Ez az idő is eljött. A szüleim végérvényesen nyugdíjba vonultak. Nem tudom nélkülük elképzelni a gyülekezetet, de majd alakul.
Elbúcsúztunk tőlük egy maratoni hosszúságú, szép úrvacsorás istentiszteleten.
Új lelkész még nincs, a szomszédból jön majd helyettes.
Az új Nat szerint az elsősökkel hangszereket is kell(ene) készíteni. Hát én először nem nagyon akartam, de aztán az egyik frászbúkos énektanár csoportban valaki megosztott egy "csináld magad hangszer" lelőhelyet. Csudaklassz dolgokat lehetett ott találni, ráadásul annyira nem is bonyolultak, úgyhogy csak belevágtam. A prototípusok annyira tetszettek Csillagnak, hogy neki is csinálnom kellett mindből. Az iskolában a gyerekeknek is nagyon tetszik amit csináltunk. Úgy tűnik, érdemes volt mégis foglalkozni ezzel.
A családi találkozó után, augusztus elején, hazavittük anyósomat, s egy pár napig még ottmaradtunk nála. Jó is volt, mert egyrészt egyik délelőtt elájult, s délután meg orvoshoz kellett vinni Patakra. Ez utóbbit én vállaltam, a többiek addig strandoltak. Janka és Marci is velünk voltak, s hogy a kocsiban elférjünk, Barni rendes volt, és önként itthonmaradt.
Elmentünk kirándulni is - Karoson megnéztük a honfoglalás kori temetőt és az emlékparkot. Érdekes volt nagyon. Volt egy sötétben végigjárható hangosbeszélős kiállítás is - Csillag mindenáron ki akart volna menekülni... Ezután megmásztuk még a pataki tengerszemhez vezető utat is. Sokat változott, amióta ott jártunk. Marci ügyességének köszönhetően a geoládát is megtaláltuk. Közben pedig Klári elveszett... már megint... de azért megtaláltuk, lement a kocsihoz, csak egyikünknek se szólt.
Hazafelé Jósfavőre néztünk be. Útközben átmentünk Bódvalenkén , a freskófalun. Hát, az valami gyönyörű, amit ott a házfalakra festettek. Egyszer mindenkinek érdemes lenne megnézni. Jósvafőn barlangot néztünk először. Csillag nem akart bejönni, mert félt, hogy medve lesz a cseppkőbarlangban. Aztán rájött, hogy nincs. És még tetszett is neki. Csak a nagyterem fényjátékától ijedt meg, pedig nagyon klassz volt. Kijőve ebédeltünk, aztán elindultunk geoládát keresni. Útközben láttunk két egymás melletti forrást, egy tavat kis vízeséssel (Klári kedvéért), csodás kis patakokkal teli falut és hegyeket, szurdokvölgyet. Mesébe illő, nagyon szép hely. Fóton kitettük a fiatalokat, aztán irány haza. Jól elfáradtunk de élményekben, szép látnivalókban nem volt hiányunk.
Július közepén gyülekezetünk ifjaival (2 kocsi, 4 felnőtt kíséretével) Homoródszentmárton felé vettük utunkat. Már nagyon vártuk, hogy több év kihagyás után újra találkozhassunk ottani ismerőseinkkel, barátainkkal.
Odafelé megálltunk Déván várat nézni. A felvonó éppen nem működött, de a bátrak nekivágtak a meredek hegyoldalnak, és legyőzve a magasságot feljutottak a várig. Én Csillaggal és a kevésbé lelkes hegyet nem mászókkal lent maradtam egy szabadidős parkban a játszótéren. Nagyon klassz volt, csak az keserített meg kissé, mikor észrevettem, hogy egy szegény anyuka a két gyerekével ott lakik a játszótér mellett a fák alatt egy sátorban... Az viszont örömteli fejlemény volt, hogy halad az autópálya építése, és már csak egy rövid szakaszt kell megtenni a hegyi szerpentínen Déváig. Folytatva az utazást, Nagyszeben után az Olt völgyén mentünk végig, mert arra még nem jártunk. Gyönyörű volt a vidék. A Homoród mellett az utolsó 30 km-en azonban kellemetlen meglepetések értek minket. Már sötétedett, mikor odaértünk, és váratlan útjavításokba csúsztunk bele - szó szerint. De az aszfalt eltűnésén túl ott volt még ráadásnak a számtalan lyuk is - valljuk be, ez azért eddig hiányzott a teljes Erdély feelinghez. Mikor végre Szentmártonba értünk, Csillag rosszul lett. Álmában teljesen felkavarodott a gyomra, amihez még az is hozzájárult, hogy Déva után csak bubis vizet tudtam neki adni inni, mert a többi elfogyott. Az eredmény - 4x hányt a sátorban mire elaludt, úgyhogy a pizsamám, meg a matrac is elázott a lében egy kissé...
Vasárnap hálaadó istentiszteleten vettünk részt. Teljesen felújították a templom bútorzatát, amit Katinka gyönyörű mintákkal kifestett. De az igazi élmény az volt, mikor el is mondta, mit miért és hogyan csinált, minek milyen jelentése van. Délután Székelyudvarhelyre mentünk, Szejkefürdőn megnéztük a Mini Erdély Parkot és a székelykapu kiállítást. Csodaszép volt.
Hétfőn Alsórákosra mentünk. Itt egy kialudt vulkán belsejében sétáltunk, ahol pár héttel korábban még filmet forgattak. Aztán megnéztük a közelben lévő bazaltoszlopokat és a Smaragd tavat. Fantasztikus volt mindegyik, igazi geológiai kincsesbánya. Hazafelé még a romos Siklós-Bethlen kastélyt is végigjártuk, amit most próbálnak felújítani.
Kedden Szentegyházán strandoltunk. A víz szokatlan módon sós volt, de mindenkinek jól esett a nagy melegben a pancsolás.
Szerdán Székelyvarságra mentünk, ahol megnéztük és megmásztuk a Csorgókő-vízesést. Nagyon szép volt. Hazafelé Zeteváralján is megálltunk a víztározónál egy kicsit.
Csütörtökön a helyi Múlt idők házához ballagtunk el, ami számos érdekes tárgyi emlékkel bír. A házigazda kántor urunk szíves szeretettel fogadott bennünket és mesélt ősei hagyatékáról. Nagyon érdekes volt.
Pénteken jöttünk haza, hála Istennek, a határon ezúttal nem kellett órákat várnunk az átjutással, mint kifele menet. Nagyon szép és tartalmas utunk volt, jó volt újra erdélyi testvéreinkkel lenni.
Sógornőmék Délvidéken élnek, s a télen megbeszéltük, hogy közösen el fogunk kirándulni a Vaskapu-szoroshoz, ahol ők korábban már jártak. Izgalmasnak ígérkezett az út, így apu is csatlakozott hozzánk. Jó is, mert kicsit sokan voltunk - Janka Marcija és Barni Zsuzsija is velünk tartott - és nem fértünk volna el az autóban. Az utazásban még egy sógornőm vett részt a családjával.
Hétfőn délután mentünk Maradékra, ahol finom vacsorával vártak minket. Kaptunk szállást is a vendégfogadó részlegen. Borzasztó meleg volt aznap, én alig aludtam valamit, ami nem volt túl jó. Csillag az autóból kiszállva rögtön felfedezte a játszóteret, ahol nagyon jól érezte magát.
Kedden reggel indultunk az Ezüst-tóhoz, ami valójában a Duna holtága ott, ahol a folyóban elkezdődik a román-szerb közös határ (Zatonje). Útközben megálltunk Belgrádban, hogy megnézzük a Nándorfehérvári várat. Hatalmas, nagyon szép, és még magyar nyelvű emlékkő is van benne 1456 dicső viadalára emlékezve. A város széli Ikeában ebédeltünk, aztán folytattuk az utat. 4 autóval közlekedtünk, nem volt egyszerű figyelni egymásra, főleg bent a városban, de egész jól sikerült, Dani ügyesen vezetett bennünket. A kemping a tóparton volt (kis családi vállalkozás). Nagyon hangulatos volt és a tulajdonos házaspár nagyon kedvesen saját készítésű bodzaszörppel és pálinkával fogadott bennünket. A délutánt a sátrak felállítása után a vízparton töltöttük. Nagyon kellemes volt a víz, élvezték a gyerekek. Estére nagy vihar kerekedett, dörgött, villámlott, süvített a szél és órákig esett az eső. A gyerekek nagyokat sikítottak az égzengéstől, de végül mindenki el tudott aludni. A mi sátraink nem áztak be, nagyon jót aludtunk.
Szerdán mentünk a Vaskapuhoz, egészen az első vízierőművig, amit csak röviden és távolról tudtunk megnézni, mert a biztonsági őrök kitessékeltek minket a parkolóból. Az út csodálatosan szép volt, valóban ez lehet a Duna legszebb szakasza. Sok helyen megálltunk fényképezni és az ebédet is egy olyan vendéglőben fogyasztottuk el, ami a folyóra nézett. A teraszon ültünk, bár a szél mindent vitt. Rostélyos tálat kértünk, amin sokféle finom szerb húsféle volt, és a minimálisnál is kevesebb köret. Így annyira nem laktunk jól. Ebéd után mi Galambóc várát vettük célba, a többiek fürödtek a strandon. Ez a vár kívülről varázslatos, de a belépő egy nagy lehúzás, mert bent alig van látnivaló, és nem is lehet a teljes várat bejárni, mert építik. A vár alatt nagyon széles, kb 6 km a Duna. Mikor utánanéztem, kiderült, hogy ott régen egy hatalmas sziget volt, aminek a nagy részét elöntötte a víz, mikor a vízierőmű miatt felduzzasztották a folyót. Ezen a szigeten játszódik Jókai Aranyembere. Hazafelé még kenyeret vadásztunk. Galambócon kedves magyar nyelvű hölgy próbált segíteni nekünk, de ott nem volt kenyér. Végül Marci szimata vezetett bennünket egy nagyobb település pékségéig, ahol finom friss cipókat kaptunk. Este a fiatalság éjszakai fürdőt vett a kemping melletti tóban. Volt ott egy forrás is, aminek nagyon finom volt a vize.
Csütörtökön tábort bontottunk, és még búcsúfürdést rendeztünk. Janka, Marci, Márti és Klári a kemping melletti stégtől átúsztak a túlparti strandig. Visszafelé Zsombor is úszott néhány unokatesót kísérve. Jött mellettük a gumicsónak is, csak félúton kiderült, hogy lukas... A holtág túlsó végén ebédeltünk egy nagyon menő és piszok drága helyen. Tanulva az előző napból, plusz köretet kértünk. Még jó, hogy elcsomagolták amit nem tudtunk megenni... 😅 Fain játszótér is volt ott, a kicsik nagyon élvezték. Ebéd után apu, Janka és Marci hazaindultak, mi meg még Maradékra. Útközben megnéztük Szendrő várát. Óriási vár, nagyon tetszett mindenkinek. Sok látnivaló itt sem volt, de a fantáziánkat beindította, amit láttunk. Ennek a várnak az ostromakor halt meg Kinizsi Pál. Este Maradékon pizzáztunk, aztán a fiatalok táncoltak, az öregebbek beszélgettek, a fáradtak (pl. Csillag meg én) aludtak.
Pénteken délelőtt még játszottak, én meg repetáztam az alvásból. Ebédre megjött Dani családja, mert születésnapot ünnepeltünk. Jót beszélgettünk, aztán indultunk haza. 8 körül érkeztünk meg. Jankáék finom vacsorával vártak, amivel a közelgő házassági évfordulónk alkalmából köszöntöttek.
Az emlékév kapcsán felkérést kaptunk városunk vezetőségétől, hogy énekeljünk a Petőfi-dalainkból egy csokorra valót egy önálló esten. Készültünk is lelkesen, majd az időpontot is kitűztük.
Az előadás -szerintem- nagyon szépen sikerült, a daloknak lelke volt, örültünk Katának, aki hosszú idő után megérkezett közénk és konferált. Jó hangulat, családias légkör volt a teremben.
Az örömömet az sem tudta elvenni, hogy még soha ilyen kevesen nem hallgattak minket, alig 30 fő jött el a művelődési házba. De voltak közöttük gyerekek, tanítványaink, kollégák is, akiknek nagyon örültem.
Nemrégiben beszélgettem a szomszédunkkal, aki varrónő. Elmondta, hogy sokszor olyan egyszerű feladatokkal találják meg, hogy varrjon fel egy gombot, mert a megbízó ezt nem tudja megtenni. Nagyon meglepődtem, hogy ilyen létezik, hiszen számomra természetes a varrótű használata.
Ma aztán beugrott, hogy akár énekórán is lehetne gyakorolni a varrást az alsósokkal. Hogy hogyan? Zenehallgatás közben színező helyett változatosságképpen...
Ilyesmire gondoltam:
