Kegyelemből, hit által :-)

A párom szombaton megkapta a negyedik diplomáját is. 

Nem kérkedik vele, még szinte el sem hiszi, hogy ez is sikerült. 

Minek neki a négy diploma? Nem azért, hogy dicsekedhessen, milyen okos és ügyes, csak éppen folyamatában mindig elvégezte azt az iskolát, amire a munkájához szüksége volt. 

Hihetetlen volt ez a két év. Hét közben az iskolában volt látástól mikulásig (mivelhogy iskolaigazgató), szombaton meg az egyetemen, 70 km-re itthontól. Vasárnap a gyerekmunkát csinálta rendületlenül a gyülekezetben (s a gyerekistentiszteleten részt vevők száma nemhogy csökkent volna, de egyre növekedett...).  Ennek a tanévnek az őszén ráadásul párhuzamosan elvégezte a pedagógusminősítő, tanfelügyelő tanfolyamokat is, ami szintén elég húzós volt, sőt, portfóliót írt - bővített, átesett a minősítésen és mesterpedagógus is lett az említett tanfolyammal együtt. Második félévben pedig elkezdte a minősítéseket, szinte minden hétre jutott belőlük, ami rengeteg háttérmunkával jár, mert ki kell előre értékelnie az adott portfóliókat, s egyebeket. S emellett fejezte be az egyetemet. Hihetetlen. Összeszámoltuk, hogy csak ebben a két tanévben 10 tanfolyamot, továbbképzést csinált meg az egyetem mellett. Nem szórakozásból, hanem muszájból.  

És nem dicsekszik, csak teszi a dolgát. Ő is tudja, hogy az Isten rendelte így ki neki ezeket a feladatokat és Ő adott hozzá erőt is, hogy így végig tudta csinálni. 

(Én pedig csak zárójelben teszem hozzá, hogy a rossz nyelvű irigyei, akik gonoszságokat pletykáltak az elmúlt időben a végzettségével és a munkájával kapcsolatosan, nyugodtan megpukkadhatnak a szégyentől...)

Kecskeméten jártunk

úgy családilag, mégpedig Pünkösd hétfőn.

Egy koncertre mentünk, ahol egy neves zenészcsalád ifjú sarja orgonált és az egyházmegye kórusai énekeltek. Mármint, akik megjelentek. Mert igen kevesen voltak.

A teljes gyerekcsapattal még nem mentünk így koncertre. De gondoltam, most már elég nagyok a kisebbek is, hogy végig tudják ülni és nem árt nekik egy kis kultúra. A többszöri - Unatkozom! nevezetű nyavajgások után eszembe jutott, hogy van két toll a táskámban, és néhány papiros az énekeskönyvemben, így a kicsik már le is foglalták magukat a rajzolással. Barni természetesen elaludt, mint mindig, amikor unatkozik és csöndben kell maradnia. Márti azért kommentálta amit hallott és látott - Anya, a bácsit most tanítják! (Mármint, aki játszott, mert azt látta, hogy egy segítő ott matatott körülötte, hogy regisztráljon...) Elmondta, mi tetszett neki, mi nem. Büszkén énekelt az apától megkapott énekeskönyvéből is. 

Nos, nekem azért vegyes érzéseim voltak az eseménnyel kapcsolatban. Ismét rájöttem, hogy nem szeretem a XX. század zenéjét. Vagyis annak egy részét. Természetesen voltak szép pillanatok is benne. Jól esett az igei gondolatok jelenléte is. De mégis kevésnek éreztem az egészet, többet vártam. Pedig valójában minden benne volt, aminek benne kellett lenni, mégsem volt "hú, de jó volt" érzésem.

A koncerten találkoztunk rokonsággal is, beszélgettünk kicsit, ez jó volt.

Utána kimentünk a főtérre, ahol nagy hacacáré volt. Nézelődtünk, a kisebbek csúszkáltak a kilométerkövön, mint a többi jelenlévő csimota is. Aztán beültünk egy cukrászdába és megtöltöttük ínyencségekkel a pocinkat. Mikor jóllaktunk a finomságokkal, tovább sétáltunk a főtéren és végignéztük a szökőkutakat. Nagyon élvezték a törpék. 

