Túrmezei Erzsébet: Az égi asztal

Szereplők: Anya, Kislánya, 3 angyal, 3 gondanyó.

/Szekrényes szoba. Sápadt, beesett arcú asszony ül csüggedten az üres asztal mellett. A szín egyik oldaláról a három gondanyó közeledik szürke, vagy fekete fátylakba burkolódzva. Siri hangon megszólalnak./

1. Gondanyó:    Nincs kenyér az asztalon.

2. Gondanyó:    Nincs kenyér az asztalon.

3. Gondanyó:    Hazajön az iskolából
                          kis Iluskád nemsokára.
                          Éhes lesz majd. Mit adsz néki?

1. Gondanyó:    Mit felelsz majd, hogyha kéri
                          az ebédet? Mit felelsz?

2. Gondanyó:    Nincs kenyér az asztalon.

3. Gondanyó:    Nincs kenyér az asztalon.

1. Gondanyó:    /benéz a fásládába, kisszekrénybe/:
                          Nincs tüzelő! Üres minden!
                          Holnap? Ő, még mára sincs!

2. Gondanyó:    Erszényedben nincs egy fillér,
                          és nincs munka, s nemsokára
                          itt van a házbérnegyed

3. Gondanyó:    nincs, aki segítsen rajtad!

Anya:               /felsikolt/ Hát az Isten sem segít?!

1. Gondanyó:    /legyint/ Ó, az Isten? Hogy törődnék
                          Ő a porszem embereknek
                          porszénnél kisebb bajával?
                          hogy törődnék ő veled?

2. Gondanyó:    /legyint/ Ó, az Isten? Bűneidben
                          felemelni trónusához,
                          szemedet nem is mered.

3. Gondanyó:    /legyint/ Ó, az Isten?

Anya:               /csüggedten/ Ó, az Isten.
                          Igen, ő szent és hatalmas,
                          én meg oly bűnös vagyok.
                          Távol van ő, távol tőlem, /felsír/:
                          s nincs kenyér az asztalos.
                         Nincs kenyér az asztalon!

/A szín másik oldaláról három angyal közeleg./

1. Angyal:         Olyan távol?

2. Angyal:         Olyan távol?

3. Angyal:         Olyan távol a segély?

1. Angyal:         Hát ki biztat szeretettel:
                         “Megváltottalak, ne félj!?”

2. Angyal:         Nincs kenyér az asztalon?
                          A Megváltó láthatatlan
                          asztalán van néked is.

1. Gondanyó:    /tiltakozva rikoltja/
                          Ó, odáig vaj, ki ér el?
                          S ki merne bűnös kesével
                         Odanyúlni vakmerőn?

3. Angyal:         Ott, az égi asztalon
                          van kegyelem, bűnbocsánat,
                          üdvösség, szabadulás,
                          Van öröm, és van békesség,
                          van élet, - és van kenyér.

1. Angyal:         Akinek csak a kenyér kell,
                          az nem ér fel, az nem ér fel
                          a Megváltó asztalára
                         Más a szükséges dolog.

2. Gondanyó:    /ijedten tiltakozik/
                          Itt kenyér kell! Megjön éhen
                          a kis gyermek, itt kenyér kell!

3. Gondanyó:    Itt kenyér kell,  semmi más!

2. Angyal:         Hát nem kell a bűnbocsánat?

3. Angyal:         Hát nem kell a tiszta béke?

1. Angyal:         Nem kell a szabadulás?

Anya:               Ó, kell, hogyne kellene!
                         Bűnös szívem eped érte!
                         Elmegyek a Megváltóhoz!
                         Megtalálón asztalán!

l: Gondanyó /elsompolyog./

2. Angyal:        Ott áldás és kegyelem vár.
                         Nyújtsd ki csak a hit kezét.
                         Vedd el bátran, ami készen.
                         Add magad Neki egészen.
                         Add magad Neki egészen.
                         Gondoskodik ő örömmel
                         földi gyerekeiről.

3. Angyal:         Ha övé vagy, ha övé vagy,
                          van kenyér az asztalon!

2. Angyal:         Van kenyér az asztalon!

1. Angyal:         Olyan boldog az ő népe!
                          Üres kamra, üres erszény,
                          üres asztal nem riasztja.
                          Imádságos hívő kézzel
                          felnyúl az Úr asztalára,
                          s elvesz onnét hálaadással
                          mindent, amit az Úr néki
                          szeretettel készített.

Anya:                Uram, adj nekem hitet!

2. Gondanyó:    /közben mind hátrább húzódott,
           most elmenekül./ 

Anya:                 Uram, nézd, én tehetetlen,
                           kicsi gyermeked vagyok!
                           Tőled várok segítséget!
                           Ő, hiszem, hogy megadod!

3. Gondanyó:     /elmenekül./

l. Angyal:          Van kenyér az asztalon!

2. Angyal:         Van kenyér az asztalon!

3. Angyal:         Öröm is var, béke is van,
                          csendesség ás nyugalom.

1. Angyal:         Boldogság van, erő, élet!
                          Láthatatlan, égi asztal!
                          Boldog, akit oda hív meg
                          hű Urunk és ott marasztal.

2. Angyal:         Kit ne hívna? Boldog az, ki
                          hallgat hívó, szent szavára,
                          Égi áldás, égi áldás
                          hull le annak asztalár.
                          Hiszen Isten szeretet.

3. Angyal:         Hiszen Isten szeretet.

Iluska:               /lihegve szalad be, iskolatáskával a hátán,  teli kosárral a karján/:
          Anyukám, a Kovács néni,
          nézd, karomra akasztotta
          ezt a teli kosarat.
          Azt mondta: Isten nevében.
          Anyukám, most van ebéd!
          Ó, milyen jó az Úr Jézus!

Anya:                Igen, az Ő asztalához,
                          boldog, aki hittel nyújtja,
                          bízva nyújtja a kezét,
                          Hála Néked, Urunk, hála!
                          Boldog, aki a Tiéd!

Iluska:              /a táskájában kutat/:
                          Anyukám, képet is kaptam,
                          hibátlan tudtam a leckét.
                          Aranymondás van ráírva.
                          Olvasd, anyukám, milyen szép!

Anya:               /a kép Igéjét olvassa/:
                         “Jó  az Úr azokhoz,  akik várják Őt,  a lélekhez, amely keresi őt!”

                      

 /Kar a szín mögött énekeli/:         
               Óh mily jó az Úr azokhoz,                     Akik Őrá várnak,
                        A sebükre balzsamot hoz.                     Imáiknak szárnyat.
                        Fel szívünk a csillagokhoz,                     Félre földi árnyak.
                        Óh mily jó az Úr azokhoz,                     Akik Őrá várnak.

Ezzel a kis jelenettel jártuk idén karácsonykor a lakásotthonokat, bábozva, és a hittanos gyerekek ezt adták elő a gyülekezeti karácsonyon.

Betlehemezés közben, az idős gyülekezeti tagokat látogatva megérkeztünk egy özvegy nénihez, aki egyedül üldögélt a sötét konyhájában. A sparheltbe be volt gyújtva, rajta víz melegedett, de sehol semmi jele az ünnepi előkészületnek, annak, hogy lenne étel az asztalra. Csak ült a sötét konyhában és tördelte a kezeit. Miután dolgozott bennem is a fenti kis jelenet, nem nyughattam, míg másnap nem vittünk neki egy kis ennivalót, süteményt, gyertyát. Megint a sötétben ült, s nem értette miért megyünk megint hozzá, hiszen már kapott ajándékot előző nap (nem ételt), és gondnok úr is vitt neki a presbiteri karácsonyi vacsora maradékából.
A karácsonyt végig kísérte bennem a néni, ahogy ül a sötét konyhájában tök egyedül és csak tördeli a kezét....

2016-ról

Ez is elmúlt.
Sok érdekes pillanata volt.

Az év elején megpróbáltuk, hogy Barni és Klári szemölcsit lézerrel levetettük - így hátha végleg eltűnnek - sajnos nem jött be. Én nem tudom milyen vírusaik vannak, de semmivel nem lehet kiirtani őket.

Karácsonyra színházjegyet kaptunk, kettesben Zsomborral, amit januárban válthattunk be. Sajnos ismét meg kellett állapítani, hogy a színház, melyben jártunk nem éppen a művelődés fellegvára. A színészi teljesítmény nagyszerűségét sárba tiporta a káromkodások és Istenkáromlások tengernyi özöne, mellyel telis-tele volt a darab (nem tudom mért így kellett, hiszen magyarul számtalan módon lehet kulturáltabban is káromkodni).

Jártunk egy koncerten is Kunszentmiklóson, ahol a református templom alakult át színpaddá az Omega együttes lábai alatt. Erről az érdekes élményről korábban beszámoltam.

A tavasz Zsombor egyetemi tanulmányainak befejezését elősegítő momentumokkal járt. Nagyon boldogok voltunk, mikor átvette újabb diplomáját. 

Közben folyamatosan jártunk pedagógusminősítésekre is - azért többesszám, mert én viszem Zsombort mindenhová. Ezek számomra is tanulságos és hasznos alkalmak, annak ellenére, hogy csak elviszem, aztán félrevonulok a magam dolgára egy csendes zugba, hiszen a munkájukba nem nézhetek bele. 

Janka Pünkösdkor konfirmált, tanév végén elballagott, aztán elkerült Kecskemétre az én régi jó almamaterembe. A közösségben jól érzi magát, sok mindenben tevékenyen részt vesz, s lassan belejön abba is, hogy itt kicsit többet kell tanulni. Egyszóval jó helyen van, a helyén van. 

A nyarunk munkával telt - táborok tömegei, iskolatörténet adatainak összeszedése, levéltárazás (mennyi érdekesség volt ott!!!), lakásbővítés. 

A nyár számomra legkiemelkedőbb négy napja a kórussal Erdélyben tett utazásunk ideje. Felejthetetlen emlék marad.

Ősszel meg kellett szokni, hogy Janka koleszos, tehát ehhez az életmódhoz kell alkalmazkodni. A két kislány zeneiskolába jár a városba, hetente kétszer zongorázni. Nagyon jó tanárnőhöz kerültek, kedves és rendkívül jó pedagógus. Szolfézsból felmentést kaptak, azt én próbálom beléjük tölteni, aztán majd vizsgáznak belőle. Tanulnak furulyázni is, azt a suliban én tanítom szakkörön, énekórán. Ügyesek, sokat fejlődtek. Mindketten szerepeltek a karácsonyi koncerten és az iskolai műsorban is zeneszerszámukkal. Jankának novemberben sikerült citeratanárt találni Kecskeméten, szereti, sok újat tanult ezalatt a rövid idő alatt is tőle. 

Őszi szünet óta teljes volt itthon a felfordulás - mindenki költözködött egyik szobából a másikba - utoljára mi a régi gyerekszobába. Annyi lomunk van, hogy nem győzünk helyet készíteni és találni mindennek. De végre, újra, nekem is van egy kis eldugott sarkom, ahol csöndbe és nyugalomba elvonulhatok, amikor csak kedvem tartja. Ez évek óta nagyon hiányzott... Lassan a helyére kerül minden, bár még néhány polc elkészítése hátravan. 

Ősz elején vírusos lett a honlapjaink tárhelye, újra kellett rakni az egészet. Rengeteg plusz munka volt vele, azóta se tudtam még utolérni magam sok mindenben, amit fel kéne tenni a honlapokra. Majd azért lassacskán alakul. 

Barni továbbra is kajakozik, heti két edzésre jár. Nagyon kamaszodik... Azért jó fej, csak néha kicsit sokat háborúzik (játékból). Egyre lustább a testedzését tekintve, amivel fordított arányban növekszik a kütyüzés mennyisége. Az iskolában is kénytelen voltam kiosztani rossz jegyeket neki, mert kütyüzött tanulás helyett s rossz lett a dolgozata, mondtam is, hogy még egy ilyen és a kütyüket elkobozom. Azóta rendesen tanul.

Mártinak igen kevés az önbizalma, mindenért nyavalyog, amit egyébként szeret csinálni (például a zenei tevékenységek). Pedig nagyon ügyesen zongorázik, furulyázik és a szolmizálás is meglepően jól megy neki. Viszont nagyon szorgalmasan és kitartóan küzd, ha a fejébe vesz valamit, amit meg akar csinálni. Szívesen segít is.

Klári lazán jól veszi az iskola akadályait, már Kipp Koppot olvas és Geronimo Stiltont. Ügyesen számol, nem kér segítséget a leckében, hanem pikk-pakk megcsinálja. Két baja van, hogy állandóan fáradt, és sokat unatkozik, mert gyorsabb a többieknél. 

Szép évünk volt, mozgalmas, három keresztelővel a tesóimnál, sok-sok tennivalóval, időhiánnyal. Feladtam, hogy minden tip-top legyen, mindig legyen rendes ebédünk, mert nem megy. Inkább igyekszem többet pihenni, hogy ember maradhassak, a többi meg megvár. Sok dologért lehetek és vagyok hálás Istennek. Nagyon sok mindent kaptunk, amire nem is számítottunk, nyugalom és béke honol falainkon belül. Most már lassan rend is.

Karácsonyi koncert

Történt pedig, hogy az őszi fellépések végeztével, az előző éviekhez hasonlóan karácsonyi koncertre szerettünk volna készülni a Nőikarral. Éppen, amikor az első megbeszélést tartottuk volna ez ügyben, megjelent a próbánkon a helyi vegyeskar vezetője (aki egyben a katolikus kántor; a vegyeskar pedig katolikus kórusnak indult pár éve, aztán különös véletlenek folytán általnevezték világivá...). Szóval az említett fiatalember megjelent, egy erősítő személyzettel s felvetette az ötletet, hogy a katolikus egyház szokásos adventi koncertjén énekelhetnénk együtt, a helyi kórusok az ő templomukban. Eddig minden évben valaki vendégszereplő kórusokat hívott, az idén valamiért ránk lett volna vágyódása. Én inkább hallgattam, meg hallgattam... a többiek meg olvastak az arcomról... (Mégis hogyan vetemedhet rá, hogy minket hívjon, amikor pár éve, amikor idekerült, az első adventi koncertet velünk szervezte, két helyszínen is, amiből az egyik egy üzleti cserealkuja része volt, s akkor azt hallottuk vissza a minden bizonnyal leghitelesebb csatornán keresztül -ami a felesége szája-, hogy a helyi, második koncertet már nincs is kedve végigcsinálni velünk, mert úgy leégettük őt ott, ahová vitt minket. -- Pedig ez nem is igaz, szerintünk ott is jól sikerült a fellépés.) Aztán közben az is kiderült, hogy a Népdalkört is várják a szóban forgó adventi eseményre, meg van AZ Iskolának is (mármint a másiknak) énekkara, ők is mehetnének. Én még mindig csak hallgattam. Aztán valaki más felvetette, hogy van a Refinek is énekkara - talán ekkor szólaltam meg először: - Igen van, amióta csak az iskola létezik... Szóval kitalálták, hogy milyen szép is lenne így együtt énekelni egy koncerten, minden kórusnak együtt. Persze a katolikus egyház égisze alatt. Én meg csak morfondíroztam magamban - Hogyan gondolta ezt a fiatalember, hogy a református kántorhoz ilyen ötlettel állít be? (Mert, még ha jóban lennénk egymással, de!) Ráadásul nem küldhetem el melegebb éghajlatra, mert akkor megesznek a többiek, pedig megfogadtam évekkel ezelőtt, hogy én ezzel az emberrel soha többé nem vagyok hajlandó együtt dolgozni (nem a vallása miatt!). -  Mikor aztán először megszólaltam, akkor csak annyit mondtam, hogy rendben, tényleg szép lenne a kórusoknak egy közös koncertet szervezni, de nem a katolikus templomban, hanem a Művelődési Házban, semleges és fűthető(!) terepen. Hála Istennek, voltak, akik mellém álltak ebben a kérdésben. A fiatalember is olvashatott az arcomról, mert miután nem kapott egyértelmű beleegyező választ, elment, hogy majd jelentkezik. Megkereste a Népdalkört is, meg a Művház vezetőjét is. Igyekezett a maga malmára hajtani a vizet mindenhol. Azzal viszont nem számolt, hogy a Népdalkör vezetőjével én is sűrű megbeszéléseket tartottam ez ügyben, ráadásul egyezett a véleményünk is. Pár hét múlva újra megjelent, de egyértelműen mondtuk, mi csak a Művházban éneklünk velük, ha ezt akarják. De ő oda nem szervez koncertet. Pedig szervezzen, ha már kitalálta! Jó, akkor két külön koncert lesz, de mivel ő találta ki, a szervezés joga és kötelessége őt illeti meg. Megbeszéltük a közös karácsonyi koncert időpontját, megbeszéltük, mit lehetne közösen énekelni, még kottát is adtam neki a kánonból, amit eredetileg magunknak másoltam le és éppen kéznél volt. Felvállalta, hogy bizonyos dolgokat megbeszél a Polgármesteri hivatalban is ez ügyben (plakátnyomtatás pl.), meg beszél a többi énekkarral. Ebben maradtunk. (Közben a Népdalkörben addig forgatta a dolgokat, míg a vezetőjük akarata ellenére is belement a katolikus templombeli koncerten való éneklésükbe - elkeveredett  a két koncert között.) Elkezdtünk készülni a Nőikarral, meg a gyerekekkel is. Közben én beszéltem a másik suli kórusvezetőjével is (akit ő nem keresett meg), kiderült, ők nem tudnak jönni. Beszéltem a Művház vezetőjével is, s kiderült egy kisebb szókiforgatás a témában (mért nem csodálkoztam???). Aztán pár hét múlva kérdeztem azokat a kórustagjaimat, akik ott is énekelnek, hogy szervezkedik-e a fiatalember? Ő? Ja, nem, hát megmondta, hogy nem fog.... Na, ekkor kissé felment bennem a pumpa. Ez a "fogjuk meg és csináljátok" című történet. Kitalál valamit, de ha már egy kicsit nincs ínyére, akkor nem érdekli, mi lesz belőle, lesz-e egyáltalán valami. (S miután nekiálltunk a végleges szervezésnek, még hivatalos meghívót is várt volna, hogy énekeljenek a kórusával azon a koncerten, amit már megbeszéltünk és neki kellett volna megszervezni...)

Szóval, miután így alakultak a dolgok, úgy döntöttem, akkor is megszervezzük a koncertet, ha nem mi találtuk ki. A kórustagjaim, volt diákjaink, a Művház dolgozói nagyon sokat segítettek, nagy összefogással létrejött a koncert és a terem díszbe öltöztetése. És bizony, ha már rám maradt, akkor a saját szájam íze szerint szerveztem meg. Szerepelt a három felnőtt kórus, szerepelt a másik suli egy kis hangszeres és énekes csapata, versmondói, és szerepeltek a mi iskolásaink is (énekkar, hangszeresek és Janka, mint már végzett, de jól citerázó volt diákunk). Mindezt Kodály Zoltán születésnapján, az ő idézeteivel fűszerezve, mégis Karácsony jegyében.

Szépen sikerült, voltak megható pillanatai és voltak bakijai is, mint minden rendes koncertnek. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk. Az iskolánk énekkarától (mármint Refi!) egyenesen el voltak ájulva sokan - nem gondolták, hogy ennyi jó hangú gyerek van a suliban, ilyen szépen tudnak énekelni, ráadásul fejből és még hangulatosan is. Klárival négykezest zongoráztunk, néhány furulyásom ügyesen megtanult pár hét alatt karácsonyi dalokat, pedig a legtöbben az idén kezdtek furulyázni - sőt, még egy dalt 3 szólamban is fújtunk. Abban a pillanatban úgy éreztem, most éppen beérett a munkám egy kis gyümölcse, s rendkívül büszke voltam a gyerekekre, amit nem is rejtettem véka alá. 

Nagy és örömteli munka volt ez mindkét kórussal, széppé tette a késő őszt, az adventet a készülődés - minden egyéb hozzáállás ellenére is. És ami a legfontosabb: sokak számára szereztünk örömteli, meghitt pillanatokat. Ezért érdemes csinálni. 😉

Zemplénben jártunk a kórussal

   Nőikarunk meghívást kapott Vámosújfaluba, a november 19-én rendezett Református Bálba. A meghívást húgomtól kaptuk, aki középiskolás korában énekkarunk tagja volt, s most férjével ebben a kis zempléni faluban lelkészek.

 Gondoltuk a hasznosat összekötjük a kellemessel, és a fellépés előtt kirándulunk egyet, hiszen nem mindenki járt még azon a vidéken. Három autóval indultunk útnak. Utunk az Északi-középhegység lábánál vezetett végig, így sokáig gyönyörködhettünk a hegyek látványában. Szerencsen igazi élmény volt a „városkapu” látványa, mögötte a körforgóban kialakított hármas-dombon álló kereszttel, mely nemzeti címerünk alapján készült.

    

Délben értünk Sárospatakra, ahol egy kávézóban pihentünk meg a hosszú út után. A rövid pihenőt séta követte az „Iskolakertben”. Ez a kert a Református Kollégiumhoz tartozik, hatalmas fákkal, avarillattal, a városhoz kötődő híres emberek szobraival (Lorántffy Zsuzsanna, Csokonai Vitéz Mihály, Egressy Béni, Pécsi Sándor és még sorolhatnánk). 

  

    Egy órára mehettünk a Református Kollégium Könyvtárába, ahol egy kedves idegenvezető mutatta be nekünk a könyvtár igen különleges dísztermét, annak történetét, legérdekesebb kiadványait. A hely hangulata annyira magával ragadott mindenkit, hogy alig tudtunk tovább indulni.  A könyvtár után az Iskolamúzeumot tekintettük meg – Lorántffy Zsuzsanna hímzéseivel, a kollégium hajdani tanítási eszközeivel (fizikai kísérleteket bemutató eszközök, laterna magica, 3 dimenziós képet alkotó eszköz…), Dr. Újszászy László üveggyűjteményével. Érdekes kiállítás volt – pedagógusaink bizony alig tudtak innen is továbbindulni. Pedig volt még tervünk a délutánra vonatkozóan. 

 

   Következő állomásunk a Sárospataki Vár volt. Megtekintettük a Rákóczi Múzeum gazdag kiállítását, majd idegenvezető segítségével a Vörös-tornyot is. Idegenvezetőnk nagyon gyorsan kiderítette, hogy mi egy kórus vagyunk, sőt a bálról is tudott, ahová készülődtünk, s így a torony több helyszínén is megénekeltetett bennünket. Csodás akusztikája volt a helynek, megkapó volt énekelni benne. Éppen szürkület előtti utolsó pillanatokban értünk fel a torony tetejére, ahonnan így varázslatos látványban volt részünk.

 A vár után szállásunkat vettük célba – Vámosújfaluban, a Búzavirág Alapítvány vendégszállásán vártak már bennünket. Ez az alapítvány vak és gyengén látó felnőtteknek biztosít védett munkahelyet, lakást. Sok mindennel foglalkoznak – kerámiakészítés, szövés, vesszőfonás, de van önellátó kertészetük is. (Az idén a Gróf Teleki Napon is találkozhattak velük, akik ott voltak.) Kis birodalmuk elbűvölte kórusunk tagjait.

  Miután rendbe szedtük magunkat, elindultunk a Faluházba, ahol a bált rendezték. Kedves fogadtatásban volt részünk. Rövid beéneklés és helyszíni próba után már érkeztek is a vendégek. Kisgyermekek szavalatai után következett fél órányi műsorunk, majd a finom vacsora. Közben igyekeztünk még vásárolni a tombolából, hiszen sok értékes nyeremény sorakozott a színpadon (ezekből később szép számmal nyertünk is). Vacsora közben már szólt az egyszemélyes ifjú zenekar, mely kedves dalaival remek hangulatot teremtett. Alig vártuk, hogy kiürüljenek a tányérjaink, és elsőként mentünk táncolni. Nagyon jól szórakoztunk.

Vasárnap reggel még bekukkantottunk a „Vakoda” boltjába, és nagy nevetések közepette kipróbáltuk a sokszemélyes kerékpárt, majd útnak indultunk. Egészen a szomszéd faluig, Tolcsváig, annak is egy neves Pincéjéig, mely a Sajgó család tulajdona. Itt kóstolgattuk Hegyalja terméseit, akadtak vásárlók is közöttünk. A pincejárás után két kocsival elindultunk hazafelé, a harmadikkal még kirándultak egy kicsit Regécet, Vizsolyt útba ejtve.

  Tartalmas hétvégénk volt, a fellépésünk mellett is sok élményben volt részünk. Köszönjük a meghívást!

- Ez az írás a helyi újságban is megjelent. Kicsit elkéstem a beszámolóval, most sikerült pótolni. - 

Karácsony a suliban :-)