Karácsony a Nőikarral

Korábban is terveztük, de az idén meg is valósítottuk. Advent negyedik vasárnapján karácsonyi koncertünk volt.

A dalok egy része adott volt egy korábbi fellépésről, amit kint a téren énekeltünk pár éve. Egy másik részére az az ötletem támadt, hogy járjuk kicsit körbe a világot. Így tettünk egy kis körutazást - Németország, Franciaország, Finnország, Mexikó, Anglia dalainak bevonásával. A maradék részébe pedig igyekeztem belecsempészni az ünnep lényegét, keresztyén mondanivalóját - persze az összes dal válogatásánál fontos volt az üzenet, amiről szól. 

Kivételesen tanultunk éneket spanyolul (nagyon elnyerte tetszésünket ez a nyelv - segítségünk is volt ebben a tanulásban egyenesen Mexikóból!), pedig nem szeretünk idegen nyelveken énekelni, ne legyen ciki a rossz kiejtés... és tanultunk éneket angolul is, igaz, ez egy nagyon ismert dal volt. 

Lassacskán elkészültek a kíséretek is - zongora, furulya, dob, csingilingik, amik varázsköntöst adnak a daloknak. Ráadásul az elektromos zongoránknak sokféle hangszíne van, ami most nagyon jól jött. Persze, mivel ezen eszközök nagy részét én kezeltem, jó sokat bénáztam is - melléütések, besípoló, sőt a kellőhöz képest más hangokat kiadó furulya... ez van, sajnos nem vagyok előadóművész, ha szerepelnem kell, biztosan nem tudom úgy eljátszani a dolgokat, ahogy egyébként odahaza megy... 

Kata elküldte a szövegét, amivel készült az előadásra... hihetetlen volt, de annyira odaillő gondolatokat közölt benne, hogy teljesen megdöbbentem - bizony sok könnyet csalt ki vele később többek szeméből.

Kaptunk egy felajánlást is, Kata nagynénje fényképeiből állíthattunk ki néhányat az aulában, hogy a koncert után megtekinthetőek legyenek. Gyönyörű fényképekről beszélünk itt most... :-)

Ildi végül elvállalta, hogy elmondja a Kata által kiválasztott verset - hú de jó volt az is, ahogy előadta! :-)

A nagy napon ebéd után jött a banda, elkészítettük a terített asztalt, gyakoroltunk egy kicsit, az egyik öcsém segített a diavetítésben is, amit ideszántam. Aztán elkezdett szállingózni a hallgatóság. 

Felmentünk a színpadra, énekeltünk. Én  zongorától alig hallottam az éneket, de lent arányosan szólt. Janka citerázott, Klári itt is elénekelte a karácsonyi énekét... :-) A végén együtt énekelt velünk a nézőközönség is. 

Voltak hamis hangjaink, ó nem is kevés... Mégis láttunk meghatott könnyeket, megérintett lelkeket. A koncert után sokan maradtak beszélgetni, falatozni, jó volt a hangulat. Nem értem, hogyan működik ez. Nem vagyunk tiszta hangú sztárkórus (egyre inkább nem vagyunk azok), nem éneklünk hatalmas, nehéz kórusműveket, mégis meg tudjuk érinteni az embereket, tudunk színt vinni az életükbe...

Kata beszámolója

Karácsony az iskolánkban

Idén mi voltunk az ünnepségért felelős tanárok a párommal. Ez alkalommal valami mást szerettem volna, mint a megszokott.

Annyira pogány már a világunk, tele van a fenyőfa-ünneplésével, az erőket meghaladó hatalmas ajándékokkal, a bőséges asztalok előtérbe helyezésével, a Jézuskázással, aki az ajándékok hozataláért felelős csodalény - csak éppen a lényeg marad ki belőle.

Igyekeztem ehhez a lényeghez eljutni a műsor összeállítása során, s remélem, hogy sikerült is. 

Próbáltam kevés szereplővel dolgozni, gondolván arra, hogy biztosan az betegszik meg, akinek nem kéne, igyekeztem az énekkarosokon kívül válogatni a színpadra lépőket, hogy minél többen legyenek mégis megmozgatva. Egy versmondóm valóban megbetegedett, így Barninak két napja volt, hogy megtanulja helyette a verset - szegény gyerek... de azért ügyesen helytállt! :-) Készültünk egy árnyjátékkal, amire minden nap próbáltunk az utolsó két hétben - nagyon lelkes kis gárdával, akik végül az egyik legmeghatározóbb élményt nyújtották a műsor során. Bevontam a legkisebbemet is, akivel hónapok óta tanultuk, gyakoroltuk gyerekkorom egyik legkedvesebb karácsonyi énekét - tündérien, bátran énekelte el. A vele való készülés volt az adventem egyik fénypontja :-). 

A díszítés is a mi dolgunk volt. Nagyon egyszerűre gondoltam. Van egy ügyes kezű kolléganőnk, akinek egy korábbi ötletét felhasználva (téliesítve) készült az alapgondolat. Megkértem, hogy készítsen néhány hópelyhet is - fantasztikusak lettek! Persze én is készítettem kisebbeket, más fajtákat. Szerdán aztán indult a díszítés. Hála Istennek, segítségem is akadt benne, így is sokáig tartott. Közben zenét hallgattunk, és nekem ott indult el az ünnepi hangulatom. Jó volt díszíteni, zenét hallgatni, beszélgetni közben. Nem voltam ideges az egésztől, pedig lehettem volna. Inkább békesség és öröm volt bennem. 

A pásztorok ruhája a fellépés napján került elő, Mária és József az otthon talonban levő ruhaanyagjaimba öltözött - nem kapkodtuk el... de nem is idegeskedtünk vele. És minden szépen alakult. Mindenki ügyesen tette a dolgát. 

Csak Janka veszett el. Már kezdődött az alkalom, gyerek sehol... Hol lehet? Nem látta senki... Ő nem ilyen eltűnős... Mi van??? Mama elindult megkeresni... kiderült, hogy elaludt a vendégszobában és Barni nem keltette fel, sőt azt is elfelejtette, hogy Janka megkérte erre, és egyáltalán, hogy ott van a vendégszobában... :-) Mire szerepelnie kellett, odaért :-) 

Az énekkarosaim lelkesen énekeltek, szebben, hangosabban, mint szoktak. Egyre inkább úgy érzem, hogy érik a vetés, a velük való munka egyre jobban hozza a gyümölcsét. Persze van még hová fejlődni. A videofelvétel mondjuk nem ezt támasztja alá, de hozzátenném, hogy megint azok álltak legközelebb a kamerához, akiknek nem kellett volna - én meg erre már éppen nem figyeltem oda...

Mégis úgy érzem, hogy szép ünnepségünk volt, lelkekhez szóló :-)

Kecskeméten ... ismét

Rég volt ilyen, hogy egy hónap leforgása alatt háromszor is megyeszékhelyünkön jártunk volna. December közepén volt a megyei matematikaverseny díjkiosztója. A tavalyi esztendő után, az idén is jelenésünk volt ezen az alkalmon, mivel Janka ismét bejutott a korosztályában az első tíz közé. Sőt, javított is, mert idén kilencedik lett - a sok kecskeméti mellett... Zsúfolt héten (sőt napon) volt ez a jeles alkalom, mégis szívesen mentünk. Nem csak a büszkeség miatt.

Tavaly is az ÉZI-ben volt a díjkiosztás, és maradandó emlékként őrzöm a csilingelő gyerekkórus hangját, akik akkor énekeltek. Így már előre készültem rá, hogy vajon mi szépet fogunk most hallani. Kodály Karácsonyi pásztortánca után egy afrikai éneket adtak elő a lányok... fantasztikus volt :-) 

A másik, amiért jó volt ott lenni, egy-két találkozás volt. Gimis osztálytársam kisfia is szép eredményt ért el a versenyen, velük is összefutottunk, és egyik főiskolás csoporttársam kisfia is remekelt az idén is (tavaly is). Jó volt velük is találkozni, beszélgetni - főleg ilyen jeles alkalomból!

Kecskeméten Adventben

Októberben Nagykőrösön kaptunk egy meghívást Kecskemétre, Advent első vasárnapjára. Így történt, hogy némi bizonytalanság után egy autónyi társasággal elindultunk. Családtagjaimon kívül velünk tartottak lányom barátnői és még egy gyülekezeti tagunk, aki mindenhová elmegy, ahová lehetséges. 

Kicsit korán érkeztünk, így megnéztük a kezdődő karácsonyi vásárt a főtéren. Szép nagy forgatag volt, igen tetszett a lányoknak.

Végül betértünk a templomba. Nekem olyan volt, mintha ismét hazamennék - azért négy évig nekem is otthonom volt az a templom. Az otthon-érzést az is erősen biztosította, hogy rengeteg ismerős arc jött velünk szembe, aki felismert, az lelkesen mosolygott is, volt, aki odajött hozzánk. Jó érzés volt, hogy örülnek nekünk.

Jó volt együtt énekelni, jó volt hallgatni az orgonát, kicsit rendhagyó módon, jó volt együtt úrvacsorázni a jelenlévőkkel, jó volt a záró szeretetvendégségen ott lenni. 

Vicces volt, ahogy valaki arcán azt láttam, hogy felismer, de ott volt a döbbenet is, hogy hogyan kerülök én oda a kis csapatommal? (Na, ő nem kecskeméti volt...) 

Összességében nagyon jó élmény volt, remélem, máskor is lesz lehetőségünk elmenni! :-)

A Kecskeméti Online beszámolója

Hú, mit találtam! :-)

Egy kis nosztalgia... :-)

Eljött az a nap is, hogy a nagylányunk középiskolát látogatott (velünk együtt), hogy megnézze, hová is készül jövőre. 

Az intézmény részben adott volt - anya almamátere. Bár némi kételyeink voltak a dologgal kapcsolatban - már nem olyan, főleg a lelki életet tekintve, mint 20 éve, ami engem eléggé aggasztott. Meg hát már az épület sem ugyanaz, mert időközben nagy költözködés volt. Apa meg egyáltalán nem is ismerte az iskolát.

Kedden volt a nyílt nap, amire nagy kíváncsisággal mentünk el. Beültünk reggeli áhítatra, ahol a lelkész rögtön kiszúrt minket (egy évvel alattam járt gimibe). Aztán a folyosón szinte azonnal összefutottunk az osztályfőnökömmel is. :-) Volt nagy meglepetés, meg örömködés. :-) 

Amíg várakoztunk, egy klassz vetítés volt a suli szépségeiről - merthogy fantasztikus maga az épület (is). Aztán jött igazgató néni (számomra ismeretlen), és elmondta a tudnivalókat. Ki volt téve, hogy a nap során melyik órában milyen tanárok óráit lehet látogatni. A tanárok minden szünetben felsorakoztak a díszteremben, és lehetett velük vonulni az órákra. Néztünk biosz órát (tanárnő engem is tanított -kémiára-, és mondhatni semmit nem változott az elmúlt két évtized alatt) - lendületes, vicces, tudományos volt, egy fél pillanat alatt újra a 20 év előtti padban éreztem magam :-). Aztán néztünk földrajzot is (tanárnő szintén tanított engem is - ő azért változott is (kinézetét tekintve), de a kedvessége, segítőkészsége ugyanaz, mint volt. Aztán néztünk matekot is. Lánykánk ezt élvezte a legjobban. Ő is csinálta a feladatokat a kilencedikesekkel együtt - mindet sikeresen! :-) Én meg közben élveztem a tanárnéni vonásaiban felfedezni hol az édesapját, hol az édesanyját, akik az én gimis korom részei voltak. 

Ezután ketté váltak útjaink - apa és lánya kémiai laborgyakorlatot nézett végig (amiről aztán hosszasan, lelkesen áradozott), én meg az osztályfőnökömmel beszélgettem egy jót. Kiderült, hogy most van végzős osztálya, tehát elképzelhető, hogy ha a lányom bekerül a gimibe, ő lesz neki is az ofője. :-) Nagy poén lenne! :-)

Elmentünk a koliba is, ahol szintén kedves ismerős vezetett minket végig az azóta szintén megváltozott - megújult kollégiumon. Ettünk egy fincsi ebédet is, aztán emésztve a napot hazatértünk.

Megnyugodtunk, hogy nem olyan rossz a helyzet, ahogy én azt gondoltam, vannak itt igen jó dolgok, nem csupán lelketlen versenyistálló az intézmény. Láttatok pl. már valahol Forest Gump padot, ahol egy bonbon kíséretében szabadon lehet beszélgetni az ott ülő pedagógussal? Vagy találkoztatok már Élő Könyvekből álló könyvtárral? ... szóval igen tetszett a napi tapasztalat. Arról nem is beszélve, hogy megismertek, kedvesek voltak, örültek nekünk :-). 

Megmutattam a lánynak a tablónkat, és a keresztanyjáékét is, ami a mienkkel szinte szemben van - legalább ott emlékezhet rá...

Bízom benne, hogy jó helye lesz ott, ha sikerül bekerülnie, amihez minden esélye meg is van, mert okos, szorgalmas gyerek :-).

Tiszakécskén jártunk

Tegnap Tiszakécskén jártunk a Református Iskolák XII. Mesemondó, Meseíró, Szépíró és Kézműves Találkozóján. 11 gyereket vittünk a suliból (ebből kettő az enyém meg még három az osztályomból is). Egyébként 30 iskola 260 diákja vett részt a találkozón.

Féltem a reggeli ködtől, mert én voltam az egyik sofőr - de hála Istennek, Kecskemétig semmi, utána is kisebb tejföl volt csak. 

Szeretném elismerésemet kifejezni a szervezők felé - hatalmas élmény volt ott lenni! Szívélyesen fogadtak mindenkit. Már a parkolónál odajöttek az önkéntes diákok segíteni, akik aztán az épületben is elkalauzoltak minket. A helyi pedagógusok mindenféle mesehőssé alakultak át erre a napra különféle jelmezek segítségével (a legizgalmasabb a hatalmas orrú banya volt :-) .) Mindenki kapott tízórai szendvicset, teát. Finom ebédet kaptunk, és hazaindulóban még egy hamuba sült pogácsás tarisznyát is némi enni- és innivalóval. Minden résztvevő kapott egy cserép-medált is ajándékba. 

A rendezvény áhítattal kezdődött a templomban, aztán elvonultunk a korosztályok és események szerint kijelölt termekbe. Én Mártival mentem, mert ő volt a legkisebb. Barni ügyesen bement egyedül a saját helyére. Márti eléggé izgult, de azért elmondta szépen a meséjét. Helyezést nem ért el, mert hát voltak ügyesebbek :-). Barnit nem sikerült meghallgatnunk, viszont ő Bronzminősítést kapott, tehát 3. helyezett lett :-).

Miután végeztünk, volt egy kis szabadidőnk. A gyerekek végre felszabadultak, és úgy kergetőztek az iskola udvarán. Mi meg attól féltünk, fel ne lökjék, össze ne törjék a kiállított agyagfigurákat. Ezek a figurák egyébként szenzációsak voltak. Egy sorozat a Holle anyó meséjét mutatta be hosszú soron, egy másik a Békakirály meséjét illusztrálta. 

A zárás ismét a templomban volt, ahol az iskola énekkara is énekelt nekünk a hosszadalmas díjkiosztást fellazítva. Szépen, ügyesen énekeltek :-). 

Nagyon büszke vagyok a lányaimra (mármint az osztályomból), mert a kézműves kategóriában abszolút győztesek lettek (egy ötödikes társukkal együtt), olyan fantasztikus házikót készítettek :-).

 Nagyon klassz nap volt, remélem, jövőre is megyünk! :-)