Mindent összevetve jó kis délután volt, megérte elmenni. :-)

Irány az Őrség!!!! :-)

Az idén először pályáztunk az Erzsébet programon belül nagycsaládos nyaralásra, és nyertünk (4 éjszakányi szállást és étkezést - ingyen). :-) Tehát életünkben először elmehettünk családostul nyaralni - idegen helyre. A lehetőségek közül Lentit választottuk. A termálfürdő panziójában kaptunk szállást 4 éjszakára.

Mivel előző héten Kádártán voltunk hittantáborban, úgy döntöttünk, nem jövünk haza, hanem ott maradunk és onnan megyünk majd tovább - így spórolunk egy kicsit az utazáson és megnyújtjuk néhány nappal a nyaralást is. 

Szombaton egész napos Balatonozást rendeztünk Alsóörsön. Ilyenben még nem volt része a gyerekeknek, nagyon élvezték. Fürödtünk, vízibicikliztünk, vattacukroztunk, játszottunk, jól éreztük magunkat. 

Vasárnap Kádártán voltunk templomban. Számomra kicsit idegen hangnemben, de nagyon jó igehirdetést hallgattunk az ottani igen barátságos lelkész tolmácsolásában. Délután megnéztük unokatesómék új lakhelyét, aztán Veszprémben sétáltunk kicsit, ahol teljesen véletlenül másik unokatesómmal futottunk össze. :-)

Hétfőn megnéztük a Herendi Porcelángyár múzeumát. Meglepetésemre nagyon tetszettek a szebbnél szebb porcelánok a gyerekeinknek is! :-) Ezután továbbmentünk Kislődre, ahol bevetettük magunkat a kalandparkba. Mindent kipróbáltunk, amit csak lehetett és rendkívül jól szórakoztunk. Egy csalódásom volt csupán (meg Jankának és apának is), hogy mivel vizes volt a ruhánk a végén, nem próbálhattuk ki a drótkötélpályát. Viszont a kicsik igen, és boldogan hódították meg a különböző pályákat. Barni először félt csúszni, de aztán úgy belejött, hogy alig lehetett lekönyörögni a pályáról. Közben rájöttem, hogy ha én is szeretném ezt az élvezetet kipróbálni, akkor gyerekek nélkül kell odamenni, mert ezt velük együtt nem lehet csinálni...

Kedden indultunk Lentibe. Útközben megálltunk Keszthelyen, ahol kicsit elidőztünk a kastélyban - megállapítottuk, hogy ide még vissza kell jönni, mert idő hiányában nem tudtunk mindent megnézni. Továbbindulva még Zalavárra is bementünk. Itt megnéztük a Kisbalaton-házat, ami igazán érdekes volt. Nagyon klassz volt az udvara is - sövénylabirintussal, érdekes vízügyi játszótérrel (zsilipekkel, vízátemelőkkel). Megnéztük az árpádkori romtemplomot és az ásatások helyét is.  Négy óra körül értünk Lentibe, így miután elfoglaltuk a szobáinkat, vacsora előtt még el tudtunk menni a fürdőbe is. Ez lett aztán a bevett szokásunk - napközben kirándulás, este pancsizás a fürdőben, aztán vacsi. Apa egy plusz úszást is beiktatott magának minden reggel reggeli előtt. Merthogy a szálláshoz ingyen fürdőzés és egy erdei kisvasutas kirándulás is tartozott. :-)

Szerdán Szentgyörgyvölgy - Velemér volt az úticél. Közben Nemesnépen megálltunk megnézni egy híres fazsindelyes haranglábat. Aztán megnéztük, milyen is a Szlovén határ, hogy lássanak ilyet is. Szentgyörgyvölgyön megálltunk, és turistaúton sétáltunk át Velemérbe. Szép kis erdei séta volt. Velemérben az árpádkori templom aztán lenyűgözött minket a szépséges freskóival és fényjátékával. Megtudtuk azt is, hogy a török korban a templom mellől elpusztították a falut, így a templom magában maradt meg az új falu határán kívül és ma már alig észrevehető, mert körbenőtte az erdő. Visszatérve Szentgyörgyvölgyre, elmentünk Csótár Rezső fazekasmesterhez, ahol a gyerekek belekóstolhattak a korongozás művészetébe. Még éppen a vihar előtt értünk vissza Lentibe, úgyhogy  az eső már a fürdőben ért minket.

