Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2016. december 31., szombat

2016-ról

Ez is elmúlt.
Sok érdekes pillanata volt.
Az év elején megpróbáltuk, hogy Barni és Klári szemölcsit lézerrel levetettük - így hátha végleg eltűnnek - sajnos nem jött be. Én nem tudom milyen vírusaik vannak, de semmivel nem lehet kiirtani őket.
Karácsonyra színházjegyet kaptunk, kettesben Zsomborral, amit januárban válthattunk be. Sajnos ismét meg kellett állapítani, hogy a színház, melyben jártunk nem éppen a művelődés fellegvára. A színészi teljesítmény nagyszerűségét sárba tiporta a káromkodások és Istenkáromlások tengernyi özöne, mellyel telis-tele volt a darab (nem tudom mért így kellett, hiszen magyarul számtalan módon lehet kulturáltabban is káromkodni).
Jártunk egy koncerten is Kunszentmiklóson, ahol a református templom alakult át színpaddá az Omega együttes lábai alatt. Erről az érdekes élményről korábban beszámoltam.
A tavasz Zsombor egyetemi tanulmányainak befejezését elősegítő momentumokkal járt. Nagyon boldogok voltunk, mikor átvette újabb diplomáját. 
Közben folyamatosan jártunk pedagógusminősítésekre is - azért többesszám, mert én viszem Zsombort mindenhová. Ezek számomra is tanulságos és hasznos alkalmak, annak ellenére, hogy csak elviszem, aztán félrevonulok a magam dolgára egy csendes zugba, hiszen a munkájukba nem nézhetek bele. 
Janka Pünkösdkor konfirmált, tanév végén elballagott, aztán elkerült Kecskemétre az én régi jó almamaterembe. A közösségben jól érzi magát, sok mindenben tevékenyen részt vesz, s lassan belejön abba is, hogy itt kicsit többet kell tanulni. Egyszóval jó helyen van, a helyén van. 
A nyarunk munkával telt - táborok tömegei, iskolatörténet adatainak összeszedése, levéltárazás (mennyi érdekesség volt ott!!!), lakásbővítés. 
A nyár számomra legkiemelkedőbb négy napja a kórussal Erdélyben tett utazásunk ideje. Felejthetetlen emlék marad.
Ősszel meg kellett szokni, hogy Janka koleszos, tehát ehhez az életmódhoz kell alkalmazkodni. A két kislány zeneiskolába jár a városba, hetente kétszer zongorázni. Nagyon jó tanárnőhöz kerültek, kedves és rendkívül jó pedagógus. Szolfézsból felmentést kaptak, azt én próbálom beléjük tölteni, aztán majd vizsgáznak belőle. Tanulnak furulyázni is, azt a suliban én tanítom szakkörön, énekórán. Ügyesek, sokat fejlődtek. Mindketten szerepeltek a karácsonyi koncerten és az iskolai műsorban is zeneszerszámukkal. Jankának novemberben sikerült citeratanárt találni Kecskeméten, szereti, sok újat tanult ezalatt a rövid idő alatt is tőle. 
Őszi szünet óta teljes volt itthon a felfordulás - mindenki költözködött egyik szobából a másikba - utoljára mi a régi gyerekszobába. Annyi lomunk van, hogy nem győzünk helyet készíteni és találni mindennek. De végre, újra, nekem is van egy kis eldugott sarkom, ahol csöndbe és nyugalomba elvonulhatok, amikor csak kedvem tartja. Ez évek óta nagyon hiányzott... Lassan a helyére kerül minden, bár még néhány polc elkészítése hátravan. 
Ősz elején vírusos lett a honlapjaink tárhelye, újra kellett rakni az egészet. Rengeteg plusz munka volt vele, azóta se tudtam még utolérni magam sok mindenben, amit fel kéne tenni a honlapokra. Majd azért lassacskán alakul. 
Barni továbbra is kajakozik, heti két edzésre jár. Nagyon kamaszodik... Azért jó fej, csak néha kicsit sokat háborúzik (játékból). Egyre lustább a testedzését tekintve, amivel fordított arányban növekszik a kütyüzés mennyisége. Az iskolában is kénytelen voltam kiosztani rossz jegyeket neki, mert kütyüzött tanulás helyett s rossz lett a dolgozata, mondtam is, hogy még egy ilyen és a kütyüket elkobozom. Azóta rendesen tanul.
Mártinak igen kevés az önbizalma, mindenért nyavalyog, amit egyébként szeret csinálni (például a zenei tevékenységek). Pedig nagyon ügyesen zongorázik, furulyázik és a szolmizálás is meglepően jól megy neki. Viszont nagyon szorgalmasan és kitartóan küzd, ha a fejébe vesz valamit, amit meg akar csinálni. Szívesen segít is.
Klári lazán jól veszi az iskola akadályait, már Kipp Koppot olvas és Geronimo Stiltont. Ügyesen számol, nem kér segítséget a leckében, hanem pikk-pakk megcsinálja. Két baja van, hogy állandóan fáradt, és sokat unatkozik, mert gyorsabb a többieknél. 
Szép évünk volt, mozgalmas, három keresztelővel a tesóimnál, sok-sok tennivalóval, időhiánnyal. Feladtam, hogy minden tip-top legyen, mindig legyen rendes ebédünk, mert nem megy. Inkább igyekszem többet pihenni, hogy ember maradhassak, a többi meg megvár. Sok dologért lehetek és vagyok hálás Istennek. Nagyon sok mindent kaptunk, amire nem is számítottunk, nyugalom és béke honol falainkon belül. Most már lassan rend is.

