Az idei tanévünk teli van tűzdelve váratlan eseményekkel. Szerintem még sosem volt ilyen évünk, remélem, nem is lesz több. 10 nappal a tanítás megkezdése előtt a tesitanárunk hagyott minket faképnél, majd egy hónap múlva Barni tanítónénije távozott viharos gyorsasággal, mondvacsinált indokokkal az iskolából. Az őszi szünet végén egyik legrégebbi (18 évig volt nálunk) kolléganőnk jelentette be, hogy váratlanul felvették egy munkahelyre, ezért elmegy tőlünk. Megértettük, hiszen sokkal jobb helyre került, ahol nem kell nap mint nap kamaszok fegyelmezésével bajlódnia, nem kell ingáznia, könnyebben szervezhetővé válik az élete. Ámde ő volt a 8. osztály osztályfőnöke, akik ilyen módon "árván" maradtak. Maradék-elv alapján én kaptam meg az osztályt.
Még sosem voltam osztályfőnök. 10 gyerek (ebből 2 lány), szinte mind túlkoros, van, aki nem is kicsit... Magatartásproblémák, kamaszkorral vegyítve... Felvételi, ballagás... Azt hiszem, ezt hívják mély víznek, amiben meg kell tanulni úszni. Volt, aki azt mondta: "Nem gratulálok...!", volt, aki részvétét igyekezett kifejezni, mennyire pórul is jártam...
Én nem így látom. Kaptam 10 gyereket ajándékba, akiknek a segítségére lehetek a hátralevő fél évben, hogy sikeresen vegyék a rájuk váró akadályokat (azt azért egyáltalán nem gondolom, hogy a siker garanciája én lennék, valószínűleg sok nehéz pillanat vár még rám, ránk). Izgultam, milyen is lesz ez a dolog - én, meg a 10 kamasz egy légtérben. Azt kértem, mikor a párom immár talán a 3. vagy 4. órarendet készítette emiatt az idén, hogy úgy csináljuk meg, hogy szinte minden nap találkozhassak velük. 2 nap vagyok bent végig a suliban, ilyenkor a délutáni tanórán vagyok az új gyerekeimmel. Másik két napon pedig van velük egy ének órám, meg egy osztályfőnöki. Így csak egy nap maradnak felügyelet nélkül. Nyomtattam nekik saját órarendet, amit érdekes módon nagy becsben tartanak. Raktam ki a falra szép színes papírokon bölcsességeket, amit olvasgatnak. Vittem fogasokat, mert az ideiglenes termükben a padokon kívül semmi más nem volt, és egymással versengtek a fiúk, hogy melyiket ki csavarozza fel a helyére, hogy a tesicuccaikat felakaszthassák rá. Igyekszünk rendet tenni az igazolások között, biztatva őket, hogy az iskolalátogatást komolyabban kéne venni. Csináltunk egy osztálycsoportot a Fb-on, ahol könnyen kommunikálhatunk egymással. Nyomtattam nekik régebbi felvételi feladatsorokat, és jó lélekkel nekiálltak velem megoldani azokat (közben nagyokat röhögtünk, mert a törtek szorzása és osztása már sajnos csak halovány emlékkép a fejemben, de azért nagy nehezen közös erővel sikerült megfejtenünk a feladat megoldását).
Az a gyanúm, hogy ezeknek a nagy gyerekeknek törődésre van a legnagyobb szükségük - akár támogatva, akár rövid pórázra fogva őket - mert éppen ezt nem kapják meg. Azt vettem észre, hogy a feléjük tett gesztusaimat nagyon értékelik. Megint előbújt belőlem a diakónus :-)
Túlestem a szülői értekezlet tűzkeresztségén is. Igaz, nem sokan voltak, és igazgató uram is jött erősítésnek, de mindenképpen jó tapasztalat volt. Mivel sokan nem voltak ott, voltam olyan gonosz, és hivatalos levélben értesítettem őket, azokról, amiket megbeszéltünk. Vannak kommunikatív szülők is, akik már telefonon is kerestek ilyen-olyan ügyekben.
Nos, majd elválik, hogyan is fog alakulni a továbbiakban ez az osztályfőnökösdi dolog, egyenlőre lelkes vagyok, remélem, az is maradok :-)