Csütörtökön, mivel nem volt túl jó kirándulóidő, délelőtt kisvasutaztunk Csömödérre. Érdekes út volt, láttunk szép madarakat, őzeket, maga a táj is gyönyörű volt. A csömödéri faluvégen nem csárda várt minket hanem egy szívélyes köszöntőtábla, és a "Büfé a gőzőshöz" nevezetű felfrissülő hely, nomeg egy pompás kis park szellemesen megoldott ülőalkalmatosságokkal. Délután Szécsiszigetre mentünk, ahol egy "kastélyt" és egy szépen felújított vízimalmot néztünk meg a Kerka partján. Este megint pancsolás folyt - a lányok egymással versenyezve próbáltak megtanulni úszni. Klári bátran úszkált a víz alatt, Márti inkább felette és kevésbé bátran, de azért ügyesen. 

Pénteken Zalalövő felé vettük utunkat. Megnéztük a római kori múzeumot és a romokat, léptünk néhányat a borostyánkő úton. :-) Ezután Őriszentpéter volt a következő állomás. Nehezen, de megtaláltuk a szintén árpádkori templomot, amiben freskók nem voltak, ellenben magyar nyelvű igeversek voltak a falra festve a hajdani református birtoklók jóvoltából :-) A templomtól nem messze egy régi téglaégető is volt. Innen Szalafőre mentünk, ahol Pityerszeren megnéztük a múzeumfalut. Érdekes házak, leleményes fejtörő játékok, és egy éjszakai életet bemutató szoba volt a látványosság része. Mivel aznap volt a 16. házassági évfordulónk, fagyiztunk is egyet egy szép szőlőlugas árnyékában. Hazafelé megnéztünk még több templomot is - Bajénsenyén, Magyarföldön, Szentgyörgyvölgyön - mindegyik egy élmény volt: Bajánsenye - a barátságos és szívélyes fogadtatás temploma, Magyarföld - egy alig néhány éves fából készült ökumenikus templom élménye, Szentgyörgyvölgy - kékre festett fakazettás templom, ami éppen akkor állt felújítás alatt. 

Szombaton reggel már pakoltunk, de apa a kislányokkal még elment fürdeni egyet. Reggeli után búcsút vettünk Lentitől, és elindultunk hazafelé - most a Balaton déli partján. Jó hosszan utaztunk, de a nagy kalandunk után jó volt hazaérni. 

Nagyon szép nyaralásunk volt, sok-sok élménnyel, kényeztetéssel. Köszönet a Magyar Államnak, hogy létrehozta az Erzsébet programot, amivel ez lehetővé vált!

--::--::--::--::--

Az egyik helyen, ahol voltunk, megjegyezte valaki, aki bemutatta nekünk a helyet, hogy milyen jó ennyi intelligens gyereket együtt látni (mondta ezt a gyerekeinkre!), sőt, miután elbeszélgettünk és kiderült, hogy pedagógusok vagyunk, még a belépőt sem kellett kifizetnünk a gyerekeknek sem... Ilyen is van és jó tapasztalat :-)

--::--::--::--::--

Találtunk olyan katolikus templomokat, aminek a fennmaradása, értékeinek megőrzése, különlegessége a református eleinknek köszönhető, és a belépőért cserébe képeslapot adtak a templomról :-). Olyan református templomot is találtunk, ami zárt ajtókkal fogadta a látogatót és nem is óhajtotta azt kinyitni az illetékes lelkész, de olyat is találtunk, ami nyitott ajtókkal várta az arra járót, magyar-német-angol újszövetséggel, vendégkönyvvel, röviden leírt templomtörténettel az úrasztalon - ez nekem nagyon tetszett! :-)

Május utolsó hétvégéje

Ez egy elég zsúfolt hétvégének ígérkezett...

Szombaton a kórussal a Református Zenei Fesztiválon énekeltünk + Zsombornak továbbképzése volt Budán + este 6-ra Vámosra kellett volna érnünk, mert akkor köszöntötte a család a 70 éves családfőnket...

Napokkal korábban már bújtam a Google térképeit, műholdas utcaképeket, mert gyűlölök Pesten vezetni, Budán még inkább, mert azt egyáltalán nem ismerem. Hála Istennek, gond nélkül eljuttattam az uramat a célhelyére és utána gond nélkül odataláltam a saját célhelyünkre is. Sőt. Az Úr Isten még egy olyan parkolóhelyről is gondoskodott a zsúfolt utcákon nekem, ahová gond nélkül be tudtam állni (elég hely volt, mert mögöttem kapubejáró volt, ahová nem illik parkolni).

Elfoglaltuk (a lányaim meg én, mert Barni otthon maradt élete első kajakversenye miatt) a főhadiszállásunkat a Lónyai egyik termében, aztán vártuk a kórust, akik később indultak otthonról. (Ezt az utazást is jó volt leszervezni - milyen buszokkal tudunk menni, ki lesz a sofőrje ezeknek, mikor lehet a kocsikhoz hozzájutni, eljuttatni a sofőrhöz...) Nemsokára megjöttek a többiek is, beénekeltünk aztán megkerestük az éneklés helyszínét. 7 kórus volt a délelőtti programban, mi az egyikük. Voltak nagyon jók, nagyon érdekesek és voltak hamiskásabbak is. Nekem nagyon tetszett egy kamarakórus, akik reneszánsz meg középkori kórusműveket énekeltek. A másik kedvenc (ez mindenkinek bejött) a nagykőrösi gimi kórusa volt zseniális előadásával. Mi persze egészen más stílust adtunk elő, kicsit talán kilógtunk, de sebaj, a változatosságtól szép az élet.

A kórustalálkozós program után ebédeltünk... nem túl jó étvággyal, mert most az éhség sem bizonyult túl jó szakácsnak, annyira elrontotta az igazi a gulyáslevest...

Ebéd után kicsit szétnéztünk a Bakáts-téri programok között meg a vásárban, néhány igazi bőrsaruval gazdagabbak lettünk. Nemsokára indultunk a templomba, ahol a nagy közös múzeumlépcsős éneklés próbája volt. Itt elbúcsúztunk a kórustól, akik vezetőtől magukra hagyatva énekelték végig ezt a programot (nagyon bántam ezt a dolgot, mert szívesen énekeltem volna velük, de mennünk kellett).

(Amíg ebédeltünk, addig készítették a gyerekekkel az udvaron az interjúkat, így a lányaim is látszanak a háttérben :-) )

Elmentünk Zsomborért, aki a továbbképzése végéről szintén lelépett, aztán Vámos felé vettük az irányt. Annyira kifáradtam addigra, hogy útközben kétszer is eltévedtem - pedig már nem először mentem végig ezen az úton... Azért épségben odaértünk, de sajnos nem időben. A születésnapi köszöntésről tökéletesen elkéstünk, és éppen beestünk az esti istentiszteletre, az utolsóra, amit hivatalosan apósom tartott a gyülekezetében. Az istentiszteleten német rézfúvós együttes kísérte az énekeket - nagyon klassz volt. :-) Utána elpróbáltuk a két éneket, amit másnap akartunk családilag elénekelni a búcsúztatáson - Erről tudni kell, hogy a kottát Fb-on osztottam meg mindenkivel, a szólamokat felénekeltem és így igyekeztünk felkészülni erre az éneklésre. Megható volt hallgatni, vezetni a családi kórust, amiben mindenki részt vett.

Nagyon fura volt Vámoson az üres parókia - mi a régi ebédlő helységében fújtuk fel matracainkat éjszakára. Nem sok beszélgetésre jutott idő, mivel este volt már. 

Másnap reggel átmentünk Liszkára apósomék új rezidenciájára, ahol folyamatosan zajlott a reggelizés. Visszatérve Vámosra újra próbáltuk az énekeket, aztán irány a templom. Apósomék 40 év szolgálat után búcsúztak a gyülekezettől, falutól, ahol sok éven át még polgármester is volt apósom. Belegondolva ez a búcsúzkodás nagyon nehéz lehetett - heteken át költözködtek, rendezték be új otthonukat, talán ez segített nekik megválni az elmúlt 40 évtől. De ez a búcsú mindannyiunknak búcsú volt, főleg a gyerekeiknek, akik ott nőttek fel, az unokáknak, akik oda jártak a vámosi mamáékhoz és innentől fogva ez nem így lesz. 

