Dalok, népdalfeldolgozások felvételei

Szívesen ajánlom figyelmetekbe, hogy a YouTube csatornámra sok dalom és népdalfeldolgozásom került fel a Nőikar és az iskolai gyerekkórus előadásában. Java része itt is elérhető a tematikus "Ez is hozzám tartozik" oldalakon, de EZEN A LINKEN is megnézheti, akinek van kedve hozzá. 😊

A felvételek, előadások nem profik, de bocsássátok meg az itt-ott hamisságot, mert a hangok szívből jönnek, ha a torok (meg a zongorista kéz) nem is mindig engedelmeskedik úgy, ahogy kellene. 😉

Mit jelent nekem Trianon?

Kisgyermek koromban a Jugoszláv határ közelében laktunk, s utazás közben sokszor láttunk határőröket bent az ország területén is. Furcsa volt és egy kicsit ijesztő. Mit keresnek ezek itt??? Egyszer voltunk Szabadkán a piacon, ott lehetett farmernadrágot kapni - itthon nem. Talán ott jött velem szembe először a gondolat, hogy ez a város valamikor a miénk volt, de akkor ott éppen kicsit féltem, mert most nem az. És amikor pár év múlva kitört a háború, akkor is féltem. Borzasztó volt nézni a híreket, és féltem, hogy nálunk is ez lesz. Pedig akkor már az ország közepén laktunk. 

Apu sokszor járt Erdélyben már a rémidőkben is. Csak arra emlékszem, hogy ilyenkor mindig féltettük, épségben hazaérjen a Bibliát és egyéb könyveket, segítő adományokat szállító útjairól. '89 karácsonyán aggódva, nagy várakozással hallgattuk a híreket, mi történik odaát. És apukám akkor néhány bátor helybélivel újra útnak indult egy megrakott teherautóval, aminek az oldalán vöröskereszt díszelgett, így ezúttal gond nélkül átmentek a határon. Emlékszem, akkor én is küldtem mesekönyvet egy ismeretlen magyar gyermeknek. Talán azon a tavaszon volt, hogy minket is elvitt magával, a két legnagyobb gyerekét, hogy megismerjünk egy addig ismeretlen világot, ami elvarázsolt egy életre. Homoródszentmártonba mentünk, ahol megismerkedhettem azzal a kislánnyal, aki megkapta a mesekönyvemet. Magas hegyek, fenyveserdő illata, lovas szekerek, tehéncsorda, rettenetes utak, életveszélyes hidak, borzasztó vasúti átjárók... különleges, fantasztikus emberek, ízes beszéddel, szokatlan szóhasználattal, egyéni humorral. Emberek, akiktől van mit tanulnunk... Homoródszentmárton, a hegyek között kacskaringó út végén, a völgyből előbukkanó kis falu a templomtornyaival, fahídjaival, patakjaival, székelykapuival, furcsa házaival, csodálatos környezetével...  Bágyi hegy - a "világ közepe", ahonnan az egész környéket belátni körbe-körbe a Hargitáig... Utána többször is voltunk ott. Nyáron a szénapadláson aludtunk, friss széna közt. Felejthetetlen. Aztán sokáig nem mentünk, de onnan jöttek ismerősök és jó volt velük lenni, velünk korú fiatalokkal barátságot kötni. Aztán egy ideje majd minden évben megyünk, s jönnek ők is, a testvérgyülekezetünk tagjai. Testvérek. Igen, mikor velük vagyunk, tényleg így érzem. Csodálatos volt, mikor a nőikarral kétszer is ott lehettünk náluk, mikor körbejártuk Székelyföldet a "népdalaink nyomában", amiket éneklünk. Otthon. "Adjátok vissza a hegyeimet!" (Wass Albert) - örök érvényű.

Kárpátalja. Főiskolás koromban jártam ott először, az évfolyamunkkal. Vereckei hágó, Huszt romvára... "Kell még egy szó, mielőtt mennél...". Leírhatatlan, felejthetetlen érzés. Torokszorító... Hozzánk tartozott, elvették... Még egyszer elmentünk egy hétre néhányan az évfolyamból. Láttuk a Tiszát patakként, hegygerincen jártunk éjszakai csillagvilágnál egymásba fogódzva, megnéztük Munkács várát... Adjátok vissza a hegyeimet!

