ez volt az egyetlen keresztyén mondanivaló. Aztán elkezdődött a koncert.
A zene, fénytechnika nagyon tetszett, megragadott. A kórus hihetetlen teljesítményt nyújtott - olyan magasságokat énekeltek ki kristálytisztán, hogy tátva maradt a szám. Az előadók is viszonylag visszafogottak voltak, bár volt némi pózolás, mikor látták, hogy valaki fényképez, kameráz.
DE
Én mondjuk jobban kiemeltem volna szegény szimfonikusokat, akiket láttunk ugyan, hogy ezerrel játszanak, de hallani csak akkor hallottuk őket, mikor az elektromos ketyerék elhallgattak.
Szegény kórus szerintem széténekelte a torkát, mégis alig hallatszottak.
Kedves énekesünk a mély hangoknál érthetetlen szövegmondással énekelt, így a szöveget csak részben értettem, azt is csak úgy, hogy teljesen arra kellett koncentrálni.
És a lényeg ehhez kapcsolható - mert úgy volt beharangozva a dolog, hogy vallásos dalokból áll ez az összeállítás, "zenével a hitért" mottóval. Hát, lehet, hogy én vagyok a korlátolt, de én ebben az előadásban nem találtam meg az élő keresztyén hitet. Valami vallásos gondolatfoszlányok lehet, hogy akadtak benne, volt benne orgonahangzás (mint vallásosság), volt benne Mária-ének - részlet, voltak benne a Himnuszból is zenei részletek - no, de ezen felül az egésznek semmi köze nem volt a hithez. Valamiféle babonás gondolatvilághoz lehet, hogy volt köze, de máshoz nem. Voltak benne angyalok, emberi keserűség, nyomorúság, vágyakozás ebből az egészből valami jobb felé - de ebben hol van az Istenbe vetett hit? Mert erről nem szólt egy dal sem. Nem értettem ott teljesen a szöveget, így ma délután rákerestem és elolvastam mindet. Nem tudom, hol van bennük a keresztyénség, mert én nem találtam. Biztosan ott, ahol a Keresztyén Európa található....
Tehát jó koncert volt, önmagában tetszett, de semmi helye a templomban - főleg úgy, hogy a végén, mikor mentünk kifelé, volt, aki még tánclépésekre is ragadtatta magát bent, a templomban...
Mindenesetre örülök, hogy ott lehettem, mert zeneileg, látványilag fantasztikus élmény volt. Mondanivalóját tekintve sajnálom azokat, akik azt hiszik, hogy ez a keresztyénség - mert ez nem az.
Köszönöm a húgicáméknak, hogy elvállalták a gyerekeinket, és el tudtunk menni! :-)
... legalábbis Dunavecsén :-) Az idén is a helyi kulturális csoportok hozták el műsoraikat erre a rendezvényre. Énekelt a Kék Duna Népdalkör, a katolikus kórus és a Nőikar, táncoltak az iskolánk alsósai és a Gyöngyvirágok, zongoráztak a Violinos zongoristák.
Korábban is terveztük, de az idén meg is valósítottuk. Advent negyedik vasárnapján karácsonyi koncertünk volt.
A dalok egy része adott volt egy korábbi fellépésről, amit kint a téren énekeltünk pár éve. Egy másik részére az az ötletem támadt, hogy járjuk kicsit körbe a világot. Így tettünk egy kis körutazást - Németország, Franciaország, Finnország, Mexikó, Anglia dalainak bevonásával. A maradék részébe pedig igyekeztem belecsempészni az ünnep lényegét, keresztyén mondanivalóját - persze az összes dal válogatásánál fontos volt az üzenet, amiről szól.
Kivételesen tanultunk éneket spanyolul (nagyon elnyerte tetszésünket ez a nyelv - segítségünk is volt ebben a tanulásban egyenesen Mexikóból!), pedig nem szeretünk idegen nyelveken énekelni, ne legyen ciki a rossz kiejtés... és tanultunk éneket angolul is, igaz, ez egy nagyon ismert dal volt.
Lassacskán elkészültek a kíséretek is - zongora, furulya, dob, csingilingik, amik varázsköntöst adnak a daloknak. Ráadásul az elektromos zongoránknak sokféle hangszíne van, ami most nagyon jól jött. Persze, mivel ezen eszközök nagy részét én kezeltem, jó sokat bénáztam is - melléütések, besípoló, sőt a kellőhöz képest más hangokat kiadó furulya... ez van, sajnos nem vagyok előadóművész, ha szerepelnem kell, biztosan nem tudom úgy eljátszani a dolgokat, ahogy egyébként odahaza megy...
Kata elküldte a szövegét, amivel készült az előadásra... hihetetlen volt, de annyira odaillő gondolatokat közölt benne, hogy teljesen megdöbbentem - bizony sok könnyet csalt ki vele később többek szeméből.
Kaptunk egy felajánlást is, Kata nagynénje fényképeiből állíthattunk ki néhányat az aulában, hogy a koncert után megtekinthetőek legyenek. Gyönyörű fényképekről beszélünk itt most... :-)
Ildi végül elvállalta, hogy elmondja a Kata által kiválasztott verset - hú de jó volt az is, ahogy előadta! :-)
A nagy napon ebéd után jött a banda, elkészítettük a terített asztalt, gyakoroltunk egy kicsit, az egyik öcsém segített a diavetítésben is, amit ideszántam. Aztán elkezdett szállingózni a hallgatóság.
Felmentünk a színpadra, énekeltünk. Én zongorától alig hallottam az éneket, de lent arányosan szólt. Janka citerázott, Klári itt is elénekelte a karácsonyi énekét... :-) A végén együtt énekelt velünk a nézőközönség is.
Voltak hamis hangjaink, ó nem is kevés... Mégis láttunk meghatott könnyeket, megérintett lelkeket. A koncert után sokan maradtak beszélgetni, falatozni, jó volt a hangulat. Nem értem, hogyan működik ez. Nem vagyunk tiszta hangú sztárkórus (egyre inkább nem vagyunk azok), nem éneklünk hatalmas, nehéz kórusműveket, mégis meg tudjuk érinteni az embereket, tudunk színt vinni az életükbe...
Rég volt ilyen, hogy egy hónap leforgása alatt háromszor is megyeszékhelyünkön jártunk volna. December közepén volt a megyei matematikaverseny díjkiosztója. A tavalyi esztendő után, az idén is jelenésünk volt ezen az alkalmon, mivel Janka ismét bejutott a korosztályában az első tíz közé. Sőt, javított is, mert idén kilencedik lett - a sok kecskeméti mellett... Zsúfolt héten (sőt napon) volt ez a jeles alkalom, mégis szívesen mentünk. Nem csak a büszkeség miatt.
Tavaly is az ÉZI-ben volt a díjkiosztás, és maradandó emlékként őrzöm a csilingelő gyerekkórus hangját, akik akkor énekeltek. Így már előre készültem rá, hogy vajon mi szépet fogunk most hallani. Kodály Karácsonyi pásztortánca után egy afrikai éneket adtak elő a lányok... fantasztikus volt :-)
A másik, amiért jó volt ott lenni, egy-két találkozás volt. Gimis osztálytársam kisfia is szép eredményt ért el a versenyen, velük is összefutottunk, és egyik főiskolás csoporttársam kisfia is remekelt az idén is (tavaly is). Jó volt velük is találkozni, beszélgetni - főleg ilyen jeles alkalomból!
Októberben Nagykőrösön kaptunk egy meghívást Kecskemétre, Advent első vasárnapjára. Így történt, hogy némi bizonytalanság után egy autónyi társasággal elindultunk. Családtagjaimon kívül velünk tartottak lányom barátnői és még egy gyülekezeti tagunk, aki mindenhová elmegy, ahová lehetséges.
Kicsit korán érkeztünk, így megnéztük a kezdődő karácsonyi vásárt a főtéren. Szép nagy forgatag volt, igen tetszett a lányoknak.
Végül betértünk a templomba. Nekem olyan volt, mintha ismét hazamennék - azért négy évig nekem is otthonom volt az a templom. Az otthon-érzést az is erősen biztosította, hogy rengeteg ismerős arc jött velünk szembe, aki felismert, az lelkesen mosolygott is, volt, aki odajött hozzánk. Jó érzés volt, hogy örülnek nekünk.
Jó volt együtt énekelni, jó volt hallgatni az orgonát, kicsit rendhagyó módon, jó volt együtt úrvacsorázni a jelenlévőkkel, jó volt a záró szeretetvendégségen ott lenni.
Vicces volt, ahogy valaki arcán azt láttam, hogy felismer, de ott volt a döbbenet is, hogy hogyan kerülök én oda a kis csapatommal? (Na, ő nem kecskeméti volt...)
Összességében nagyon jó élmény volt, remélem, máskor is lesz lehetőségünk elmenni! :-)