A búcsúbeszéd közben volt egy nagyon megható pillanat, mikor apósom nagyon elérzékenyült egy fontos mondat közben. Nekem leginkább ez maradt meg - Egyszer egy előadást tartott, milyen is lelkészként és polgármesterként tenni a dolgát egy kis faluban. Valaki azt mondta neki akkor, hogy úgy beszél erről a kis faluról, mintha a világ közepe lenne. És neki az is volt - mert máshogy nem lett volna értelme a munkájának. - Igen, ez egy fontos gondolat. Ahol élek, az a világ közepe kell legyen és amit csinálok a világ legfontosabb munkája kell legyen - legalábbis így érdemes csinálni - szívvel, lélekkel. 

Istentisztelet után megvendégelték az összes jelenlévőt, aztán nemsokára indultunk is haza. Életem legjobb idejét vezettem le, pedig 2x is megálltunk. És menet közben még két találkozásunk is volt az autópályán családtagjainkkal - a poén kedvéért. :-)

Február képekben :-)

 

Budapesten jártunk, hogy még a kiállítás bezárása előtt megtekinthessük Rembrandt és kollégái alkotásait. Klárit nem vittük magunkkal, mert várhatóan csak nyűglődött volna egész nap. Reggel nem sokkal nyitás után értünk a múzeumhoz, így szerencsénk volt, és elég hamar bejutottunk. Iszonyatos tömeg volt, lépni is alig lehetett. De jó volt látni élőben képeket, amikről valamikor tanultunk. Szép volt, és a gyerekeknek is élmény volt. Maga a múzeum is élmény volt - hatalmas, gyönyörű, lenyűgöző :-)

 

A festmények után a Hősök terét is megnéztük, végigsétáltunk a Városligeten, mert a következő célunk a Közlekedési Múzeum volt. De erre hangolva eleve úgy jutottuk el a helyszínre, hogy metrón közlekedve az 1-es metrón is utaztunk, hogy azt is láthassák, mint közlekedési történelmet.

 

A Közlekedési Múzeum teljesen felvillanyozta a társaságot. Amit lehetett kipróbáltak, mindent végignéztünk. Nagyon érdekes volt az egész. Csak az volt a baj, hogy közben a fényképezőt egy párszor sikerült eldobnunk, így kissé megsérült - szerencsére csak a külseje. 

Egyébként jó gondolat volt, hogy Klárit itthon hagytuk - mamáékkal és a keresztszüleivel töltötte a napot, amit bizonyára jobban élvezett. Mi is borzasztóan elfáradtunk a végére, de nagyon szép és tartalmas napunk volt ez a kirándulós szombat. :-)

 

10 éves lett a nagyfiú :-)

Farsangoltunk is  :-)

 

101 kiskutyák, könyvmoly, és természetesen harcos (mi más is lehetne?)

 

"ping-pong" lányok.... :-)

 

Januári életképek

Nálunk is járt a Mikulás

... és végérvényesen lebukott :-)))) Mindezt persze iszonyú jókedv és hahotázás közepette :-)

Családunk nagy napja :-)

Több, mint féléves előkészület, rengeteg megbeszélés és feszültség után elközelített a nagy nap. Két testvérem kötött (remélhetőleg) életre szóló szövetséget a párjával. Az esküvő előtt egy héttel a templomban még állványok álltak és minden le volt fóliázva, mert több évtized után ismét kimeszeltetett belülről. Így a hét első néhány napját többedmagunkkal ott töltöttük és sikáltuk a padlót, a padokat, az ablakokat stb... Nehezen gondoltuk, hogy időben készen lesz, de készen lett. Közben húgom menyasszonyi ruhája is hasonló módon készült, bizonyos alkotóelemei csak kedden kerültek a varrónő kezébe. De azért időre készen lett az álomruha is. Izgatottan figyeltük az időjárást, mivel a lakodalmat az iskola udvarára tervezték a fiatalok (kb. 200 embert kellett leültetni, ahhoz pedig hely kell, nem is kicsi). 