Karácsonyi koncert

Történt pedig, hogy az őszi fellépések végeztével, az előző éviekhez hasonlóan karácsonyi koncertre szerettünk volna készülni a Nőikarral. Éppen, amikor az első megbeszélést tartottuk volna ez ügyben, megjelent a próbánkon a helyi vegyeskar vezetője (aki egyben a katolikus kántor; a vegyeskar pedig katolikus kórusnak indult pár éve, aztán különös véletlenek folytán általnevezték világivá...). Szóval az említett fiatalember megjelent, egy erősítő személyzettel s felvetette az ötletet, hogy a katolikus egyház szokásos adventi koncertjén énekelhetnénk együtt, a helyi kórusok az ő templomukban. Eddig minden évben valaki vendégszereplő kórusokat hívott, az idén valamiért ránk lett volna vágyódása. Én inkább hallgattam, meg hallgattam... a többiek meg olvastak az arcomról... (Mégis hogyan vetemedhet rá, hogy minket hívjon, amikor pár éve, amikor idekerült, az első adventi koncertet velünk szervezte, két helyszínen is, amiből az egyik egy üzleti cserealkuja része volt, s akkor azt hallottuk vissza a minden bizonnyal leghitelesebb csatornán keresztül -ami a felesége szája-, hogy a helyi, második koncertet már nincs is kedve végigcsinálni velünk, mert úgy leégettük őt ott, ahová vitt minket. -- Pedig ez nem is igaz, szerintünk ott is jól sikerült a fellépés.) Aztán közben az is kiderült, hogy a Népdalkört is várják a szóban forgó adventi eseményre, meg van AZ Iskolának is (mármint a másiknak) énekkara, ők is mehetnének. Én még mindig csak hallgattam. Aztán valaki más felvetette, hogy van a Refinek is énekkara - talán ekkor szólaltam meg először: - Igen van, amióta csak az iskola létezik... Szóval kitalálták, hogy milyen szép is lenne így együtt énekelni egy koncerten, minden kórusnak együtt. Persze a katolikus egyház égisze alatt. Én meg csak morfondíroztam magamban - Hogyan gondolta ezt a fiatalember, hogy a református kántorhoz ilyen ötlettel állít be? (Mert, még ha jóban lennénk egymással, de!) Ráadásul nem küldhetem el melegebb éghajlatra, mert akkor megesznek a többiek, pedig megfogadtam évekkel ezelőtt, hogy én ezzel az emberrel soha többé nem vagyok hajlandó együtt dolgozni (nem a vallása miatt!). -  Mikor aztán először megszólaltam, akkor csak annyit mondtam, hogy rendben, tényleg szép lenne a kórusoknak egy közös koncertet szervezni, de nem a katolikus templomban, hanem a Művelődési Házban, semleges és fűthető(!) terepen. Hála Istennek, voltak, akik mellém álltak ebben a kérdésben. A fiatalember is olvashatott az arcomról, mert miután nem kapott egyértelmű beleegyező választ, elment, hogy majd jelentkezik. Megkereste a Népdalkört is, meg a Művház vezetőjét is. Igyekezett a maga malmára hajtani a vizet mindenhol. Azzal viszont nem számolt, hogy a Népdalkör vezetőjével én is sűrű megbeszéléseket tartottam ez ügyben, ráadásul egyezett a véleményünk is. Pár hét múlva újra megjelent, de egyértelműen mondtuk, mi csak a Művházban éneklünk velük, ha ezt akarják. De ő oda nem szervez koncertet. Pedig szervezzen, ha már kitalálta! Jó, akkor két külön koncert lesz, de mivel ő találta ki, a szervezés joga és kötelessége őt illeti meg. Megbeszéltük a közös karácsonyi koncert időpontját, megbeszéltük, mit lehetne közösen énekelni, még kottát is adtam neki a kánonból, amit eredetileg magunknak másoltam le és éppen kéznél volt. Felvállalta, hogy bizonyos dolgokat megbeszél a Polgármesteri hivatalban is ez ügyben (plakátnyomtatás pl.), meg beszél a többi énekkarral. Ebben maradtunk. (Közben a Népdalkörben addig forgatta a dolgokat, míg a vezetőjük akarata ellenére is belement a katolikus templombeli koncerten való éneklésükbe - elkeveredett  a két koncert között.) Elkezdtünk készülni a Nőikarral, meg a gyerekekkel is. Közben én beszéltem a másik suli kórusvezetőjével is (akit ő nem keresett meg), kiderült, ők nem tudnak jönni. Beszéltem a Művház vezetőjével is, s kiderült egy kisebb szókiforgatás a témában (mért nem csodálkoztam???). Aztán pár hét múlva kérdeztem azokat a kórustagjaimat, akik ott is énekelnek, hogy szervezkedik-e a fiatalember? Ő? Ja, nem, hát megmondta, hogy nem fog.... Na, ekkor kissé felment bennem a pumpa. Ez a "fogjuk meg és csináljátok" című történet. Kitalál valamit, de ha már egy kicsit nincs ínyére, akkor nem érdekli, mi lesz belőle, lesz-e egyáltalán valami. (S miután nekiálltunk a végleges szervezésnek, még hivatalos meghívót is várt volna, hogy énekeljenek a kórusával azon a koncerten, amit már megbeszéltünk és neki kellett volna megszervezni...)
Szóval, miután így alakultak a dolgok, úgy döntöttem, akkor is megszervezzük a koncertet, ha nem mi találtuk ki. A kórustagjaim, volt diákjaink, a Művház dolgozói nagyon sokat segítettek, nagy összefogással létrejött a koncert és a terem díszbe öltöztetése. És bizony, ha már rám maradt, akkor a saját szájam íze szerint szerveztem meg. Szerepelt a három felnőtt kórus, szerepelt a másik suli egy kis hangszeres és énekes csapata, versmondói, és szerepeltek a mi iskolásaink is (énekkar, hangszeresek és Janka, mint már végzett, de jól citerázó volt diákunk). Mindezt Kodály Zoltán születésnapján, az ő idézeteivel fűszerezve, mégis Karácsony jegyében.
Szépen sikerült, voltak megható pillanatai és voltak bakijai is, mint minden rendes koncertnek. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk. Az iskolánk énekkarától (mármint Refi!) egyenesen el voltak ájulva sokan - nem gondolták, hogy ennyi jó hangú gyerek van a suliban, ilyen szépen tudnak énekelni, ráadásul fejből és még hangulatosan is. Klárival négykezest zongoráztunk, néhány furulyásom ügyesen megtanult pár hét alatt karácsonyi dalokat, pedig a legtöbben az idén kezdtek furulyázni - sőt, még egy dalt 3 szólamban is fújtunk. Abban a pillanatban úgy éreztem, most éppen beérett a munkám egy kis gyümölcse, s rendkívül büszke voltam a gyerekekre, amit nem is rejtettem véka alá. 
Nagy és örömteli munka volt ez mindkét kórussal, széppé tette a késő őszt, az adventet a készülődés - minden egyéb hozzáállás ellenére is. És ami a legfontosabb: sokak számára szereztünk örömteli, meghitt pillanatokat. Ezért érdemes csinálni. 😉

Zemplénben jártunk a kórussal



   Nőikarunk meghívást kapott Vámosújfaluba, a november 19-én rendezett Református Bálba. A meghívást húgomtól kaptuk, aki középiskolás korában énekkarunk tagja volt, s most férjével ebben a kis zempléni faluban lelkészek.
 Gondoltuk a hasznosat összekötjük a kellemessel, és a fellépés előtt kirándulunk egyet, hiszen nem mindenki járt még azon a vidéken. Három autóval indultunk útnak. Utunk az Északi-középhegység lábánál vezetett végig, így sokáig gyönyörködhettünk a hegyek látványában. Szerencsen igazi élmény volt a „városkapu” látványa, mögötte a körforgóban kialakított hármas-dombon álló kereszttel, mely nemzeti címerünk alapján készült.
    

Délben értünk Sárospatakra, ahol egy kávézóban pihentünk meg a hosszú út után. A rövid pihenőt séta követte az „Iskolakertben”. Ez a kert a Református Kollégiumhoz tartozik, hatalmas fákkal, avarillattal, a városhoz kötődő híres emberek szobraival (Lorántffy Zsuzsanna, Csokonai Vitéz Mihály, Egressy Béni, Pécsi Sándor és még sorolhatnánk). 
  
    Egy órára mehettünk a Református Kollégium Könyvtárába, ahol egy kedves idegenvezető mutatta be nekünk a könyvtár igen különleges dísztermét, annak történetét, legérdekesebb kiadványait. A hely hangulata annyira magával ragadott mindenkit, hogy alig tudtunk tovább indulni.  A könyvtár után az Iskolamúzeumot tekintettük meg – Lorántffy Zsuzsanna hímzéseivel, a kollégium hajdani tanítási eszközeivel (fizikai kísérleteket bemutató eszközök, laterna magica, 3 dimenziós képet alkotó eszköz…), Dr. Újszászy László üveggyűjteményével. Érdekes kiállítás volt – pedagógusaink bizony alig tudtak innen is továbbindulni. Pedig volt még tervünk a délutánra vonatkozóan. 

 
   Következő állomásunk a Sárospataki Vár volt. Megtekintettük a Rákóczi Múzeum gazdag kiállítását, majd idegenvezető segítségével a Vörös-tornyot is. Idegenvezetőnk nagyon gyorsan kiderítette, hogy mi egy kórus vagyunk, sőt a bálról is tudott, ahová készülődtünk, s így a torony több helyszínén is megénekeltetett bennünket. Csodás akusztikája volt a helynek, megkapó volt énekelni benne. Éppen szürkület előtti utolsó pillanatokban értünk fel a torony tetejére, ahonnan így varázslatos látványban volt részünk.
 A vár után szállásunkat vettük célba – Vámosújfaluban, a Búzavirág Alapítvány vendégszállásán vártak már bennünket. Ez az alapítvány vak és gyengén látó felnőtteknek biztosít védett munkahelyet, lakást. Sok mindennel foglalkoznak – kerámiakészítés, szövés, vesszőfonás, de van önellátó kertészetük is. (Az idén a Gróf Teleki Napon is találkozhattak velük, akik ott voltak.) Kis birodalmuk elbűvölte kórusunk tagjait.
  Miután rendbe szedtük magunkat, elindultunk a Faluházba, ahol a bált rendezték. Kedves fogadtatásban volt részünk. Rövid beéneklés és helyszíni próba után már érkeztek is a vendégek. Kisgyermekek szavalatai után következett fél órányi műsorunk, majd a finom vacsora. Közben igyekeztünk még vásárolni a tombolából, hiszen sok értékes nyeremény sorakozott a színpadon (ezekből később szép számmal nyertünk is). Vacsora közben már szólt az egyszemélyes ifjú zenekar, mely kedves dalaival remek hangulatot teremtett. Alig vártuk, hogy kiürüljenek a tányérjaink, és elsőként mentünk táncolni. Nagyon jól szórakoztunk.

Vasárnap reggel még bekukkantottunk a „Vakoda” boltjába, és nagy nevetések közepette kipróbáltuk a sokszemélyes kerékpárt, majd útnak indultunk. Egészen a szomszéd faluig, Tolcsváig, annak is egy neves Pincéjéig, mely a Sajgó család tulajdona. Itt kóstolgattuk Hegyalja terméseit, akadtak vásárlók is közöttünk. A pincejárás után két kocsival elindultunk hazafelé, a harmadikkal még kirándultak egy kicsit Regécet, Vizsolyt útba ejtve.
  Tartalmas hétvégénk volt, a fellépésünk mellett is sok élményben volt részünk. Köszönjük a meghívást!

- Ez az írás a helyi újságban is megjelent. Kicsit elkéstem a beszámolóval, most sikerült pótolni. - 

2016. október 24., hétfő

Pillangó Cirkusz

Egy film azoknak, akik úgy gondolják, értéktelen, céltalan, értelmetlen az életük.
 .... Mert talán mégsem az...
Főszerepben: Nick Vujicic


"- És te? A születés átka! Az ember, akiről el lehet mondni, hogy Isten hátat fordított neki. 
- Hagyd abba! Mért mondod ezt?
- Mert te ezt hiszed el. Csak meg kellene látnod, hogy a szépség a szenvedésből fakad.
- De ők különböznek tőlem!
- Igen, és ez a te előnyöd. Ha megküzdesz érte, dicsőséges győzelmed lehet."

Október 23.

