Érdekességek színes műanyag flakonokból

Készülök az alkotótáborra, most éppen ezek a mintapéldányok lettek készen:

Pécsen jártunk

kettesben :-)

A hittantábor után a gyerekeink Mamával maradtak a táborhelyen. Mi hazajőve -távollétüket kihasználva- kipucoltuk a szobájukat (értsd: nagytakarítás, szivacsok az udvarra napozni, nagymosás az ágyneműknek, lomtalanítás - ócska játékok a kukába, plüssök a padlásra). Ráment a hétvége...

Hétfőn reggel buszra szálltunk, és irány Pécs. Azért ide szerveztem a "szabadságunkat", mert Zsombor még sosem volt itt, én meg csak gyerekkoromban, az meg már rég volt. Előre kinéztem, mikor mit tudnánk megnézni, hogy minél többet lássunk ebből a pompás városból. Direkt igényeltünk Irány Pécs! kártyát, mert így sokmindent kedvezményekkel nézhettünk meg. Az idő nem volt túl fényes, esett az eső, sok felhő volt amikor megérkeztünk. A szállást ügyesen megtaláltuk, elfoglaltuk, aztán irány a város. A helyi buszközlekedést ügyesen elbénáztuk, így a betervezett két délutáni néznivalóból az egyik elmaradt, ami engem rendkívül felbosszantott sajnos. Viszont amit láttunk, az szép és érdekes volt:

A Tettyei mésztufabarlangnál oly "sok" látogató volt, hogy csak kettőnknek tartott vezetést az erre megbízott fiatalember. Nagyon érdekes dolgokat mesélt a barlang "életrajzából", maga a barlang felszíne is igen érdekes formákat mutatott, nekem nagyon tetszett (főleg, hogy a két év föcitanítás miatt különösen ráállt az agyam ezekre a dolgokra).

A barlang után fel akartunk menni a TV-toronyhoz - nos, ez a programpont hiúsult meg a buszközlekedés és az idő előrehaladta miatt. Ez azért bosszantott nagyon, mert ott szerettünk volna vacsorázni, és már nagyon éhes voltam. Helyette maradt az Árkád, ahol így is finom magyaros vacsorát találtunk. Tele gyomorral a világ is más színben mutatott. :-) Még sétáltunk egyet a főtér felé, és gyönyörködtünk. :-) Egyébként minden este kimentünk a főtérre, és ott ücsörögve pihentük ki a napi iszonyat mennyiségű gyaloglást. Még utcazenész is akadt, akit hallgathattunk a mandolinjával muzsikálni. Nagyon hangulatos volt :-)

Kedden ismét buszra szálltunk és meg sem álltunk Orfűig. Itt megint kisebb pofon várt, amit kinéztünk, hogy meg kéne nézni, csak igen sokára nyitotta meg kapuit. Így bosszankodás helyett inkább bevásároltunk, reggeliztünk egy üres játszótéren és sétára indultunk. Végigjártuk a "Malomfő tanösvényt", aztán benéztünk a Malom múzeumhoz. Itt szerencsénk volt, mert éppen egy kisebb csoport akkor indult a vezetővel, hogy megnézze amit ott lehetett, így mi is csatlakoztunk hozzájuk. Nagyon érdekes információkat osztott meg velünk az idegenvezető általában a különféle malmokról, de sokminden egyébről is. Gyakorlatilag az egész délelőtt elment az ottani nézelődéssel, de nagyon megérte.

A faluba visszasétálva megnéztük a Kemencés udvart és a templommal egybeépített paplakban berendezett tájházat. Szép volt. Miután erősen korgott a gyomrunk, betértünk a Muskátli vendéglőbe, ahol nagyon finom medvehagymás mindenfélével töltött rántott husit ettünk. Finom volt és rendkívül bőséges.

Úgy döntöttünk, hogy nem várunk a buszra, elindulunk gyalog Abaligetre, hiszen nincs messze, még turistaút is visz oda, amit bizony ki kell próbálni, hiszen nincs nyaralás túrázás nélkül. Egy darabig a tóparton mentünk, aztán fel a hegyoldalba, ahonnan az egész tó látszott. Nagyon jó volt. :-) Abaligetre érve kiderült, hogy a következő barlangtúráig még van egy kis idő, ezért megnéztük a Denevérmúzeumot. Ez a múzeum még nekem is érdekes volt, aki nem igazán szeretem ezeket az állatokat. Bejutottunk a cseppkőbarlangba is, ami nekem éppen olyan érdekes volt, mint a tettyei. Kár, hogy itt fotózni nem lehetett. A barlang után még volt egy kis időnk a buszindulásig, úgyhogy csónakáztunk is egyet. Ez a nap egy fantasztikusan jó nap lett az induláshoz képest. :-)

A nyaralásunk hátralevő részében Pécset igyekeztünk felfedezni, amennyire lehetett.

Szerda volt a nyaralás mélypontja, amit kölcsönösen elrontottunk egymás számára. Itt derült ki, hogy a megszokott hétköznapjainkból nagyon nehéz kiszakadnunk és merőben más dolgokat csinálnunk, mint amit szoktunk. Mindent megnéztünk, amit szerettünk volna, de a hangulatot elszúrtuk, és ezt csak vacsora előtt sikerült újra helyrehozni. Láttunk szebbnél szebb és érdekesebbnél érdekesebb kiállításokat, a Leonardo-t ingyen tudtuk megnézni a pedagógusigazolványunkkal (egyébként piszok drága lett volna) és ez megint felért egy művészettörténet-órával, nagyon jó volt.

Megnéztük a Székesegyházat és az ókeresztyén emlékeket, sőt egy bónusz kiállításban is részünk lehetett, ahol egy különleges mesekönyv-illusztáció sorozatot nézhettünk meg.

Csütörtökön már teljes békében baktattunk ki a Zsolnay-negyedbe. Hát ez valami fantasztikusan szép volt. Csodálatos kerámiák, épületek, érdekes és tragikus gyár- és családtörténet (ahol ismét bebizonyosodott, hogy a kommunizmus csak rombolni tud). Nagyon nagy élmény volt. Írni nem nagyon lehet róla, inkább nézze meg mindenki! :-)

Végül csak eljutottunk a TV-toronyba is, ami nem várt kellemetlen élménnyel járt, de csak számomra. A kilátás gyönyörű volt, de én amíg fent voltunk, folyamatosan szédültem - gondolom a kilengéstől. És mondjuk így ebédelni nem volt egy óriási élmény. De csak nekem, mert Zsombor viszont kifejezetten élvezte.

A toronyból lejőve még gyorsan elmentünk Jakováli Hasszán pasa dzsámijába. Az országban ez az egyetlen olyan dzsámi, ami mellett a minaret is épségben megmaradt. Sőt, olyan érdekes információt is hallottunk -nesze nektek hamis töriórák-, hogy bizony a török korban itt egy táncoló dervis kolostor volt, akik olyan karitatív munkát (pl. ételosztás a szegény helyieknek) végeztek, hogy igen sok követőjük akadt. Szóval a törökök nem bántották, hanem segítették a lakosságot. (Ezt a tényt a kirándulásaink során több helyen is megerősítették.) Hoppá! :-)

Mit is mondjak. Gyönyörű város, érdekes és szép látnivalók, aki még nem volt itt, ne hagyja ki! Érdemes elmenni és megnézni, amit csak lehet. Nekünk fantasztikus élmény és kikapcsolódás volt. Köszönet érte anyukámnak, hogy vigyázott a gyerekeinkre, mert csak így kerülhetett sor erre a kettesben eltöltött nyaralásra, aminek az apropója az volt, hogy nemrégiben lettünk 15 éves házasok. :-)

Hittantábor

Június végén hittantáborban voltunk Kádártán családostul.  (Még több kép a gyülekezetünk honlapján tekinthető meg.)
A táborban az első osztály körüli korosztályból voltak a legtöbben, néhány kisebb és nagyobb gyerekkel együtt. Janka volt a legidősebb. Volt még két szakiskolás segítőnk is. Belaktuk a házat, a sátrakat és még a lakókocsivá átalakított kiszuperált mikrobuszt is.
A hetet egy alsóörsi strandolással kezdtük. Hála Istennek ekkor még nagyon szép idő volt, bár a víz még elég hűvösnek bizonyult. A parton szakadt rám a gondolat, hogy bizony itt most nagyon szemmel kell tartanom azt a 10-12 gyereket, aki nem tud úszni és velem maradt a "kacsaúsztató" résznél. Zsombor az úszni tudókat beljebb vitte. Mindenki nagyon élvezte a pancsolást. Mikor aztán már lila volt a szájuk, várépítő versenyt rendeztünk. A nagy pancsolás közepette persze ki más is sebesülhetett le, mint először Janka, aztán Márti. Egy-egy vízben rejlő kő sebesítette meg őket, úgyhogy az elsősegély-helyet is meglátogathattuk. A strandolást fagyizással zártuk mindenki örömére.

A táborhelyre érve felvertük sátrunkat (a többi már állt). Mindenki elfoglalta helyét, felfedezte az udvart. Felkerült az esti bábozás háttere, díszlete is a helyére (ezt a lepedőt előző napokban festettem meg itthon). A Napországban c. regényt báboztuk el a gyerekeknek anyuval.

A hét folyamán felfedeztük a környéket - a játszóteret, ami mellett focipálya is volt így mindenki igénye szerint jól szórakozhatott; a környező dombokat és szemet gyönyörködtető növényvilágukat, még egy rókát is láttunk messziről :-). A kedvencem továbbra is a falu melletti horgásztó marad, ami valami hihetetlenül szép és vadregényes. Most sikerült végigjárni az egészet. Csodás volt. 

Sok mindent alkottunk is: meglepetéseket a báránykáinknak, agyag-csodákat stb...

A tábortűznél utolsó este pedig lebuktak az angyalkák :-).

Összességében klassz hét volt. Kicsit féltem, mert olyan gyerekek is voltak velünk, akikkel az iskolában nem kevés gond szokott lenni. Nos, most nem volt, vagy csak igen kevés. A szakiskolás segítőink is rendkívül jól kijöttek a gyerekekkel, együtt játszottak velük, és közben a konyhában is lelkiismeretesen elvégezték a dolgukat. Jó, hogy ott voltak velünk! :-) Persze akadtak összetűzések is, mert volt olyan gyerek is, aki azt hitte, nagyon poénos dolog beragasztózni egy másik székét, vagy beleköpködni a kancsó szörpbe - de aztán rájött, hogy a tetteknek következménye is van, és magába szállt...
A hét végeztével mi hazajöttünk a táborozókkal, de anyu ott maradt a négy gyerekünkkel még egy hétre.

A ribizli és a meggy esete

Végre a hét első két napja után kiszabadultunk az iskolából. Apánk kirándulni vitte szülőföldjére az osztálya vállalkozó kedvű tagjait, mi meg itthon tettünk-vettünk. 

A ribizli már nagyon kiabált a bokrokon, hogy érett vagyok, tessék leszedni!!! - sok ág már a földön feküdt a tehertől. Barni volt olyan kedves és kitartó legény, hogy két órán keresztül szedte velem a bokrok ajándékát. Igaz, közben többször is lelket kellett önteni belé, mert unta a babramunkát. Közben átköltötte az éppen aktuálisan kedvenc meséjük, Mulán egyik betétdalát: 

- Bírni kell a próbát, vagy a (hun helyett) ribizli legyőz... - és hősiesen bírta is. Annyira édes volt, hogy nem álltam meg jutalmazni a munkáját (Janka meg irigykedett utána, mert ezt a melót bizony átaludta...).

A bogyókból 4,5 kg-ot eltettem a fagyba, hogy majd krém készüljön belőle. A többit pedig új módszerrel dolgoztam fel. Kaptam szülinapomra anyuéktól egy gyümölcs-lepárló edényszettet (3 lábos, amit egymásba lehet tenni. Alsóban víz, a felsőben, ami lukacsos a gyümölcs és a cukor, a középső pedig átjáróház - felfelé a vízgőz megy benne, fentről pedig a gyümölcs leve -alias szörp- gyűlik össze benne, amit egy csövön ki lehet ereszteni az üvegekbe.) - nos, ezt próbáltam ki. Vicces látvány volt, ahogy a bogyók kiizzadták magukból a gyümölcs levét! Kevesebb munkával járt és tisztább volt vele dolgozni. Eredményként ugyanannyi szörpöt kaptam, mint a régi módszerrel. Hosszadalmas eljárás volt, de mégis rövidebb, mint a régi. Egyenlőre tetszik a dolog. 17 üveg szörpi lett belőle.

Az idén a meggyfánk is beindult. Kivételesen rengeteg meggy termett rajta, szép nagy, egészséges, lédús szemek. Ezt már Janka is segített leszedni és feldolgozni. Ebből is került a fagyba. A maradékot szintén a lepárlóval vettem kezelésbe. 18 üveg szörp és 5-6 l lekvár lett az eredmény. Ez is gyorsabb, tisztább és egyszerűbb munka volt. És a hőkezelésnek köszönhetően nem kell aggódnom, hogy vajon felforr-e a szörpikém...

Gyönyörű és bőséges termésünk volt, hála érte Istennek! :-)

A két befőzős nap között pedig pihenésképpen kimostam (és vasaltam) az iskolai függönyöket és egyéb textíliákat a termeinkből.

Kire ütött ez a gyerek?

Jankáéknak tanította be az osztályfőnökük ezt a színdarabot az anyák napi ünnepségre:-)

Tanév vége

Ez is eljött. Nehezen, de elérkezett.

A nagy gyerekeink ismét nagyot fakítottak. Keményen dolgoztak egész évben - tanultak, sportoltak, mindenféle plusz dolgokban részt vettek - jól el is fáradtak. Munkájuk gyümölcse a kitűnő bizonyítvány és az ezzel járó elismerések. Büszkék vagyunk rájuk! :-)

Nekem nagy próba volt ez az év. Az év eleji pedagógus-elvándorlás eredményeként bekövetkezett, amitől mindig is tartottam - osztályfőnök lettem. Féltem ettől a feladattól, mert sokkal nagyobb felelősséggel jár, mint ha valaki csak oktat egy-két tantárgyat. Ráadásul egy nem könnyű 8-ik osztályt kaptam. Igyekeztem őket megérteni, elfogadni, segíteni nekik, bár elég béna voltam ezekben a dolgokban. Hogyan segítsek olyan dolgokban (pl. iskolaválasztás), amiben teljesen ismeretlen számomra is minden. Azért minden szépen rendben lezajlott. Persze volt, akivel sokat kellett veszekedni is - megpróbálni nevelni egy 16 éve neveletlen gyereket elég reménytelen vállalkozás. Nem volt egyszerű, mert ha már az osztályom, szerettem volna kicsit a gyerekeimként tekinteni rájuk és úgy is foglalkozni velük. De talán nem utáltak meg. Legalábbis a ballagási búcsúbeszéd szerint nem... kicsit meg is ríkatott a búcsúzó leányzó...

Borzasztó volt bemenni vasárnap reggel a feldíszített, virágárban úszó üres osztályba - olyan volt, mint egy ravatalozó - a virágtenger közepén a tablóval... Aztán persze, hogy a megbeszélt időre nem érkeztek meg a gyerekek, hozván a formájukat, nehogy búskomorságba tudjak esni miattuk :-). Az egyik fiam megérkezett utcai ruhában, hogy majd itt átöltözik - a táskájából előhúzva az ingét kiderült, hogy azon 1 db gomb volt csak... :-)))) ... nem is ő lett volna - legalább volt min mulatni :-).

Enyhe késéssel indult így a ballagás, de aztán behoztuk a lemaradást. Igaz, hogy a tanároknak szánt virágokat csak az ünnepség után tudták odaadni, mert előtte már nem volt idő. Ballagás közben volt azért kisebb pityergés itt-ott. 

Ballagás után kaptam szép virágokat és egy vázát, amibe belegravírozták az osztálynévsort - ez egy remek ötlet volt, életre szóló kedves ajándék. De a legjobban az esett, mikor egy ősszel hozzánk jött  leányzó azt mondta, egyáltalán nem bánta meg az iskolaváltást, mert az előző iskolájában csak azt sulykolták bele, hogy nem ér semmit sem, egy selejt ember, én viszont támogattam és bátorítottam és ez nagyon jól esett neki... Egy anyuka pedig azt mondta, bárcsak sokkal korábban hozzánk hozta volna a gyerekét, jobb lett volna neki... Ezek azért megerősítenek abban, hogy nem csináljuk olyan rosszul a dolgunkat.

Tegnap az osztályterem kipakolása volt a feladat - mindent eltávolítani, ami erre az évre, erre az osztályra emlékeztet. Kisöpörni az elhervadt virágokat... Olyan üres lett, olyan hiányos...

Bármilyen nehéz is volt ez a társaság (nem a többsége!!!), mindig emlékezni fogok rájuk, mint az elsőkre, akik segítettek osztályfőnökké válnom - sokat formáltak rajtam ők is. Remélem, mindből rendes ember lesz, azokból is, akiknek emberileg nem sok esélyt adnék erre.

Ide tartozik még egy apróság, ami kimaradt:
Olyan meglepetésben volt részem, amilyenben még sosem. Év végén nem csak a gyerekek szoktak jutalmat kapni, hanem a tanári szavazatok alapján az év két legjobb pedagógusa is. Meg is szavaztuk, és azok is kapták, akik szerintem is nagyon megérdemelték. DE miután ezeket átadták, én is sorra kerültem egy egészen más kategóriában, olyanban, amit még sosem jutalmaztak. Iskolánk reklámozásáért kaptam jutalmat (honlapkezelés, az iskoláról készült videók elkészítése, feltöltése, újságcikkek kezelése stb...). Meglepetésem határtalan volt. Ezeket én szinte hobbiból csinálom, mert jól esik - no de hogy ezért még jutalom is jár??? - ki gondolta volna???? :-))))

.

A legjobbak elkerülnek minket...

Tegnap óta Klári is lázas és rettenet van a torkában.

Ma Barni is belázasodott, a torka még csak fáj, de nem ronda...

...a gyógyszertár most belőlünk gazdagszik - Mártinak pl.  új antibigyó kell, mert a hétvégitől folyik a hasa, a többit meg nem sorolom... 

...nekem meg kész vannak az idegeim...

... már fel kell írnom, kinek mikor mit adtam, mert követhetetlen a lázcsillapítás menete...

...borogatás kézen-fejen...

... a lázmérőnk lerázhatatlan, max. 37,2-ig bírom lerázni, de akkor is izomlázam lesz tőle - ki volt az az igen hülye, aki beszüntette a higanyos lázmérőt????? (A digitális ugyanis nálunk mindig csal, tehát használhatatlan. Ez a másik meg... :-((((( )...

...Janka vajon megússza, vagy holnap ő lesz a következő????...

 Úgy látszik ez a tanév úgy ér véget, ahogy elkezdődött.