A nagy alkalomra én is sok mindennel készültem. Nagyobbik húgoméknak egy Petőfi verset zenésítettem meg, amit a kórussal énekeltünk el nekik (mivel korábban ő is a kórus tagja volt). Most mást akartam, így jött a gondolat, hogy a bevonuló és kivonuló darabokat nem kölcsönöztem, hanem magam írtam meg még a tavasz vége felé. Egész héten az orgona mellett ültem, hogy a pedállal is boldogulni tudjak, mert azt nem sűrűn szoktam használni. Készítettem nekik egy diavetítést is gyerekkori fényképeikből - ezt a templomban vetítettük le. Mivel húgomék kaptak egy dobozban mindenféle jelképes dolgokat anyósáéktól, így anyu arra gondolt, az öcséméknek is kéne hasonló. A házasság tíz parancsolatára gondoltak, amihez még két bónuszt kitaláltunk. A jelképek elkészítését rám bízták, amit nagyon élveztem véghezvinni. Sütöttem még diétás sütiket is, aminek a különböző ételallergiáktól szenvedő rokonság örülhetett.

Miután a kerti-partyra nem lehetett jó előre megteríteni, ezért ebéd után kezdtünk hozzá. Hát... az idő kicsit rövidnek bizonyult az elvégzendő feladathoz képest... már jöttek a vendégek, amikor még mindig terítés folyt... volt kis kapkodás, kis idegeskedés, de aztán minden a helyére került, csak egy kicsit irányítani kellett a kiszolgáló-személyzetet :-)

Az esküvő több szempontból is különleges volt. Az utóbbi sok évtizedben szerintem nem volt olyan a templomunkban, hogy a polgári szertartás is ott lett volna. Most kivétel történt (pl. a meghívottak létszámára tekintettel). Dupla pár is ritkán áll az úrasztala előtt, főleg, akik úgy kapaszkodnak egymásba, ahogy tesóim tették. Előre féltek, hogy az esküt majd nem tudják végigmondani a pityergéstől, így volt egy jelszó, ami megnevettette őket szükség esetén... nos, ez el is hangzott közben, de olyan hangosan, hogy az egész templomban hallani lehetett... :-) . Énekeltünk nekik a tancsikkal, levetítettem a fényképeket is, megáldották őket keresztszüleik is (hogy, hogy nem, mindkettejüké lelkész :-). Anyu is elmondta nekik, amit még a lelkükre szeretett volna madzagolni. Bensőséges volt az egész, rengeteg emberrel. Rég volt így tele a templom. Olyanok is bejöttek a városból, akikről nem is gondoltam volna, hogy érdekli őket ez az esemény (persze az egész város tudta, mi készül, mondogatták is itt-ott :-). Jó és megható volt látni őket, viruló menyasszonyokat és büszke vőlegényeket.

A lakodalomban is voltak kisebb fennakadások, a felszolgálásban is segíteni kellett, meg az innivaló is kevésnek bizonyult (nagyon meleg volt így több fogyott, mint gondoltuk). A vacsora elejét középső öcsémmel emiatt Tesco-turizmussal töltöttük... :-). Volt zene, volt tánc és mulatság, a vacsora finom volt, elég volt a sütemény, még maradt is nem kevés. Mi 1/2 1-ig maradtunk, mert a lányok ekkorra már kidőltek. Volt két egyéni kérésre elkészült kinézetű és ízű menyasszonyi torta is, amit egyik osztálytársam készített. Nagyon finomak voltak (innen is köszönjük, Márti)! :-) Az égetett cukor tortákat újdonsült sógoromék családja hozta.

Érdekes, élményekben gazdag esküvő volt. :-) Én nem bántam azokat a momentumokat sem, ami esetleg kellemetlen is lehetett volna benne, élveztem, hogy tehetek valamit, helyzeteket menthetek - másokkal együtt. Büszke voltam a fiatalokra, annyira kis bájosak, ragyogók voltak :-). 