Az előző héten énekórákon beszélgettünk kicsit az ünnepről, miről is szól. A legnagyobbaknak sok történetet is meséltem - volt köztük családi történetek tömkelege és olyan is, amit olvastam. Mert nem tudják, nem értik miért van ez az ünnep, fogalmuk sincs, miről szól, mi előzte meg és mi követte. Megdöbbenve hallgatták, milyen világ volt akkoriban. El sem tudják képzelni, milyen lehetett akkor élni, hiszen sohasem tapasztaltak hasonlót.
Nálunk a nemzeti ünnepeken hagyományosan valamelyik iskola adja az ünnepi műsort. Most nem így történt. Az ünnepi Istentisztelet után kint várakoztunk a koszorúzásra várva, és hát beszélgettünk kollégákkal. Azt mondja egyikük - olvasott (vagy hallgatott?) egy felmérést, miszerint a magyarok 53%-a nem tudja mit ünneplünk ezen a napon, és aki tudja, annak is nagy része nem méltatja annyira a múlt hőseit, hogy részt vegyen egy megemlékezésen. Szomorú, de tényleg ez a tapasztalat. Korábban a koszorúzás és az ünnepi műsor együtt volt kint az emlékműnél, s mivel iskolások adták a műsort, ott voltak a gyerekek is. Most csupán a koszorúzás volt kint, s szégyenszemre majdhogynem csak azok voltak ott, akik koszorút helyeztek el, rajtuk kívül még vagy 10-20 ember. Már ezen megütköztem. Az ünnepi műsor a Művelődési Házban volt, egy vándortársulat jött el és hozott nekünk valamit az ünnepről - semmit nem tudtunk, milyen lesz, mi várható. Ennek ellenére a terem majdnem teljesen megtelt. DE alig láttam ott gyereket. Néhány pedagógus vitte el a gyerekét (mi is), aztán ennyi. Így fog felnőni a következő nemzedék - előbb-utóbb nem lesz aki emlékezzen????!
Pedig ami az előadáson történt, fantasztikus volt. A Szent Mihály Szekere Vándorszínház hozta el ünnepi összeállítását hozzánk. Bravúros zongoradarabok - hangulatukban maximálisan passzoltak a szövegi mondandóhoz, történésekhez, ragyogó hangú operaénekes énekei (musical, népdal, popdal...), versek, prózai idézetek tökéletes logikai sorrendbe fűzve, nagyszerű színészi előadásban. Sosem hallottam így az "Elindultam szép hazámból"-t énekelni. Varázslatos volt. S eszembe jutott, hogy Bartók Béla, mielőtt a II. világháború üldöztetései miatt elhagyta az országot, a búcsú-hangversenye végén ezzel a dallal búcsúzott az országtól - akkor még nem tudta, hogy örökre. Sosem hallottam így, s talán sosem értettem ennyire Márai Sándor: Mennyből az angyal c. versét, mint ahogy itt előadták. Nem egyszer szökött könny a szemembe az előadás folyamán. De derűre is volt ok, mikor '56-os humormorzsákat is megosztottak velünk, hogy lám, derűs oldala is volt a forradalomnak... A végén Márti megkérdezte - Anya, miért sírsz? S furcsállta a válaszomat - Mert olyan szép, amit hallottunk!
Az biztos, hogy nem sok előadás fogott meg ennyire, mint ez. Csak ajánlani tudom, hogy akinek van lehetősége rá, nézze meg. Művészileg is profi előadás, mondandójában is páratlan összeállítás és abszolút nemzeti öntudatra nevel. Tanulj a múltadból, ismerd a történelmedet magyar!

Amatőr vagy profi?

Bő egy hete kiállítás nyílt itthon, a Művelődési Házban. Helyi amatőr festők és kézművesek, egyszóval alkotók kiállítása. Egyikőjük a kórusunkban énekel, így, miután szívélyesen invitált bennünket a megnyitóra, Jankával el is mentünk. És biza, hogy nem bántuk meg! Először is, olyan megnyitóbeszédet hallottunk, ami ritkaságszámba megy összeszedettségében, mondanivalójában és előadásában is, ez már önmagában is megérte volna. De a lényeg ezután jött. Mikor végigtekintettük az alkotásokat, azt kellett mondanom, hogy ezek az alkotók csak azért amatőrök, mert nem ebből élnek, nem ez a hivatásuk, hanem csak a hobbijuk. Mert egyébként profi, művészi képeket, alkotásokat láthattunk. Szóval szenzációs, micsoda tehetségek élnek itt közöttünk, nagy élmény volt ezt tapasztalni, látni, s öröm, hogy ez valakinek az eszébe jutott és megszervezte a kiállítást. 
Azóta elvittem az osztályomat is (7-es kamaszok), és őket is lenyűgözte a látvány. Miből másból lehet a legtöbbet tanulni, ha nem az ilyen személyes megtapasztalásokból? Amikor egy könyvelő fényképszerű, profi ló-illusztrációkat rajzol ceruzával, amikor egy altatóasszisztens életteli, csillogó, vidám festményekkel gyógyítja a mindennapi fárasztó munkája után önmagát, amikor egy édesanya éjszakánként fantasztikus tájképeket fest az ujjával, egy kommunikációs szakember csodás nyakékeket fűz gyöngyből és egy egyetemi hallgató egyéni, igényes, megkapó evőeszközöket, ékszereket készít gyurmából... Amikor valaki értelmesen tölti el a szabadidejét, úgy, hogy az önmagának és másoknak is a hasznára és gyönyörűségére válik. Ez az igazán jó példa.






Kisfilm a megnyitóról: