"Ott van Isten köztük"

Az alábbi cikk a Reformátusok Lapjának legújabb számában jelent meg a sulinkról :-)

Kiss Sándor cikke

Viszlát jelzáloghitel! :-)

Ez is kipipálva!!!! :-)

Történt pedig 2005-ben, hogy el tudjunk kezdeni építkezni, hitelt kellett felvennünk. Rettenetesen féltem tőle, de nem nagyon volt más választásunk, ha lépni akartunk. Miután Odafentről is megkaptuk egy váratlan igeverssel a biztatást, hogy "építsünk házat a pusztában", belevágtunk.

Lakáshitelt nem volt érdemes felvenni, mert Gyurcsányék konstrukciója zsákutca volt, ahogy a forinthitel is. Maradt a szabad felhasználású frankhitel, lakáskasszával kombinálva. 

Előre kiszámolták, melyik időszakban mennyit kell majd fizetnünk és - láss csodát !!!! - annyit is fizettünk, hiába ugrált a frank ide-oda, fel az egekbe. Egy éve volt a nagy betörlesztés, mikor lejárt a lakáskassza. Akkor még maradt valamennyi adósság, gondolkoztunk is, hogy kérjünk-e a családból kölcsön és rendezzük le, vagy ne. Végül kivártuk, hogy az akkor még csak pedzegetett banki elszámoltatás és a forintra váltás mit fog eredményezni. Áprilisban kiderült, hogy kb. 1 millió Ft-ot írtak nekünk jóvá az elszámoltatással, így a forintosítás után már csak egy igen csekély összeg maradt, amit a következő havi fizetéssel kiegészítve már ki is tudtunk fizetni. 

Ma megjött az értesítés, hogy a Központi Hitelinformációs Rendszerbe bevitték az adatainkat, mint lezárt, pozitív hitelesekét.

Ez a történet számomra egy csoda története, és azé, hogy ha bízom az Úr Isten szavában, akkor Ő végigvezet a kijelölt úton, bármilyen nehéznek is tűnik az.

Az öregedés jelei...

Húsvét után költözködni segítettünk, és ezzel együtt sok-sok könyvet mozgattunk meg és törölgettünk át. Közben megfájdultak a kezeim. Nagy kaland, volt ilyen már máskor is, a fásli meg a kenőcs segíteni szokott rajta, majd elmúlik pár nap múlva...

Ja. Az egyik kezemen el is múlt, de a másikon nem.

Néhány hét elteltével Barnit vittem a sebészetre és közben megkérdeztem a dokit, van-e ötlete, miért nem akar ez nekem helyrejönni. Elküldött röntgenre. 

Miután megnézte a felvételt, azt kérdezte, van-e reumás a családban.... oooohhhhh..... hát nem egy, nem is kettő, mondhatni sok....

Merthogy ez itten egy kezdődő reumás kopás  - ez a csontom így kevesebb mint kéne, a másik meg amúgy... de azért még nem olyan nagy a baj. Meg az is ronthat a helyzetemen, hogy esetleg korábban elszakadhatott pár szalag a csuklómban - bár nem emlékszem, hogy ilyesmi történt volna, de attól még történhetett. Jó, hogy vettem csuklórögzítőt, bár jobb lett volna, ha a hüvelykujjamat is tartja. Szerezzek be kicsi gumilabdát, amit nyomogassak naponta többször, hogy az inaim erősödjenek és jobban tartsák a csuklómat... és kenegessek. Ha kattogni kezd, műtét. 

Kenegetek, szorongatom a labdát, és ha nagyon fáj hordom a rögzítőt... azóta is, mert még mindig nem akar elmúlni....

Azért várhatott volna magára ez a dolog még vagy 10 évet...

Pedagógusnapi meglepi :-)

Ma családi nap volt a suliban, ami a délelőtti Istentisztelettel kezdődött. Az istentisztelet végén meglepetést kaptunk: Három kislány verset szavalt nekünk aztán közösen énekeltünk áldó éneket. Ezután pedig ajándékot is kaptunk - kreatív szülők aranyos figyelmességét :-)

Zárójelben jegyzem meg, hogy a Tájékoztatóban szereplő "gyógyszert" én biza alkalmaztam már az utóbbi két hónapban - csokival leöntött kakaóscsiga és napi egy tábla csoki bevonásával... Az előbbi hatása a csuklómon is jelentkezett (így jár, aki "bűnözni" kezd), az utóbbié meg a természetesen kialakuló úszógumimon... nem tudom az idegeimnek mennyit használt (Gjeilo zenéje mindenesetre jobban megnyugtatott), de az biztos, hogy tavaly is meg az idén is csokifüggővé lettem a tanév végére...