Ráadás: Sikerült felvenni, amit orgonáltam nekik :-)

Esküvőn jártunk

... még július közepén. Unokatestvérem ment férjhez abban a templomban, ahol nagyapámat keresztelték és ahonnan utolsó útjára kísérték. Kedves alkalom volt, kedves emberekkel körülvéve (miután az ifjú pár is rendkívül kedves páros :-) ). Jó volt velük lenni, látni a boldogságukat, élvezni a békés légkört, ami körülvette őket. Jó volt a rögtönzött családi kórussal énekelni nekik, látni meghatódottságukat az eskü alatt, aztán mikor egy személyre szabott verset kaptak felolvasva, bekeretezve... Jó volt találkozni a rokonokkal, látni az unokatesóim növekvő gyermekeit, kicsit beszélgetni. Remélem nem haragszanak meg rám a képért, amit felrakok, de nekem mindig megható, amikor egy édesapa esketi a gyermekeit :-)

Pécsen jártunk

kettesben :-)

A hittantábor után a gyerekeink Mamával maradtak a táborhelyen. Mi hazajőve -távollétüket kihasználva- kipucoltuk a szobájukat (értsd: nagytakarítás, szivacsok az udvarra napozni, nagymosás az ágyneműknek, lomtalanítás - ócska játékok a kukába, plüssök a padlásra). Ráment a hétvége...

Hétfőn reggel buszra szálltunk, és irány Pécs. Azért ide szerveztem a "szabadságunkat", mert Zsombor még sosem volt itt, én meg csak gyerekkoromban, az meg már rég volt. Előre kinéztem, mikor mit tudnánk megnézni, hogy minél többet lássunk ebből a pompás városból. Direkt igényeltünk Irány Pécs! kártyát, mert így sokmindent kedvezményekkel nézhettünk meg. Az idő nem volt túl fényes, esett az eső, sok felhő volt amikor megérkeztünk. A szállást ügyesen megtaláltuk, elfoglaltuk, aztán irány a város. A helyi buszközlekedést ügyesen elbénáztuk, így a betervezett két délutáni néznivalóból az egyik elmaradt, ami engem rendkívül felbosszantott sajnos. Viszont amit láttunk, az szép és érdekes volt:

A Tettyei mésztufabarlangnál oly "sok" látogató volt, hogy csak kettőnknek tartott vezetést az erre megbízott fiatalember. Nagyon érdekes dolgokat mesélt a barlang "életrajzából", maga a barlang felszíne is igen érdekes formákat mutatott, nekem nagyon tetszett (főleg, hogy a két év föcitanítás miatt különösen ráállt az agyam ezekre a dolgokra).

A barlang után fel akartunk menni a TV-toronyhoz - nos, ez a programpont hiúsult meg a buszközlekedés és az idő előrehaladta miatt. Ez azért bosszantott nagyon, mert ott szerettünk volna vacsorázni, és már nagyon éhes voltam. Helyette maradt az Árkád, ahol így is finom magyaros vacsorát találtunk. Tele gyomorral a világ is más színben mutatott. :-) Még sétáltunk egyet a főtér felé, és gyönyörködtünk. :-) Egyébként minden este kimentünk a főtérre, és ott ücsörögve pihentük ki a napi iszonyat mennyiségű gyaloglást. Még utcazenész is akadt, akit hallgathattunk a mandolinjával muzsikálni. Nagyon hangulatos volt :-)

Kedden ismét buszra szálltunk és meg sem álltunk Orfűig. Itt megint kisebb pofon várt, amit kinéztünk, hogy meg kéne nézni, csak igen sokára nyitotta meg kapuit. Így bosszankodás helyett inkább bevásároltunk, reggeliztünk egy üres játszótéren és sétára indultunk. Végigjártuk a "Malomfő tanösvényt", aztán benéztünk a Malom múzeumhoz. Itt szerencsénk volt, mert éppen egy kisebb csoport akkor indult a vezetővel, hogy megnézze amit ott lehetett, így mi is csatlakoztunk hozzájuk. Nagyon érdekes információkat osztott meg velünk az idegenvezető általában a különféle malmokról, de sokminden egyébről is. Gyakorlatilag az egész délelőtt elment az ottani nézelődéssel, de nagyon megérte.

A faluba visszasétálva megnéztük a Kemencés udvart és a templommal egybeépített paplakban berendezett tájházat. Szép volt. Miután erősen korgott a gyomrunk, betértünk a Muskátli vendéglőbe, ahol nagyon finom medvehagymás mindenfélével töltött rántott husit ettünk. Finom volt és rendkívül bőséges.

Úgy döntöttünk, hogy nem várunk a buszra, elindulunk gyalog Abaligetre, hiszen nincs messze, még turistaút is visz oda, amit bizony ki kell próbálni, hiszen nincs nyaralás túrázás nélkül. Egy darabig a tóparton mentünk, aztán fel a hegyoldalba, ahonnan az egész tó látszott. Nagyon jó volt. :-) Abaligetre érve kiderült, hogy a következő barlangtúráig még van egy kis idő, ezért megnéztük a Denevérmúzeumot. Ez a múzeum még nekem is érdekes volt, aki nem igazán szeretem ezeket az állatokat. Bejutottunk a cseppkőbarlangba is, ami nekem éppen olyan érdekes volt, mint a tettyei. Kár, hogy itt fotózni nem lehetett. A barlang után még volt egy kis időnk a buszindulásig, úgyhogy csónakáztunk is egyet. Ez a nap egy fantasztikusan jó nap lett az induláshoz képest. :-)

A nyaralásunk hátralevő részében Pécset igyekeztünk felfedezni, amennyire lehetett.

Szerda volt a nyaralás mélypontja, amit kölcsönösen elrontottunk egymás számára. Itt derült ki, hogy a megszokott hétköznapjainkból nagyon nehéz kiszakadnunk és merőben más dolgokat csinálnunk, mint amit szoktunk. Mindent megnéztünk, amit szerettünk volna, de a hangulatot elszúrtuk, és ezt csak vacsora előtt sikerült újra helyrehozni. Láttunk szebbnél szebb és érdekesebbnél érdekesebb kiállításokat, a Leonardo-t ingyen tudtuk megnézni a pedagógusigazolványunkkal (egyébként piszok drága lett volna) és ez megint felért egy művészettörténet-órával, nagyon jó volt.

Megnéztük a Székesegyházat és az ókeresztyén emlékeket, sőt egy bónusz kiállításban is részünk lehetett, ahol egy különleges mesekönyv-illusztáció sorozatot nézhettünk meg.

Csütörtökön már teljes békében baktattunk ki a Zsolnay-negyedbe. Hát ez valami fantasztikusan szép volt. Csodálatos kerámiák, épületek, érdekes és tragikus gyár- és családtörténet (ahol ismét bebizonyosodott, hogy a kommunizmus csak rombolni tud). Nagyon nagy élmény volt. Írni nem nagyon lehet róla, inkább nézze meg mindenki! :-)

Végül csak eljutottunk a TV-toronyba is, ami nem várt kellemetlen élménnyel járt, de csak számomra. A kilátás gyönyörű volt, de én amíg fent voltunk, folyamatosan szédültem - gondolom a kilengéstől. És mondjuk így ebédelni nem volt egy óriási élmény. De csak nekem, mert Zsombor viszont kifejezetten élvezte.

A toronyból lejőve még gyorsan elmentünk Jakováli Hasszán pasa dzsámijába. Az országban ez az egyetlen olyan dzsámi, ami mellett a minaret is épségben megmaradt. Sőt, olyan érdekes információt is hallottunk -nesze nektek hamis töriórák-, hogy bizony a török korban itt egy táncoló dervis kolostor volt, akik olyan karitatív munkát (pl. ételosztás a szegény helyieknek) végeztek, hogy igen sok követőjük akadt. Szóval a törökök nem bántották, hanem segítették a lakosságot. (Ezt a tényt a kirándulásaink során több helyen is megerősítették.) Hoppá! :-)

Mit is mondjak. Gyönyörű város, érdekes és szép látnivalók, aki még nem volt itt, ne hagyja ki! Érdemes elmenni és megnézni, amit csak lehet. Nekünk fantasztikus élmény és kikapcsolódás volt. Köszönet érte anyukámnak, hogy vigyázott a gyerekeinkre, mert csak így kerülhetett sor erre a kettesben eltöltött nyaralásra, aminek az apropója az volt, hogy nemrégiben lettünk 15 éves házasok. :-)