Őrvidék. Egyszer voltam ott, egy ifitáborban átmentünk megnézni a régi magyar várakat. Nem hittem el, hogy ilyen is van. Nem romokat láttam, hanem ép várakat, teljes berendezéssel. Csodaszép... és elvették... Adjátok vissza a hegyeimet!

Felvidék. Családdal mentünk. Jé, az Aggteleki karszt szebbik fele odaát van! A családom ősi fészke odaát van! Krasznahorka büszke vára - varázslatos... A hegyek... Évfolyammal is voltunk - Komárom - a szebbik fele odaát van... Pozsony - valamikor itt magyar országgyűlés volt, magyarok építették a várát... Baráti esküvő, magyar lakodalom a magyargyűlölő területrablók között a Csallóközben, a benzinkúton nem akarnak megérteni... A könyvemet is a hegyek túloldalán nyomtatta egy magyar nyomdász, akinek a gyereke ideátra jár iskolába minden nap, mert a környékük már teljesen elszlovákosodott és ő ezt nem bírta az iskolában, kellett a magyar szó... Milyen más volt a túloldalról nézni a hegyeket... választóvonal... Adjátok vissza a hegyeimet!

Trianon - igazságtalanság... büntetés valami olyanért, amiben nem mi voltunk a bűnösök. Nagyapám szerint bűnhődés a magyargyűlölő trónörökös miatt, egy háború miatt, amiben nem akartunk részt venni és ami miatt a nagyapám nem ismerhette meg az édesapját és a dédnagyanyám özvegyen élte le az életét... Mennyi kegyetlenséget kellett és kell végigszenvednie a kívül rekedt magyaroknak, csak azért, mert magyarok...

Lehet rajta változtatni? Szoktuk mondani, a török hódoltság is "csak" 150 évig tartott... Csak ez elég más. A rablók tettek róla, hogy ne lehessen egykönnyen visszavenni, ami a miénk.

Tegnap az ünnepségen mondta az egyik felszólaló, amíg magyar a szó, addig nincs baj itt sem, ott sem... Mikor egy iskolánkba járó erdélyi fiúcskát megkérdeztem, ő milyen nemzetiségű, gondolkodás nélkül rávágta, hogy román. Megkérdeztem, tud-e románul? Egy szót sem. Akkor hogy lehetsz te román, drága gyerekem???!!! Annak érzi magát, mert a sok okos anyaországitól azt hallja, hogy ő román... Pedig csak az autójuk rendszáma az, semmi más... Egy másik kislány Brassóból jött. Román iskolában tanult, nem is tudott magyarul írni, olvasni se nagyon. Csak beszélni... A gyerekei vajon fognak-e még magyarul beszélni...

Aki nem járt az elrabolt területeken, nem jár csak a szomszéd faluig vagy városig, annak Trianon nem jelent semmit. Nekem rettenetesen fáj, bárakárhányszor átlépjük a határt - itt nem kellene országhatárnak lenni...

Adjátok vissza a hegyeimet!!!

Karantén-ballagás

No, igen. Legnagyobbunknak az idén nem éppen úgy alakultak az iskolai ünnepek, ahogy annak lennie kellett volna. A szalagavatóján én nem lehettem ott, a ballagása meg elmaradt. Majdnem. Azazhogy mégsem, csak máshogy volt, mint szokott lenni. De a szerenád, meg a tanárok búcsúköszöntése, nos az tényleg elmaradt.

A ballagás helyett online búcsúzkodásban lehetett részük. Először a kollégium részéről. Egy nagyon kedves videós összeállítással köszöntek el tőlük. Aztán az iskola is hasonlóval búcsúzott - filmes összeállítást kaptak a 4 év róluk készült felvételeiből, és magvas búcsúzó gondolatok kíséretében az iskolát is körbejárták filmen keresztül. Megható volt. Nem csak azért, mert gondoltak rájuk, és fontosnak tartották mindezt, hanem a pozitív, rövid és tömör mondanivalók miatt is. Köszönet érte!

(Az érettségi első napján megkapták a tarisznyáikat is némi "hamuban sült pogácsával".)

A gimi búcsúja

Koronás napjaink

Március közepétől mondhatni leállt az élet, aki tehette, annak a #maradjotthon lett a jelszó. A koronavírus kishazánkat is elérte, s az iskolák bezárták kapuikat, később kijárási korlátozást is bevezettek. Kollégistáinkat hazaköltöztettük. Tanulás-tanítás, sokaknak a munkavégzés otthonról történik. Nem járunk sehová, itthon vagyunk. Kicsit lelassult az élet, ami bevallom, jól esik. Nagynéném kérdezte a családot, ki hogy viseli a bezártságot, hogy szolgál az egészsége, a következőket válaszoltam a kérdésére:

"Nekünk egyelőre áldás ez a helyzet. Zsombor csak délig van bent a suliban ügyelni, utána pedig itthon. Ilyen még nyári szünetben sem volt az utóbbi időben, úgyhogy mindenki ennek örül a legjobban. Kicsit kikapcsolhat, lelassíthat ő is az eddigi hihetetlen hajsza után és többet lehet velünk. Mivel ő a mászkálós, ő az aki a vásárlásokat is intézi és hozza haza a híreket (az egyik legérdekesebb az volt, amikor a gyógyszertár előtt akkora sort látott, hogy a zöldségesig ért a Fő úton - kb 200m).

A gyerekek nagyon szeretnek itthon lenni. A két nagy gimnazistánk azért, mert sokkal kipihentebbek, mintha suliban lennének a napi ezer órájukkal, és persze azért is, mert az anyjuk főztjét ehetik (Barni minden nap hálát ad ezért 😊). A kicsik azért, mert a tanuláshoz új tableteket kaptak (a régi üvege meglehetősen pókhálós volt) a tanuláshoz, meg Fb profilt is, így tudnak a barátaikkal kommunikálni. És persze ebben az állapotban ügyesen zajlik a kooperálás - mindenki segít a másik leckéjében (családon belül is, osztálytársakkal is). A legjobb dolga KisCsillagnak van, mert őt a végtelenségig kényezteti mindenki - örömmel csodáljuk, ahogyan napról-napra fejlődik, ügyesedik és nyílik az értelme. Igaz, vannak lemondással járó részletek is – Barniék nem mennek két hetes nyelvi oktatásra Németországba és Jankáéknak olyan különleges ballagása lesz, hogy nem lesz. Az érettségi meg majd kialakul valahogy. Készült az önkéntes diakóniai évre is, de, hogy az is hogyan fog alakulni, egyelőre rejtély.

Hálásak vagyunk a nagy udvarunkért, azért, mert a város szélén lakunk, így nyugodtan sétálhatunk is kicsit, mert nem nagyon jár itt kint senki. Templomban csak Zsombor volt az utóbbi két hétben. De én határozottan örülök neki, hogy a homoródszentmártoni testvérgyülekezetünk istentiszteleteit hallgathatom így 600 km távolból, mert ez valami olyan plusz, ami eddig nem volt. És a gyülekezetünkből többen is így vagyunk ezzel, ami jóleső és különleges. Örülök, hogy egy főiskolás barátunk gyermekistentiszteletet osztott meg tegnap, amit mi is továbbíthattunk a sajátjainknak (gyerekeink, gyülekezet, suli...). Anyu minden nap írja a reggeli áhítatokat, amit a gyüli Fb oldalára felteszek, és az emberek, akiket a templomban igen ritkán látunk csak, harapnak rá. Az osztálycsoportokban is megosztom, hiszen eredetileg azért készültek, hogy az iskolások nem maradjanak lelki táplálék nélkül.

Szülinapomra egy csodás varrógépet kaptam, amit nemes ügy szolgálatával avathattam fel - polgármesternénk felhívására én is beálltam maszkokat varrni, amiben a lányaim is segítenek (közdolgozóknak, helyi lakóknak készülnek a maszkok). Videókat készítettünk (és terv szerint még fogunk is), melyekben leginkább éneklünk, de oktató anyag is lesz belőlük. Ezekből láthattatok párat - boldogsággal töltött el, hogy mennyien fogadták örömmel ezeket (annak ellenére, hogy a tökéletestől messze állnak). Hálás a szívem, hogy a családomnak nem kellett könyörögni azért, hogy ezt megcsináljuk, hanem szívesen jöttek, és nagyon jól szórakoztunk közben.  Közben megtanultam kovászt készíteni és azzal kenyeret sütni, mert van egy lelkes pék, aki elhatározta, hogy Fb-os élő adásban megtanítja erre a népeket (a videói visszanézhetőek: Szabi A Pék oldalán - szerintem nagyon jó).

Szóval jól vagyunk, és áldásként éljük meg ezeket a napokat. Remélem, nem csak mi vagyunk így ezzel! 😊" 

bábozni jó

az a fránya kupola...

március végi hóesés...

...pár nap múlva

kicsit több, mint 100 db készült itthon

technika házi - a lányoké, meg az enyém

életem első kovászos kenyere

babajáték

alkottak a lányok

fiatalember akcióban

technika házi feladat

a húsvéti tojáskeresés azért nem maradt el

Pech-széria

Van az úgy néha, hogy minden összejön, aminek nem kéne. Pl. ha valami elromlik, azt követi még néhány másik. Volt már ilyen. Most a vásárlásokkal jártam így.

Hétfőn vettünk egy bringát a következő szülinaposunknak. A boltban összerakták, rátették amit még kértünk. Félúton a kocsi felé feltűnt, hogy az első lámpa lemaradt... A problémát másnap orvosoltuk, mert ugyanoda vittük a roncsainkat helyrepofozni, és akkor megkaptuk az elmaradt világító egységet. Mellesleg, mikor észrevették, hogy a lámpa ott maradt, írtak nekem egy üzenetet massanger-en - amit én persze nem láttam, de a szándék a lényeg. 🤗 🚴

Kedden vettem egy akváriumot mindenféle felszereléssel, mert kaptunk egy vödör guppit ajándékba és lakásra volt szükségük. Az eladó nagyon készséges volt, összerakta még a vízszűrőt is, ám itthon vettem észre, hogy egy alkatrésze sikeresen a boltban maradt. Ez még nem minden. Mikor teljesen berendeztük, feltöltöttük és benépesítettük az akváriumot, kiderült, hogy az egyik sarkánál egy picit ereszt... Juppi!!! Megírtam a boltnak a problémáimat - elnézést kértek, az alkatrészt eltették, majd mehetek érte, az akváriumot is visszavihetném, de ha nem, akkor leírták, hogyan és mivel tömítsem a hézagot. Ragasztottam, már nem ereszt, csak valamiért zavaros a víz azóta is. Miközben a halak ki voltak lakoltatva, a tisztító halunk kétszer is megszökött (kiugrott!!!) az edényből. Biztosan Némót akart játszani, csak neki nem jött össze, mert nem élte túl, hiába tettem vissza a vízbe, másodszor túl nagyot esett és lehet sokáig volt szárazon... 🐟🐠🐚😢

Szerdán meghozta a futár az autó csomagterébe rendelt gumitálcát. Korán örültem, hogy milyen gyorsan megjött, mert amikor ma be akartam tenni és kibontottam a csomagot, egy Fiat Tipoba való gumitálca nézett velem szembe a csomagtartóban... minden oldalon bő 10 cm-el volt kisebb a kelleténél... e-mailben jeleztem a problémát. Szintén elnézést kértek, hamarosan cserélik. 🚐

Egy jó azért van ezekben, minden bajság orvosolható, csak egy kis plusz energiába és időbe kerül... 😉

Öt gyerek - öt kerék

Négy gyerek - négy kerék volt egy időben a kormány szlogenje, de egy rendes kocsihoz pótkerék is tartozik ugyebár... 🤔

Hosszú ideig nem volt autónk, mert se megvenni, se fenntartani nem tudtuk volna miből. Ezért aztán nagyon edzettek voltunk, mert minden nap sok km-t bringáztunk. A két kislányt sokáig biciklis utánfutóban hordtam, ami esőben, szélben még jobb edzésprogram volt. 2014-ben aztán nagyot változott a világ - a devizahitelek rendezésével vissza tudtuk fizetni a teljes lakáshitelünket, megszabadultunk az adósságunktól. Ezzel együtt lehetőségünk nyílt más perspektívákban gondolkodni. Egyszer nagyon elegem lett belőle, hogy folyton eláztunk az esőben, és nekiálltam autót keresni. Két kedves pasi (az egyik öcsém és egy kollégánk) segített a vásárlásnál. Egy akkor 12 éves osztrák Opel Zafirát vettünk. Jó választás volt, bár pár hét után adagolót kellett benne javíttatni, ami nem esett túl jól... De utána szépen működött sokáig. Természetesen ezt-azt cserélni kellett benne. Aztán idővel mégis úgy éreztük, váltani kellene, hiába válnánk meg nehezen tőle. 

2019-ben jött a nagy bejelentés, hogy az állam 2,5 millióval támogatja a nagycsaládosok autóvásárlását. No jó, jó, de egy új kocsi így is iszonyú sokba kerül... hitelt felvenni meg őrültségnek tartok egy autóért. Azért addig furkált a gondolat, hogy nézelődni kezdtem Opelék háza táján. Nyár elején aztán úgy jártunk, hogy útközben cserbenhagyott a generátor, és papa-Dani mentőcsoport segített bennünket haza. Menet közben beszélgettünk, és papa bíztatott, vágjunk bele, ha kell segít. Oké. Júliusban, a 20. házassági évfordulónkat megint kecskeméti családi mozizással ünnepeltük, s ezt egybekötöttük egy autószemlével, tesztvezetéssel. Mindannyiónk tetszését elnyerte az új Opel Combo Life, úgyhogy gyorsan frissen meg is rendeltük. Az új év elejére ígérték, amikorra HajnalCsillagot is vártuk. Végül mindketten hamarabb érkeztek a vártnál. 😀 

Január hatodikán ebéd közben csörgött a telefonom, megérkezett az autó, mehetünk megnézni, papírokat intézni. Tizedikén (ekkorra vártuk KisCsillagot, aki már 2,5 hete velünk volt) el is mentünk. Egy hét múlva pedig haza is hozhattuk az RXZ-nket. Féltem kicsit tőle, mert nekem túl modern a működése, nagyobb a Zafiránál, meg a dízel után benzines. De már hazafelé kellemes élmény volt, hogy sokkal biztonságosabbnak éreztem a vezetését a sötétben a rossz 52-esen, mint a másikat. Nem vakítottak annyira el a szemből meg hátulról jövők sem, és stabilabb is volt. Azóta pedig folyamatosan szokom a méreteit, a váltóját, a tolatókameráját, egyéb extráit. Két hét használat után jöttem rá, hogy miért érzem úgy a piros lámpánál, mintha valaki meglökné a kocsit (holott nem áll mögöttünk senki) - müködik a start-stop rendszer, és megáll, majd újra indul a motor (a rádió mellett nem tűnt fel, hogy ez történt, mert nem hallottam a hangját, pedig nem volt hangos a zene sem). 😅 A kedvencem az, hogy az anyósülésnél ki lehet kapcsolni a légzsákot, és így oda tudom tenni a hordozót, ha egyedül viszem a picit valahová. 😊 Szóval nagyon élvezzük az új autónkat, s hálásak vagyunk érte, hogy lehetőségünk adódott rá. És még családi kölcsönt sem kellett kérnünk, mert mire ki kellett fizetni, éppen összegyűlt az ára. 😀🙏🤗 

A férfi

Ötödik gyermekünk születésekor harmadszor vágták fel a hasam. Nem azért, mert így akartam, vagy mert nem tudok normálisan szülni, csupán így hozta a kényszerhelyzet. 

A műtét utáni negyedik napon jöhettünk haza. Este örültem, hogy végre normálisan meg tudok majd tisztálkodni. Nagy nehezen bemásztam a fürdőkádba és óvatosan megmosakodtam. Ámde kiszállni onnan már nem tudtam. Ekkor kikiáltottam a férjemnek, hogy jól jönne a segítsége. Ott álltam a kádban vizesen, a sok infúziótól feldagadt, remegő lábakkal, az arasznyi műtéti sebemre lógó immár lakó nélküli löttyedt hasammal. Mire odaért, már zokogtam a kimerültségtől, fájdalomtól és tehetetlenségtől megsemmisülve. És ő nem azt mondta, hogy "hagyjál már, rosszul vagyok a látványodtól", hanem úgy vizesen megölelt, segített kimászni a kád magas falán, megtörölt és segített felöltözni is. Napokig. Egészen addig, amíg már egyedül is sikerült. 

Szó nélkül állt be a házimunkába is (már a babavárás ideje alatt is). Mosogatott, főzött, mosott, eltette a tiszta ruhát, takarított, bevásárolt... Nem azért, mert papucs, hanem azért, mert látta, hogy máshogy most nem működik az élet. 

A pici lány fürdetésére kizárólagos jogot tart fenn. Mert szereti és foglalkozni akar vele. Ha késő este még esetleg sír, és én már nem bírom, jön és kérés nélkül dajkálja, altatja. 

Hálát adok Istennek, hogy nekem őt adta ajándékul. 

Hogy mitől lett igazi férfi a férjem? Van egy csodálatos, családjáért élő, odaadó édesanyja, aki a hivatása mellett megszült és felnevelt 13 gyermeket. Ezt a példát látta maga előtt és eszerint él. Hálás érte a szívem. 💓