Ola Gjeilo - Sunrise

Kipurcant lelkem terápiája. Reggel ezt hallgattam az ágyban, csukott szemmel, teljes csöndben. Mintha a Mennyországban kalandoztam volna lélekben.

Valódi hajnal. Mikor a lélek elhagyja porhüvelyét és megérkezik az ismeretlenbe, ahol az Isten dicsősége veszi körül. "Gloria in excelsis Deo - Dicsőség a magasságban Istennek..."

Felszabadulás, békesség, öröm...

Hatalmas lelke van ennek a norvég srácnak... valamit nagyon tud :-)

Koncertajánló

Unokatestvéremék fantasztikus zenével fognak koncertezni, amit szeretnék figyelmetekbe ajánlani. Pestiek előnyben! :-)

2015. május 10. /vasárnap/, délután 16:00 óra

 Fasori Evangélikus Templom

AJÁNLÓ:

Még egy kis ízelítő, ami nekem nagyon tetszett:

A zeneszerzőről:

Ola Gjeilo

Egy video margójára

A videó:

Tiszakécskén dr. Méhes Balázs (orgonaművész, tanár) tevékenysége nyomán nagyszabású rendezvénysorozattal emlékeztek meg J. S. Bach születésének 330-ik évfordulójáról. 

Balázs a tanárom volt, mindig felnéztem rá, nagyszerű muzsikusnak, nagy tudású embernek tartom. Sok mindent tanultam tőle, amit az iskolai oktatásban én is igyekszem szem előtt tartani és aszerint tanítani - pl. a zenetörit, mert ezen a téren kaptam tőle a legtöbbet. 

Tudtam a rendezvénysorozatról, csábított is nagyon, el kéne menni, meg kéne hallgatni, mert tuti nagyon jó lesz... DE... messze van, bonyolult leszervezni a gyerekek mellett és még jöttek a kifogások, így nem vettem erőt magamon ÉS lemaradtam erről a nagyszerű koncertről IS. 

Ma megláttam miről maradtam le.

És nem csupán hallgatóként. Ugyanis a koncerten a megye minden jelentős egyházzenei muzsikusa ott volt (a képek alapján) és énekelt.

Persze erről is én tehetek.

Begubózva éldegélek a magam kis világában, nem veszek tudomást a külvilágról - így értelemszerűen a külvilág is elfelejti, hogy létezem és esetleg lehetne velem is kezdeni valamit. Lehetne gyülekezeti kórusunk, de nincs, mert a családunkon kívül nincs, aki részt venne benne (hangja, ideje, kora, érdeklődési körének mássága miatt). Pedig hiányzik, nagyon is hiányzik.

Én magam pedig mindig is középszerű voltam. Mindig hátul kullogtam a társaim között, hiszen egyszerű falusiként hogyan is vehettem volna fel a versenyt azokkal, akik "zeneiskolában nőttek fel". Az nem számít, hogy a szívem mennyire volt benne abban amit csináltam, mennyit kellett tepernem, hogy valamennyire behozzam a lemaradást, így is csak utolsó voltam. 

És ez nem is változott. Igen, sok minden van bennem, de azt nem tudom olyan formában előhozni, hogy arra bárki zenész is azt mondja, hogy na igen, ez jó. Persze laikusok sokszor dicsérgetnek, hogy valami tetszett abból, amit hallottak (pl. a dalaim közül - és ez jól is esik), de olyan kritikát vagy elismerést még sosem kaptam, akinek a véleményére zeneileg is adnék, akit én magam nagyra tartok muzsikusként. És nem is vagyok ezen meglepődve, mert az önkritikám elég fejlett, így tudom, hogy bizony lehetne az más is, több is, jobb is, amit csinálok. 

Mindenki azzal dolgozik, amije van, amilyen lehetőségei vannak. És ez sokszor csak a maga szórakoztatásához elég....

Rá kellett jönnöm, hogy bizony én is többre vágyom. Jó lenne részt venni ilyen nagyszerű zenei élményekben, mint amilyen a fenti koncert volt akár hallgatóként, de énekesként még inkább. Jó lenne olyat alkotni, ami elismerésre méltó muzsikusok szemszögéből is, nem csupán néhány laikus szemében. Jó lenne nem elfeledettnek, leírtnak lenni...

A kórussal most tanuljuk Reményik Sándor - Templomok című versének megzenésített változatát, ami pontosan erről az érzésről szól - nekem legalábbis...

Reményik Sándor: Templomok

 

Én csak kis fatornyú templom vagyok,
Nem csúcsíves dóm, égbeszökkenő,
A szellemóriások fénye rám ragyog,
De szikra szunnyad bennem is: Erő. 

S bár irigykedve holtig bámulom
A dómok súlyos, drága titkait,
Az én szívem is álmok temploma
És Isten minden templomban lakik.